Debreceni Zoltán versíró 

Debreceni Zoltán: Vers a Múzsámhoz... 

Csajé már elrepül feletted néhány húsz bús év, 
sok sötét felhős nap. 
De a szépséged nem változott ugyan az maradt. 
Akik csodálják szépségedet, 
Kérlek őrizd meg nekik míg így sokáig magad. 

Hadd fusson, 
hadd repüljön feletted 
az embert nyüvő makacs 
idő. 
Te mindig dobd le a fukar élet 
irigylő ráncait. 
A boldogság és a szerelem legyen sokáig még, 
aki simára csókolja évről évre a bőrödnek ráncait. 

Biztosan sokan szeretnék tudni a szépséged titkait. 
Kérlek áruld el nekik kedvesem, 
hogy mit teszel. 
Hagy tudja meg az egész világ mi az, 
amitől minden évben szebb és szebb leszel...

Debreceni Zoltán író, versíró 

Mert téged még haza várnak.
Örülhetsz a drága jó apád hangjának.

Addig menj Erzsike.
még hallod,hogy kopognak a léptek.
Mert addig tárt karokkal várnak haza téged.

Menj,menj soha ne néz hátra.
Mert még ráborulhatsz a jó apád vállára.

Mondj el neki minden jót és szépet.
De soha se mondj neki rosszat.
Ne szomorítsd el a lelkét jobban.
A drága jó apádnak.

Debreceni Zoltán - Saját lelkéhez...

Ó, lélek, fényed lecsorogva a tiszta Tejútról
testem tompa, sötét mélyeiben lakozik.
Nincs panaszom rád, fénylik benned a hű derekasság,
annyira tündöklik rajtad a büszke derű.

Úgy léptél ki a Rák izzó kapuján:
feledésbe nem merített sohasem téged a Léthe folyó.
Ahol a Serleg, a rejtelmes, meg a gyors, vad Oroszlán egymást érintik,
onnan ívelt le utad.

Észt a Saturnus adott, Jupiter meg erélyt cselekedni,
bátorságot a Mars, ízlést Phoebus adott.
Vénusz a jóérzést, a művészetet adta a Merkur,
Cynthia osztott rád felnövekedni erőt.

Cynthia áll a halál meg az élet mesgyehatárán,
földünknek törvényt mennyei Cynthia szab.
És ha neked csak a hús meg a csont kell – jobban az égnél –
volt bizonyára különb por-gunya, mint az enyém.

Nincs kifogásom alakja, egész ábrázata ellen:
éppen elég magas és külseje kellemetes.
Csak az a baj, hogy e test oly gyönge, a tagjai véznák,
Túl puha mesteri kéz gyúrta lazára sarát,
Lázakat oltva a rosszul fércelt ízületekbe,

 s gyúlnak a szűntelenül váltakozó nyavalyák.

Örökös nátha csöpög, leszivárog nedves agyamból,
két hurutos szememen árad a vaksi folyás.
Forr a vesém, gyomrom megdermed, 

s közben alatta gyulladt májamból gőzöl agyamba a vér.

Vagy csak azért bújtál e törékeny burkolatodba:
tudtad: gyönge a zár, melynek a foglya leszel?
Csakhogy a bölcsesség mire jó, ha lakása göthös mell?
Inkább bölcs se vagyok, csak nyavalyás ne legyek.

Atlas teste se kell, se Milo erejét nem irígylem:
nem baj, a test ha sovány, csak ne legyen beteges.
Jobbá nem teheted, hagyd árva-magára e testet
s szállj ki belőle, suhanj, vissza a csillagokig.

S míg odafönn ezer éveken át tisztulni igyekszel,
messze kerüld, ha bolyongsz, a feledés folyamát.