NÉPNEVELŐK ERESZKEDTEK UTÁNUNK

Epizódok Nagy Bálint Bakonyszentkirályi parasztköltő

 „Hol van már a paraszt” - című életrajzi kötetéből

   A fő harc már lezajlott, olyan erősen hatalmon volt már a Rákosi és bandája, hogy ott már ugrálni nem lehetett. Minden vasárnap meglesték a népet, a református és a katolikus templom előtt is. A tanácsházától valami adminisztrátor odajött, és felolvasta az új híreket, utasításokat a nép előtt. Elfogták a népet, mert a gyűlésekre nem ment senki sem, hiába akartak összehívni bármit is. Álltak a templomajtóban, és mondták a magukét. A szabályokat, a rendeleteket. Kénytelenek voltunk tudni mindenről. A templom előtt volt a hírmagyarázás. Pedig nem jó szemmel nézték, ha valaki elment a templomba, de az emberek nem törődtek vele. A hittan – beíratásra is féltek elmenni az asszonyok. Én szoktam elmenni a gyerekeket beíratni.

  „Jól meggondolta, Bálint bácsi?”

„Meg. Csak nyugodtan írja be a gyerekeket.”

A szegény igazgató – tanító meg valamilyen prémiumot kapott volna, ha nem lett volna annyi gyerek beíratva a hittanra. Könyörögni kellett neki, hogy beírja a gyereket, akit tudott, lebeszélt. Most az utóbbi időben már nem törődnek ezzel. Így voltak a vallással, de azért odajöttek a templomajtóba! Ezek aztán közutálatnak örvendtek mind.

  Morgott magában mindenki, szólni meg nem mert senki. Aki katona volt, arra azt mondták, hogy hazaáruló. Hallgatni kellett mindenkinek, mert aki szólt, azt elvitték Zircre, a rendőrségre, jól megverték a pincében, aztán hazajött.

Nem volt kedve nyilatkozni senkinek se többet, meg se mert pisszenni. Ez nincs megírva a történelemben!

  Jártak ide népnevelők is. Politizáltak, a rendszer mellett agitáltak, mondták, hogy milyen jó minden. Bebeszélték volna a népnek, hogy a beszolgáltatás is nagyon jó. Nem nagyon lehetett beleszólni, hogy nem jó. Egy – két sunyi rendőr jött – ment itt, aztán ha valaki esetleg szólt, akkor… Kiabálták, bemondták, hogy: „Ma este 8 órakor ez és ez a népnevelő jön innen vagy amonnan.”

Hőjj, először kíváncsi volt a nép és ment! Jót mond biztosan! Aztán elegük lett abból, amit mondott. Egyszer beszélgettem az egyikkel a kultúrház előtt. Többen körülfogtak minket. Mondom neki:

„ Ide figyeljen! Maga elhiszi azt, amit itt mondott?

Azt mondja, ő nem.

„Nem? Hát akkor hogyan higgyük el mi?”

„Ezt kell magyarázni – azt mondja – Minket küldenek Pestről, Székesfehérvárról, Győrről, nekünk el kell jönni és ezt kell mondani.”

Nagy Bálint