A MEGRAKOTT SZÉNÁS SZEKÉR…
A megrakott szénás szekér lassacskán ballagott,
Gazdája és a gazdasszonya is csak hallgatott
Elől és mellette, mert nem kellett noszogatni,
A tehénkék maguktól tudták, merre kell menni.
A Nap is leáldozóban, a falu is messze,
De Ők mégis ráérősen mentek, nem sietve.
A jószágot soha nem szabad megerőltetni,
Mert ma még otthon le is kell nekik majd tejelni.
Fáradtak már, de mégis mennek rendületlenül,
Mellettük a tücskök hada vidáman hegedül.
Nem tudnak betelni Természet sok csodájával,
A felettük kelepelve elszálló gólyával.
Mennek rendületlenül, hisz a széna drága kincs,
Meg kell becsülniük, mert Télen baj lenne, ha nincs.
Felcsillan szemük, mikor házukat megpillantják,
Összenéznek és szinte hangosan csak ezt mondják:
Köszönöm Istenem, hogy már végre hazaértünk,
Elfáradtan ugyan, de senkivel nem cserélünk!
A jószágot gyorsan bekötjük az istállóba,
Szekér lerakását pedig áttesszük holnapra.
Fellobbant a konyhában a petróleumlámpa,
Mikor az idős házaspár végez valahára.
Tehenek megfejve, elköltik kis vacsorájuk,
Aztán ágyikóban éj csendje borul reájuk.
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Gyula. 2014. 07. 05. Szombat délután 12:48