TIZENEGY ÉVE MÁR…
Mónikámra Emlékezem
Tizenegy Éve Már, Hogy Te Nem Vagy Közöttünk,
Tizenegy Nehéz Esztendő Áll Már Mögöttünk,
De az Eltelt Idő Sebeink Nem Gyógyítja,
Harminchárom Esztendő Szívtépő Fájdalma
Talán Már Bennem Mindenképpen Meg is Marad
Akkor is, ha Idő Kereke Lassan Halad.
Krisztusi Kort Kaptál Csak Istentől Gyermekem,
Mégis Nagyon Sok Örömet Szereztél Nekem,
Hisz Jóságos, Mosolygós Orcádra Gondolva
Emlékezem Most Legszebb Földi Napjaidra.
Ott Látlak Mindennap a Számítógépemen
Mikor Bekapcsolom, Mert Soha Nem Feledem
Azt a Pillanatot, Mikor Elkészítettem
Rólad a Képet, Amit Most is Nézegetem.
Utolsó Földi Mosolyodat Láttam Akkor:
Soha Többé Nem Lesz Erre Alkalmam Máskor.
Tizenegy Éve Már, Hogy Te Nem Vagy Közöttünk,
Tizenegy Nehéz Esztendő Áll Már Mögöttünk,
De a Szívem Majdnem Megszakadt Mikor Láttam
Elszállni Belőled Lelked Kórházi Ágyban,
Ahol Szép Szemeid Lecsukódtak Örökre,
Nem Ébredhettél Már Fel Sohasem Örömre.
Könnyeim Csorognak, Mikor Rád Emlékezem,
A Drága Szép Lényed Ül Bánatos Szívemen.
Szomorú apropója még a dolognak, hogy mikor elment Mónikám,
akkor is Pénteki nap volt. Emlékező versem írásakor 11 évvel ezelőtt még küzdött a halállal és csak Délután 16 óra után hunyta le Örökre Gyönyörű Szemeit.
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Gyula. 2017. 06. 30. Péntek Délelőtt 10:30
https://www.youtube.com/watch?v=xFYOSwIUW30&feature=youtu.be