KARÁCSONYI ÉS ÚJÉVI SZOKÁSOK BAKONYSZENTKIRÁLYON

Részletek Nagy Bálint Bakonyszentkirályi Parasztköltő

„Hol van már a paraszt” – című életrajzi kötetéből

   Gyermekkoromban minden karácsonykor elmentünk köszönteni, katolikus, református leányok, fiúk, környékbeliek, helybeliek – együtt. A református háznál „Krisztus Urunk” – at mondtuk el, a katolikusoknál a „Mennyből az angyal” – t. Abban a csöndes karácsonyi estében itt is, ott is felzengett az ének a faluban.

„Krisztus Urunknak áldott születésén,

Angyali verset mondjunk szent ünnepén,

Mely Betlehemnek mezejében régen

Zengett e - képen:

A magasságban dicsőség Istennek,

Békesség légyen földön embereknek,

És jóakarat mindenféle népnek

És nemzetségnek!

Boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk! „

   Nyakunkban a vászontarisznya. Örültünk, annak a pár szem diónak, amit kaptunk. Pénzt nem adtak akkoriban, csak almát, diót. Végigjártuk a falut. „Jó estét kívánunk! Egy – két verset mondanánk, ha meghallgatnák!”

„Mondjátok!”

Elmondtuk és tartottuk a tarisznyát. A Kellner boltosék pénzt adtak. Nem hívták be a köszöntőket, így aztán az ablak alatt mondtuk el nekik. A pénzt meg kiadták a sötétben. Fordultunk egyet és megint visszamentünk. Rájöttek aztán… A tésasszony, mikor megint odamentünk, azt mondta: „Gyertek be, és mondjátok el itt bent!” Nem mertünk többet visszamenni aztán már.

   A katolikus gyerekek meg betlehemet vittek házról házra. Mostanában kezdik felújítani ezeket a szokásokat. De sajnos, sok szülő azt mondja: „Az én gyerekem nincs arra rászorulva, hogy kolduljon!”

Nekünk volt 10 – 12 zsák diónk minden éven, mégis elmentem köszönteni, és nem azért a 2 – 3 szem dióért! Hanem, mert akkor ez volt a szokás! Szép szokás volt.

   Karácsony után két nappal meg Aprószentek ünnepe jött, a megszületett Gyermek emlékére. Heródes katonái Jézust halálra keresték volna. A legények házról házra jártak ekkor, méghozzá korbáccsal. Csak Magyarfaluban, a reformátusoknál volt ez szokásban, Németfaluban nem. Két részre osztottuk a falut, az egyik az egyik végén, a másik a másikon kezdte. Az ajtók sorba be voltak zárva, tudták, hogy jönnek az aprószentek. Megzörgettük az ablakot. kinyitották és kitették a pénzt. Akkor már pénzt adtak, mert erre csak legények mentek. Na, amikor kinyúlt az asszonyi kéz, az egyik legény jól rávágott a korbáccsal:

„Egészséges légy,

Keléses ne légy!

Lábad jól futó,

Kezed jól gyúró,

Fejed jó vízhordó,

Szemed jól látó!

Adja az Isten,

hogy még több

aprószenteket megérhessünk,

erővel, egészséggel

el is tölthessünk!”

   Ahol nyitva volt az ajtó, ott bementek, megcsépelték a háziakat korbáccsal. Persze nem ütöttek agyon senkit… a legények a konyha és a szoba között leültek a földre, a gazda meg hozta a bort és ittak. Nem sokáig, mert a legények továbbmentek. Mikor gyerek voltam, egyszer hozzánk is be tudtak jönni véletlenül, aztán legalább két óra hosszáig ott voltak, csak úgy harsogtak! Édesapám öntötte nekik a jó fehérbort és mulattak. Nem akartak kitalálni onnan, egyik jobban dülöngélt, mint a másik. Később aztán, legénykoromban, már én is mentem. Éjfél után 2 körül szoktuk befejezni, aztán be a kocsmába! Addig voltunk ott, amíg el nem dalolgattuk azt a pénzt, amit összeszedtünk. Daloltunk, mind a két csoport, odakerültek a cigányok is. Mikor az utolsó fillér elfogyott:

„Isten vele, Németh úr!”

Elmentünk szépen haza. Akkor ez volt a szórakozás.

   Aztán újévet köszönteni mentünk.

„Újesztendő, vígság szerző,

Most kezd újulni,

Újulással víg örömet

Most kezd hirdetni.

Hirdeti már a Messiást,

Eljöttek lenni,

Legyetek hát az Istennek

Minden hívei.

Glóriával, bor – búzával

Áldjad népedet,

Hogy víg szívvel dicsérhessük

Istenségedet.”

   Ez aztán igazán ősi egy köszöntő!

Egy Dombi nevű öreg pásztortól tanultuk igen – igen régen, gyerekkoromban. Ezt is elvittük házról házra. Akkor is kaptunk diót meg egy kis almát.

    Volt itt egy öregasszony, Vincze Mihályné, Juli néni. Mindig bánom, hogy azokat a régi köszöntéseket, amiket csak ő tudott, nem jegyeztem föl! Mindig ígérgettem neki, hogy elmegyek, míg aztán egyszer csak meg nem halt nagy hirtelen. Sok ilyen szép régi emléket elvittek a sírba!

Minden elmegy. Nincs, aki följegyezze

Nagy Bálint

Az életrajzi kötet: Nagy Bálint Hol van már a paraszt? – címmel megjelent 1990 – ben az Országos Közművelődési Központ Módszertani Intézetének kiadásában. A kötetet szerkesztette Vercseg Ilona

(Ifj. Nagy Bálint Valentinus)