Ólom csend kísért füstös makadámúton,
Kis-Duna sétány hámló platánjai körül
Vesztegel az idő, módosul, tudatom!
Védtelen fejemre örök ősz települ.

Jelenben szorongok, távolba merengek,
Éledő múltjaim útvesztőin járok.
Lajstromba rezervált mozaik emlékek,
Köröttem mind poros, régi talizmánok.

Az elmúlás illata mindent átitat.
Örömök fekete új ruhát öltenek. 
Zöld szemem sós könnyet belülre potyogtat.
Zúdulnak a fákról szomorkás levelek.

Törött márvány, omló beton, rozsdás acél,
Egykor lépcső, régen járda, hajdan híd volt.
Üvegcserép, szakadt szőttes, horpadt páncél,
Egykor lélek, régen érző, hajdan vért volt.

Folyóba szárnyaló vadtollak vésődnek,
Víz dombok sodornak irgalmat a partra,
Elfáradt árnyékot lidércek kísérnek,
Legyen úgy, ahogy a dérhajú akarja.

Könnyed csönd követ, feldereng makadámúton,
Kis-Duna sétány málló platánjai között.
Sejtelmes az idő, módosult tudatom.
Végtelen szívembe örök ősz költözött.

2012.10.27.