Ünnepszagú tavasz


Ünnepszagú tavasz

Pető Margit

 

 

Hogy van az, hogy az emlék mindig tisztábban látszik, mint a most?

A nagy országos ünnepek, egyházi ünnepek, meg a többnél több szokásün-

nep mind elevenen él bennem.

Ezek az ünnepfélék tán nem is attól is attól lettek szépek,mert nem mentünk a

határba – nem kellett dógozni. Így öreg fejjel visszagondolva valami külön

hangulata, íze-zamat mindegyeiknek vót…

Emlékszek – nekem a búzaszentelés mindég a jószagú ünnepet jelentette.

Ez úgy húsvét utánra esett. Egész pontosan április utolsó vasárnapjára.

Addigra az áprilisi szélben már felszáradt a téli sár. Mert nemigen vót aszfalt

 még, csak a főutcán! A bokáig, meg térdigérő sarat ahogy összevágták a sze-

kerek, úgy száradt. Nyaktörő hepehuba az egész.

No – ünnepet előzőleg – igyekeztek korábban hazaérni az emberek.

Az asszonyok, gyerekek kapával szétverték a rögöket, elegyengették. A lovas-

gazdák meg először fogas vasboronával, utána faboronával elsimították. Hű,

 de mutatós lett ilyenkor az utcánk. Akkor még nem csaptunk olyan hűhót

abból, ha közösen csináltunk valamit: az egyik elkezdte, má a másik szégyen-

lette vóna, ha ő előtte úgy marad. Ahun meg nem vót ember – a férfit hítták

embernek, az asszony csak asszonyféle, fehércselédnek számított bizony –

vagy öregek vótak, ott segítettek a szomszédok.

Szóval…másnap délelőtt lett a búzaszentelés!... Az asszonyok korán haj-

nalban fellocsolták a ház meg a kapuelejit. Nem is akárhogy, hanem szép cif-

rázva a locsolókanna rózsájával! Az istálló felől a jóllakott jószág elégedett-

sége párállott. Az ablak alatt nyílt a tulipánt, gyöngyvirág, meg a jácint.

A langyos reggeli napsütésben csak úgy gurultak a csirimpoló sárga-fekete

kiscsirkék. A konyhaajzó megül a reggeli mosdás frisseségével csörgött a la-

vór (mert csak a hajnali dógok végeztivel mosakodtunk ki); aztán zutty a ház

elé a vizet… Szappanhab szivárványlott a küszöb előtt, bentrül hagymás

sültszalonna illata úszott fenségesen. Édesapám kenyeret kanyarított széles

mozdulattal, harangszó vegyült az illatok közé, és a lelkünk jószagú ünnep

virágzott…

folyt.


Szerkesztés dátuma: vasárnap, 2016. február 21. Szerkesztette: Fazekas Piroska
Nézettség: 524


   







Tetszik 1 és még 1 tag kedveli

Megjegyzések

Fazekas Piroska
vasárnap, 2016. február 21. 10:07
Nagy gyorsan összekaptuk magunkat, és indultunk a körmenetre. Hosszú
menetben vonult ki a falu apraja-nagyja a házak szélihez, ahun ki vót vá-
lasztva a legszebb búzatábla s szertartásho.
Külön csoportba mentek az emberek, az asszonyok – öregek meg közép-
korúak – a fiatalság és a kisiskolások. Az öregebbje feketébe, a fiatalok cifrába
öltözve. Nem is igen a szertartásra figyeltem én, csak néztem mint valótlan
álmot – hogy a hétköznap elnyőtt, kemény, káromkodásho szokott, bagó-
trágyaszú férfiemberek hogy megváltoztak. Megmagyarázhatatlan ős, po-
gány áhitat ült konok bajuszuk szelídült szegletébe, mikor a tömjénfüst
áldón szállt a négy égtáj felé a szélben hajladozó sötétzöld búza felett.


