n.
Debreceni Zoltán - Éjjel a tóparján...
Holdfény csillan a csendes tón,
Mint szívem, mely szerelmedre várón.
A csillagok is suttognak, mint te meg én,
Titkos nyelven, mely csak a miénk lehet.
A szél halkan simítja az éji egeket,
Mint te simítod arcomat a sötétben.
A világ csendes, csak a szívünk dobban,
Egy dallamot zeng, mely sosem hagy alábban.
A szeretet, mint éjféli virág nyílik,
S a lelkünkben örök tűzként kigyúlik.
Te vagy nekem a napfény, a holdvilág,
Minden éjszakámhoz a legszebb álomvilág.
Debreceni Zoltán - A múltamból perceket lopok...
Hideg éjszakákon elkerül az álom,
bársonyos arcodra gondolok.
Fáradt vagyok aludni szeretnék,
de miattad aludni nem tudok.
Cserépkályhában akácfa lobog,
Hidegben ez ám a jó világ!
A múltamból perceket lopok,
álmosan is olyan jó gondolni rád.
Őrzöm szép szemed szinét,
bőrödnek kellemes illatát.
Kergetem mindig az emléked,
de hozzám még is visszajár.
Kismarja
Debreceni Zoltán - Tavaszi Reggel...
A nap sugarai átölelik a mezőt, Virágok nyílnak, mint gyémántok a fűben.
A madarak dalolnak, a szél susog,
Tavasz reggelén minden életre kel.
A patak vize csobogva kanyarog,
a fák lombja zölden hullámzik a szélben.
A természet mosolyogva boldogan ébred,
Tavasz reggelén minden életre kel.
Debreceni Zoltán - Csillagok és álmok...
Csillagok ragyognak a sötét égen,
Mint szívünkben a vágy, a tűz, a fény.
Álmodunk, repülünk, mint madarak,
Szerelmünk szárnyán, messze, magasban.
Nézz fel, kedvesem, a csillagos égre,
Ott vagyok én is, a Te nevedben.
A csillagok között, a végtelenben,
Szeretetünk örök, mint az idő.
És ha egyszer eljön a hajnal fénye,
Ébredj fel, és nézz rám, mint a reggelre.
Mert mindig itt leszek, melletted állva,
Csillagok és álmok között, boldogan.
Keserű dalt hallok,
nagyon messze távol.
A nyár búcsuzik sírva,
a jó apám sírjától.
Eső formájában könnyet hulajt rája.
Aztán elmegy innét búsan,
messze Afrikába.
Elmegyen itt hagyja,
szép Magyarországot.
Mert az ősz veszi át tőle,
a gyögyörű szép tájat.