 |
 |
Keserű dalt hallok,
nagyon messze távol.
A nyár búcsuzik sírva,
a jó apám sírjától.
Eső formájában könnyet hulajt rája.
Aztán elmegy innét búsan,
messze Afrikába.
Elmegyen itt hagyja,
szép Magyarországot.
Mert az ősz veszi át tőle,
a gyögyörű szép
|
.
Debreceni Zoltán - Hozzám csalnak a gyönyörű emlékek...
Gyönyörű arcodat hej de sokat látom.
Az úton képzeletben ahol veled jártam.
Itt sétáltam veled valamikor régen.
Hozzám is csalnak a gyönyörű emlékek.
Hogy mennyire szerettelek csak az Isten a tudója.
Most Ő is csendben marad senkinek nem mondja.
Megállok egy fánál a magas eget nézem.
Hullanak könnyeim az arcomon is érzem.
Vers Biharkeresztesről
Debreceni Zoltán - Úgy estefelé...
Búsan sétálok a város közepén
Tudom nem jössz mégis várlak én.
Leszállt a városra az este, mindenfele
csend honol.
Lehet te valakivel boldogan csókolózol valahol.
Velem szemben Osvát Pál szobra áll,
a pipáját fogja s búsan néz én reám.
Mellettem emberek boldogan lépkednek.
Ismeretlen vagyok én itt még rám sem köszönnek.
A könnyes szememet az ég felé emelem.
A holdat keresi rajta a fáradt tekintetem.
Hányszor mondtad, hogy örökre szeretsz engemet.
Most a holdfény törölgeti a könnytől a szememet.
Légy boldog ne gondolj soha rám.
Elég ha én szenvedek te gyönyörű Sváb leány
Hazafelé veszem szép lassan az utamat.
A templom előtt hagyom az összes gondomat
Debreceni Zoltán - Mint az eső... Kisvejke
Szerelmemnek legfontosabb forrásának része.
Talán mint az eső úgy csöppentem az életembe.
De ha megsimogatsz rájössz hús-vér ember vagyok.
Olyan valóság mint télen mikor pelyhekben hull a hó.
Rajta vígan siklik a gyermekekkel a szánkó.
Evés közben de sokszor néztem
a ragyogó szemedet
Ahogy lassan etted az ebédet..
Bár előtte még soha sem láttalak,
mégis szerettelek.
Pláne mikor megtudtam,hogy szereted a ,hegyeket,
erdőket,
a csillagos holdas eget.
A madár dalokat,
a vadvirágos réteket.
az égen szálló fehér vándor felleget.
A hűs forrást,
a csobogó tiszta vizű patakot.
A gyönyörű világot,
amit néha keserűnek érzünk,
de minden szép amit az isten nekünk adott.
Ha nem jöttél hozzám nagyon hiányoztál,
te voltál nekem a világon a legdrágább.
Már te gondolatomban mindig velem bolyongtál.
Az életem fontos része lettél,voltál.
Majd jött a szép emlék,
mikor csókolóztunk,fogtad a kezem.
A derekadról a fenekedre csúszott
a Jávorosi forrásnál a kezem.
A szerelmünk születését,
mosolyogva nézte szégyenlősen nap.
Aki lesütötte fejét,
és a halvány hold húgára kacsintott.
