Debreceni Zoltán író, versíró
Debreceni Zoltán versíró
Debreceni Zoltán - A Patak partján...
Tavasz szellője lengi a mezőt,
Virágok illata száll a réten,
Napfény simogatja az ég kékjét,
És a madarak dalolnak a fák lombjai között.
A patak partján ülve hallgatom a csendet,
A víz susogása halkan szól hozzám,
Mintha az ősi titkokat suttogná nekem,
Melyeket csak a természet ismer.
A fűszálak között sétálva érzem a föld illatát,
A nap sugarai melegítik az arcom,
És a szívem boldogan dobog,
Hiszen itt vagyok, ahol a természet
szépsége érinti a lelkemet
Debreceni Zoltán versíró
Debreceni Zoltán - Sosem halok meg?
A Nap sugarai táncolnak a reggeli harmatban,
mint apró gyémántok csillognak a fűszálakon.
Az ég kékje öleli át az egész földet,
Olyan mint egy végtelen szerelem.
A madarak vígan dalolnak a lombok között,
szerenádot zengve a hajnalnak.
A virágok kinyitják színes szirmaikat,
a szél halkan susog a zöldellő fák között.
Egy új gyönyörű nap köszönt ránk,
reményt és lehetőséget hozva.
Sétáljunk ki boldogan a vadvirágos mezőre,
hagyjuk, hogy a nap mosolyogva simogassa az arcunkat...
Debreceni Zoltán@1974.07.25.Minden jog fenntartva.
Sándoros tanya : 1974
Debreceni Zoltán író tollából
( Debreceni Zoltán Hajdúbagosi író
|
Debreceni Zoltán versíró - Vers Biharkeresztes ről - Úgy estefelé
Vers Biharkeresztesről
Debreceni Zoltán - Úgy estefelé...
Búsan sétálok a város közepén
Tudom nem jössz mégis várlak én.
Leszállt a városra az este, mindenfele
csend honol.
Lehet te valakivel boldogan csókolózol valahol.
Velem szemben Osvát Pál szobra áll,
a pipáját fogja s búsan néz én reám.
Mellettem emberek boldogan lépkednek.
Ismeretlen vagyok én itt még rám sem köszönnek.
A könnyes szememet az ég felé emelem.
A holdat keresi rajta a fáradt tekintetem.
Hányszor mondtad, hogy örökre szeretsz engemet.
Most a holdfény törölgeti a könnytől a szememet.
Légy boldog ne gondolj soha rám.
Elég ha én szenvedek te gyönyörű Sváb leány
Hazafelé veszem szép lassan az utamat.
A templom előtt hagyom az összes gondomat.
Hajdúbagos - Cigány író
Debreceni Zoltán - Vers Hajdúbagosról
Hajdúbagos gyönyörű szép tája.
Mintha szülőföldem lenne,
én úgy tekintek rája.
Bólingatva köszöntenek a nyárfák
és a virágok itt messziről engemet,
ha közéjük az erdőbe és a rétre kimegyek.
Pedig Pocsajban szült a jó anyám.
Ott dédelgetett,
ott is ruházta rám a becses nevemet.
Hideg novemberben jöttem erre a világra.
Fiatalon jutottam az árvák sorsára.
Édesanyámat elrabolta tőlem a rák.
Nem engedte, hogy engem szeressen neveljen,
beleegyezésem nélkül a temetőbe vitte.
Apám szívből szerette,
anyámat mindjárt a mély sírba követte.
Hosszúpályiban lettem teljesen, igazán árva.
Itt zárta mind a kettőt a hideg sír magába.
Ezután a nap is az égről rám halványan ragyogott,
sokszor alig fénylett.
Mindig könnyes volt a szeme, amikor rám nézett.
Beteg és rákos lettem.
A testvéreimtől és hazámtól messze elsodort az élet.
De mindig velem jöttek a régi bús és gyönyörű emlékek.
Mikor elmegyek Pocsajba, a kis szülőfaluba,
mosolyogva néz le rám a magas égről a nap,
a piros