ELCSÓRTAM A PIÁSOK BOROSÜVEGÉT.
Robixos emlékeimből 1968 – 84 között III.
Azt mondják a piások, hogy az italt azért találták ki, hogy azt az emberek el is fogyasszák. Vonatkozik főleg azokra, amik „A” betűvel kezdődnek, mint A Bor, A Sör, A Pálinka és még hosszan sorolhatnánk, de csak egyszerűen Alkoholnak nevezünk. A baj azonban akkor származik ebből többek között, amikor a mindennapos kedvelői eme nemes itókáknak akkor sem tudnak eltekinteni ezek fogyasztásától, amikor az Üzemekben elkezdődik a műszak. Kivétel ez alól nem volt egykori munkahelyem a Zirci Robix sem, ahol az alcímben nevezett helyen dolgoztam többek között Rendész és Munkavédelmi szakemberként is egyaránt.
Idővel mindegyik munkahelyen és műszakban tudtam már, hogy kik azok a melósok, akik ennek a szenvedélyüknek hódolnak akkor is, amikor inkább a feladatra kellene koncentrálniuk, hiszen veszélyes gépekkel és szerszámokkal egyaránt dolgoztak. Egy rossz mozdulat, egy kis figyelmetlenség és már ott is a baj és akkor el lehet rajta gondolkodni, hogy megéri – e a pillanatnyi mámort a saját és más egészségéért kockára tenni? Hiába szondáztattuk meg időnként a notórius ivókat és kaptak méltó büntetést a vezetőségtől, visszaesőnél elbocsájtás is előfordult, de a szenvedélyük miatt ez sem tántorította el őket a további italozásoktól.
Hogyan jutottak hozzá műszak alatt, azt nem mindig volt egyszerű kideríteni. Hiába volt érkezéskor már a Portán i eseti táskamotozás, hogy fülön csípjük a piásokat, általában ez soha nem sikerült, mert más módon jutott be hozzájuk az itóka. Legtöbb esetben azonban az történt, hogy egy kis jatt ellenében megfűzték a gépkocsivezetőket, akik a műszak során többször is fuvarral távoztak és még időben vissza is jöttek, hogy enyhíteni lehessen a kiszáradt torkokat. Sokszor történt, hogy figyelmeztettem őket ennek veszélyeire, de soha nem lett foganatja, mert mint amikor a falnak beszél az ember, ezeknek az embereknek is csak annyit jelentett, hiszen az alkohol szenvedélye erősebb volt ennél. Mivel én is valamikor kétkezi műhelyi dolgozó voltam vasesztergályosként, valamilyen szinten mégis szolidáris voltam velük, mikor tudomást szereztem az esetekről. A közvetlen felelősség az övék és vezetőiké, csoport és művezetőké volt, akik szemet hunytak felette, én meg nem akartam visszaélni a beosztásomból rám ruházott „hatalmammal”. Legtöbb esetben úgy tettem, mintha nem venném észre, vagy ismételten figyelmeztettem őket az ebből adódó veszélyekre.
Egy emlékezetes esetet azért mégis elmesélek most, mert az óta sok víz lefolyt a Cuha patakban is Zircen keresztül. Egykori Általános Iskolai tanulótársam, falubelim Bakonyszentkirályról és egyben Barátom, Zsargó Misi is ott dolgozott. Kitűnő lakatos – hegesztő szakmunkás volt. Sajnos pár éve már Ő is Örökre eltávozott közülük. Nem hírnév romboló szándékból és kegyeletsértésből teszem, mert valóban kedveltem, hiszen a katonaságnál is egy rajban szolgáltunk Pápán. Igaz, hogy én a rajparancsnoka voltam, de ennek itt, ebben a történetben semmi jelentősége nincsen, csak a nyomaték kedvéért mondom el.
Tagadhatatlan, hogy Misi sem vetette meg az itókát és egyik alkalommal észrevettem a lakatos műhelyben járva, hogy pár perc elteltével egyenként eltűnnek páran a műhely hátsó nagykapuján az udvarra, majd hamarosan újra vissza is térnek. Óvatosan kimentem az oldalbejárati ajtón és megláttam, hogy a kinti nyitott tároló mögötti részen van eldugva a piásüveg és azt húzogatják meg gyorsan, majd sietve mennek vissza a dolgukra. Egy darabig lesben álltam és mikor már nem jött senki, odasiettem ahol olajos rongyokkal letakarva pár üveg vörösbor volt, illetve már csak az egyik üvegben volt, annak is a fele hiányzott. Gyorsan a köpenyemmel eltakarva, belül a hónom alá vettem az üveget, hogy ne látszódjon, majd visszamentem a műhelycsarnokba. Annak az elején a Művezetői Iroda felett volt az én kicsinyke irodám is, ahova egy vaslépcsőn lehetett felmenni. Visszaérve az üveget a szekrényemben jól elrejtettem, majd visszasiettem és figyelni kezdtem a fejleményeket.
Nem kellett sokáig várni, mer az egyik szomjas emberke hamarosan kiszáradt torkát leöblítendő kisietett, majd gyorsan vissza is érkezett és odament Misihez. Halkan, majd egyre hangosabban kezdtek el vitatkozni, mert kiderült, hogy eltűnt a pia és egymást kezdték okolni, akik behozatták a bort, hogy megitta a részüket. Magamban halkan kuncogni kezem és kezdtem el is felejteni a dolgot annyira, hogy még a megkezdett üveg is ott szomorkodott magában a szekrényem mélyén.
Történt egyszer, hogy a szokásos negyedéves szakmai oktatáson, amit én szoktam tartani Misi éppen szabin volt, ezért visszatértekor a művezetője felküldte hozzám, hogy tartsam meg neki a pótoktatást. Úgy is történt és mikor aláírta a dokumentumot, kicsit még elbeszélgettünk. Mivel földik vagyunk, volt közös témánk is, de közben előhozakodtam a kb. fél évvel ezelőtti történtekről. Jellegzetes hahotázó hangján elkezdett nevetni mikor meg tudta, hogy én csórtam el a borukat, amivel egymást okulták. Nem akarta elhinni, de mikor előkerestem az üveget, akkor hitte csak el. A dolog szépséghibája az volt, hogy a megbontott üvegben a bor már megbuggyant, ihatatlanná vált. Lehet, hogy rá is illet a valamikori mondás, mégpedig az, hogy:
„SZOCIALISTA BOR, FÜGGETLEN A TŐKÉTŐL.”
Fájó szívvel vette tudomásul, amikor a megromlott borocskát bő víz kíséretében a szeme - láttára lefolyattam a mosdókagylóban.
DRÁGA MISI BARÁTOM!
Remélem „Odaát” is megbocsátod ezt a kis csínytevést nekem.
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Gyula. 2016. 02. 10. Szerda Délután 14: 40
