LEVÉL GOMBÁS JÁNOS
HADIFOGOLY BARÁTOMHOZ
Testvér, ki hozzám messze, messze vagy,
Akit bús sorsod messze elsodort,
Engedd, hadd ölellek képzeletben,
Hadd szóljak hozzád egypár néma szót.
Amit itt mondok, el kell mondanom,
Bár tépem a szíved fájó sebét.
Rabságod még kínosabbá válik,
Csak növelem bánatod éjjelét.
Itt mindenre a fájdalom borult.
Idehaza sír a magyar lélek.
Magyart ver az átkok minden átka,
Fájdalomra fájdalmat cserélnek.
Kis hajlékod külsőleg a régi,
Zúg a kezed ültette fenyőág,
De ott bolyong a fájó árvaság –
És odabenn sír az Édesanyád…
Ha este van, vacsorához ülnek,
Néma a család, nincs egy jó falat,
Könny szakad le mindnek az arcáról,
Úgy képzelik, hogy már rág halott vagy.
Kedves Barátom, tovább mondhatnám,
De lelked csak szomorúbbá válna.
Testvér szívemből csak egyet kérek:
Kísérjen ott az Isten áldása.
Kísérjen ott az Isten áldása.
Baráti szív küldi ezt Tenéked.
Imádkozzál, Ő jó Ő megsegít,
Lásd engemet már haza vezetett,
Pedig én is vérmezőkön jártam,
Ahol patakzott, ömlött, folyt a vér.
Ahol a haldoklók végsóhaját
Elöntötte a hörgő csatatér.
Gyere haza kedves, jó Barátom,
Lesz jó borunk, lesz még jó szüretünk.
Vidám kacaj közt, pohárcsengésben
Elbeszéljük, hogy mennyit szenvedtünk.
Ha majd a várva várt óra kongat,
Jó szív fakad ki a muszka földben,
Hozd vissza a régi boldogságot,
Éljetek majd boldog békességben.
Nagy Bálint
Bakonyszentkirály. 1946. évi június hó 9. – én