Fazekas Piroska
szerda, 2016. február 24. 10:28
Ahogy a dologtól kérges, eres kezek a levett kalapot fogták - abba benne vót a kétkezi munka becsülete. A hit, hogy az elvetett búzából zengett; a szivekben béke, a karokban új erő született...
Délután a fiatalság karúlni ment. Olyasmi mint a korzó-séta manapság.
Akkor még nem száguldoztak aztók. Az úttesten végig-hosszig sétáltak a cifra matyóba öltözött lyányok. Öten-hatan összekapasukodva barátnők, az egy utcabeliek. Az anyjok még otthon elinduláskor jobbrú-balrú megpofozta rajtok a szoknyát, hagy ringjék a csipejókön, mert úgy tetszetős.
A legények a járda szélin álltak, önnét mustrálták a lyányokat, melyik tetszik. Nagyon sok ott választotta ki a párját.
A lyányok kezibe, vagy a litya gomblyukába mindég vót virág...
Igen nagyon szerettük az ezerféle szebbnély-szebb virágot. Tán szögrűvégrű a matyóhimzés is ebből fakad. Ezekből írtuk magunknak a hímezni való virágokat.A tavaszi virágok közül a gyöngyvirágot, a tulipántot gyakran rajzoljuk. A tulipánt kedveltük nagyon. Még a legény is, ha húdvéttájt lett vőlegény - aranyozotttulipánt kapott a jegykendő mellé! Délután má úgy ment felfele a főutcára, hogy a csúcsos kalapja mellé vót tűzve. Ez jelentette, hogy foglalt. Rajzolni nem úgy rajzoltuk ám le, ahogy igaziból van a virág, hanem ahogy kitaláltuk. Mert ez a mi igaz gyönyörűségünk. Tán mert szegény vót mindenben ez a vidék? Se nem alföld, se nem hegység. Sehun semmi érdekesség. Hát mi kitaláltuk magunknak a szépet. Még ma is megrajzolok egy s mást ösmerősöknek.

Fazekas Piroska
péntek, 2016. február 26. 09:28
Egy hétig is tudnám írni egyfolytában, annyiféle van.
Különösen télidőben varrtunk sokat. Ugye a paraszti munka télen lecsökkent a házkörüli teendőkre, a matyó meg dógos fajta, nem szereti Isten szent napját lopni.
De elkalézoltam no.
Ünnep délutánján a gyereknépség játszott mint mindenhun a gyerek. Csuda játékokat ötlöttünk kifogyhatatlanul. A koca mindég kézné vót, mert nem kellett hozzá más, mint öt gömbölyűbb kavics vagy a pesti koca. Az má különb vót, gyártották. Olyan márványszerű gömbök ezek. De büszke lett, aki ilyenre szert tudott tenni!
No, körül ültünk a fődre. A házba a fődes padlón – mert akkor még az vót, vagy az udvaron.
Először az egyszerű, sima kocával kezdtük:
Egyeske…ketteske…hármaska…négyeske…csittarkós…csattarkós…kocakati…kása…tilibe…talliba…sebekispápanniba…rakiba…kapiba…kész…jó felnézz.
Nemigen kellett hogy érelmét tudjuk a mondókának, csak mondjunk valami jóhangzású rigmust; meg még nehezebb legyen a mondókára is figyelni.
A másik figura a mozga összehúzós. Ez má nehezebb. A markunkba megráztuk, aztán ledobtuk a kocákat. Ahogy széjjelgurult, egyet feldobtunk; először kettőt, hármat, majd négy követ kellett összehúzva felkapni, és a levegőben levőt is elkapni egyben:
Mozga egyes… ki ne mehess…mert ha kimégy… agyonütlek… csibába…csabába… kilenc kendő nyakába.. mázsa… mind szétvágta.
Aki hibátlanú el tudta jáccani az összes figurát, az nyert. Aki közbe elhibázta, kiesett a játékból.
A felhányós figura még nehezebb vót. Nagyon ügyesnek kellett ahho lenni, hogy ez sikerüjjék! Felkaptuk a kocát, egy kocát feldobtunk, a másikat felkaptuk. Minden egyes kapásná feldobtuk és mikor visszaesett nem a markunkkal kaptuk el, hanem a kézfejünkre ejtettük, onnan fordítottuk a markunkba.
Aztán a dobbantós jött. Minden egyes felkapásná egyet dobbantottunk ököllel a fődön, amíg a koca a levegőbe vót. Dupla dobbantóst is játszottunk. Ehe is nagy ügyesség szükségeltetett, időre elkapni a dobbantás után, amíg leesett a koca!
De hát gyakorlat teszi a mestert.
A labda is mindig kezünk ügyibe esett. A falra labdázást szőrlabdával szerettük jáccani. Az saját készítmény ám.Addig vakargattuk a göndör szőrű mangalicát – az meg boldogan tűrte -, amíg összegyűlt egy labdára való szőr. Ezt szorosan nyomogattuk, gyúrogattuk, mígcsak kemény, gömbölyű nem lett. Akkor aztán úgy pattant, hogy még a házat is átugrotta!
Meg nem untuk a falat koptatni:
Eccer egész kéz…kéccer egész kéz…csattantós…mellkereszt…vaskapocs---gurgulácska---megperdülős---leerisztős…visszavágós…po-fozós!...
Hogy bele tudtunk felejtkezni.
Ha fiúgyerekek is vótak, inkább métáztunk. Ezt szívesebben rongylabdával, merthogy az nem pattant el. Fődimétát, házimétát, kiszorítóst. Meg bigéztünk is.
Az incselkedős fogócskázást szintúgy gyakran játszottuk. Mink fürgébbek vótunk, a fiúgyerekek meg ügyesebben kivárták a megfogásra alkalmas pillanatot.
Aki a kerülő, az guggolt, a fejit tenyeribe hajtva. Közben kuksolt ám az ujjai közt! A többiek meg körülötte egyre közelebb merészkedve kiabáltuk a füvet csipegetve:
Lopom, lopom, a szénát,
Míg a kerülő nem lát,
Furkós bot a kezibe,
Vaskalap a fejibe,
Perdülj gyorsan…
Aki ügyetlenül elbámészkodott, bizony elkapta a kerülő! Akit megfogtak, az lett a következő kerülő.
A sok rohangálásba, sokféle mozgásba ügyesek is lettünk; fürgék, mint a halcsík.
Egy szó – mint száz: felnőttnek, gyereknek önfeledt örülést jelentett az ünnep.

