Debreceni Zoltán, író, versíró 

Debreceni Zoltán - Tavaszi Reggel... 

A nap sugarai átölelik a mezőt, Virágok nyílnak, mint gyémántok a fűben.
 A madarak dalolnak, a szél susog,
Tavasz reggelén minden életre kel.

A patak vize csobogva kanyarog,
 a fák lombja zölden hullámzik a szélben.
 A természet mosolyogva boldogan ébred,
Tavasz reggelén minden életre kel.

Debreceni Zoltán - Csillagok és álmok... 

Csillagok ragyognak a sötét égen,
Mint szívünkben a vágy, a tűz, a fény.
Álmodunk, repülünk, mint madarak,
Szerelmünk szárnyán, messze, magasban.

Nézz fel, kedvesem, a csillagos égre,
Ott vagyok én is, a Te nevedben.
A csillagok között, a végtelenben,
Szeretetünk örök, mint az idő.

És ha egyszer eljön a hajnal fénye,
Ébredj fel, és nézz rám, mint a reggelre.
Mert mindig itt leszek, melletted állva,
Csillagok és álmok között, boldogan

A tavaszi égen a felhők oly nyugodtak,
csendben vannak nem hánykolódnak.
Már a szép meleg nyárról álmodoznak.
Néha csak egy csöpp eső hull a földre,
a gyönyörű fényes napsütésbe.

Színes virágba borul a táj,
kacag a fiú,nevet a leány.
Nem lehet leírni kézzel amilyen szép tavasszal a táj.

Oly gyönyörű a nagy természet.
Mégis tönkre teszi az elmúlás,
tönkre teszi a nagy enyészet.
Tavasszal sok fajta virágok nyílnak,
Ha jön a tél akkor elpusztulnak, elhervadnak.

Az emberi élet is ehhez hasonló,
megszületnek és szenvednek.
Majd végleg az elmúlásba mennek.

Virágok alatt a hideg földben
tudom egyszer én is elenyészek.
Majd fák nőnek ki belőlem,
lombjai teljesen az égik nőnek.
Rólam sokat beszélgetnek télen nyáron
a könnyező néma felhőknek.