|
|||
Szürke hófelleg,
úszik az égen.
Nem tud a földre mosolyogni,
tőle a nap.
Csak a fehér hó hullik,
az árva fejemre.
Nem ragyognak rám,
a fényes napsugarak.
A hideg tél uralja a tájat
Fehér zúzmarával díszíti,
a bokrokat.
Hóval fedi be a kopasz fákat.
A kihalt tágas utcákat.
( Híres emberek.. (Debreceni Zoltán író)
Debreceni Zoltán emléklapot kapott 2017 és 2019-ben
művészete elismeréséért.
 |
A föld a hó alatt
nem hal meg,
csak alszik csendesen tavaszig .
Álmodik csodás szépeket.
Aludjál nyugodtan tavaszik
Békésen szép természet,
álmodjál gyönyörű szépeket.
Legyen erőd életre kelteni,
a mélyen alvó pusztát
Színes vadvirággal díszíteni,
a zöldellő gyönyörű réteket.
 |
 |
.
. Debreceni Zoltán - Hit nélkül nincs élet..
Kértem Erőt és kaptam nehézségeket,amelyek erőssé tettek.
- Kértem Jómódot... és kaptam agyat és izmot,hogy dolgozzak.
- Kértem Bátorságot... és kaptam akadályokat,hogy legyőzzem azokat.
- Kértem szerelmet... és kaptam bajban lévő embereket,hogy segítsek.
- Kértem Jóindulatot... és kaptam lehetőséget.
Semmit nem kaptam meg amit kértem.
De mindent megkaptam amire szükségem volt,
és akartam.
Embertársam éld az életet félelem nélkül.
Nézz szembe az akadályokkal,
tudd és érezd,hogyha akarod képes vagy legyőzni
 |
Debreceni Zoltán - Őszi Szerelem ...
Őszi szél susog a lombok között,
Sárga levelek hullnak a földre.
A nap sugarai még melegen simogatnak,
De az éjszaka hűvös, mint a tél.
A fák csendesen megpihennek,
A természet lassan álomba szenderül.
Az őszi színek festik a tájat,
Mint egy varázslatos festményt.
Emlékek szállnak a széllel,
Régi szerelmek, boldog pillanatok.
Az őszi napok halkan mesélnek,
Mint egy régi, kopott könyv lapjai.
Őszi hangulat, békesség és nosztalgia,
Mikor a múlt és a jelen találkozik.
Egy pillanatnyi csend, egy sóhaj,
Őszi szélben elrepül a gondolat
Kisvejke: 2012
|
Debreceni Zoltán - Éjjel a tóparján...
Holdfény csillan a csendes tón,
Mint szívem, mely szerelmedre várón.
A csillagok is suttognak, mint te meg én,
Titkos nyelven, mely csak a miénk lehet.
A szél halkan simítja az éji egeket,
Mint te simítod arcomat a sötétben.
A világ csendes, csak a szívünk dobban,
Egy dallamot zeng, mely sosem hagy alábban.
A szeretet, mint éjféli virág nyílik,
S a lelkünkben örök tűzként kigyúlik.
Te vagy nekem a napfény, a holdvilág,
Minden éjszakámhoz a legszebb álomvilág