Fazekas Piroska
hétfő, 2016. február 29. 08:11
Matyó lagzi



Egy matyó lakodalomba még máma is elmennék, el én!Milyen jókat leselkedtünk még nemrégen is egy-egy lagziba. Micsoda nagy feneket kerítettünk annakidejin a lakodalomnak..
A szülők, ha kinézték magoknak, ki is illene a fijukho, tudatták a lyányos szülőkkel. Rokon, idősebb ember vagy asszony ment el illendően tudatni a szándékot: elvennék menynek a lyányukat. Kedvező válasz esetén megegyeztek a szülők, mennyis főd, állt, bútor megy a lyánnyal. Megvót a kézfogó. A legény jegykendőt kapott a lyánytú, esetleg jegysurcot is. Megvették a gyűrűt- A lyány a jegygyűrű mellé egy másik gyűrűt vagy láncot is kapott. Esküvő előtt három vasárnapon keresztül kihirdették a templomba szószékrű, hogy ez és ez a két fiatal eljegyezték egymást; ha bárki vérrokonságú, vagy bármi más – a házasságot kizáró dologrú tud, jelentse azt a parókján. Közbe a fiatalok jártak a plébániára megtanulni a szertartást, meg felkészülni arra, hogy a házasoknak jóban-rosszban ki kell tartani egymás mellett. A summás csak télen ért házasodni. A summáslagzik vízkeresztű husvétyig vótak. Az Andrási – Andrásnapi lagzi – má a legeslegutólsó. Első előtti lagzi; első előtt egy hét; első előtt két hét; első előtt három hét; első, második, utolsó lagzi. Má az utolsó lagzi, az má olyan árva vót, mert mingyá gyött a bőjt. Azok má olyan késedelmesek lettek.
A gazdalagzik húsvét után. Az őszi lagzi vót a legdicsőségesebb – majd ha az újbor kiforr, akkorra tegyük! Ez úgy októberbe volt. A novemberi lagzi má megint szegényesebb. Aki télre lett menyasszony, azt kicsúfoltuk. Ki se nyílt még a csipánk, lehettünk vagy öt-hat évesek, ott ültünk az ablakmélyedésbe, az ablaküvegbe nyomtuk az orrunkot, úgy kiabáltuk:

Esik a hó, meg a dara,
Fázik a menyasszony fara,
Ha fázik, betakarja,
Ha viszket, megvakarja.




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: