Gergely Krisztina

Bízni az Úrban

Sajnos nem először kellett „meggyőzzön” az Úr arról, hogy Benne bízhatok s benne igen jó bízni!

Egyetemi élet első éve. Új város, új környezet... Április elején lehettünk, mikor tervezni kezdtük a megszokottá vált május eleji kirándulást s nem kis örömet okozott nekünk, hisz végre újra együtt lehettünk a közösséggel, Kladován. Kladova sokunk számára megnyugvást s néhány ifis társam szavával élve, „feltöltődést” jelent. S nem csak a hely nyugodtsága miatt, hanem főként azért, mert ott természetes, hogy szól az Úr és mi azt meg is halljuk (mert hát ez a program). Igen nagy öröm volt tehát tudni, hogy ismét Kladova, ismét az új tagokkal megújult régi ifivel tölthetünk együtt három napot. E örömekhez még az is társult, hogy nem csak a megszokott emberek lesznek ott, hanem új közösségek is csatlakoznak ifinkhez: a Szegedi Egyetemi Gyülekezet egy csoportja, az Arad-Mosóczi Gyülekezet ifjúsági csoportja, és néhány holland testvérünk is. S bár kissé vallomás íze lesz a következő gondolatnak, nem tagadhatom, (tagadhatjuk) hogy tudtuk ez nem lesz ugyanolyan mint az eddigi „kladovák”. Az is igaz, hogy enyhe aggodalom társult a május eleji kirándulás gondolatához... mert milyen is lesz így, hogy nem csak a megszokott társaság lesz, hogy (úgy mond) többet kell készülni így, hogy sokkal többen leszünk. Azért mégis jó lett volna a régiekkel lenni, otthonosan, családiasan...S a bennünk levő aggodalmak és félelmek naponta növekedtek egy-egy kicsit.

Azután jött a három napos tábor s az élő Urunk bebizonyította, hogy emberi elképzeléseinknél sokkalta jobb az Ő terve. Csodálatos napokat éltünk át _EGYÜTT! Tudtuk, hogy nem rajtunk állt és ez volt a legdrágább felismerés. Hisz melyikünk tudta volna az esőt elállítani akkor, mikor épp röpizni támadt kedvünk?! Volt Urunknak gondja erre is és gazdagon megáldotta az alkalmak mindegyikét.

Az első áhitatra Czagány Gábor szegedi lelkész, a másodikra Demeter Sándor kórházlelkész, az ezt követőre Józsa Ference lelkész, az utolsóra pedig Marossy Zsolt ifis társunk készült.

Valóban jó volt megállni és gondolkodni azon, hogy hol is állunk az Úrral való kapcsolatunkban. Jó volt feltenni a kérdést, hogy: változtat-e valamit életünkben, mindennapjainkon az a tudat, hogy élő Jézusunk van, egy feltámadott?! „Megnyugtat-e az ha az én orcám megy veletek?”_{(2Móz 33, 14)}

Urunk képes valami sokkal jobbat nyújtani legszebb álmainknál és elképzeléseinknél. Ezért „hagyd az Úrra utadat, bízzál Benne, mert Ő munkálkodik”_{(Zsolt 37,5)}.

Ez úton is köszönjük az Arad - Mosóczi Református Gyülekezetnek, hogy szeretettel fogadtak be táborozóhelyükre!