A hangyák látszólag gond nélkül élték életüket, amikor egy szép napon belépett az életükbe az elefánt. Felrugta a hangyabolyt. Milyen szemtelen egy inni járó elefánt, állapították meg egyöntetűen, de nem volt köztük egy sem, aki magasabbra merte volna emelni a hangját, legalábbis az elefánt ellen.

   Azazhogy egy mégis akadt: Samu. Kemény legény volt, házasodni készült. Mély öblös hangja, erőtől duzzadó teste. Ő lett a példakép. Ahol csak felszólalt, minden hangya egyetértett vele, hogy csak egy határozott közös fellépés hozhatja meg a várvavárt tiszteletben tartást az elefántok részéről.

   Samu szervezkedett. Minden jóravaló legényt beválasztott a csapatba. Az elefántok itatóhelye mellett volt egy kemény, de száraz fa. Annak volt egy vastag, lehajló, görbe ága. Ezt az ágat szemelte ki Samu az akcióra. Ha délután elindulnak, szürküledésre felérnek az ágra, akkor szokott arra jönni az elefántcsorda. Majd kitöltik ők a boszújukat egyenesen a vezérelefánton.

   A gondolatot tett követte és a lemenőben levő nap, már az ágon találta a hős csapatot. Vitatkoztak, bíztatták egymást, mindenki el volt készülve a nagy harcra. Nem kellett sokat várakozniuk, mert a csorda feltűnt a láthatáron. Egyenesen a száraz fa irányába tartott. Elöl a vezér, nagy hímelefánt, egyet trombitált, amikor a víz közelségét megérezte. A hangyafiuk összerezzentek, de Samu elkiáltotta magát:

   - Most megmutatjuk neki, készüljetek fiúk!

   Mindenki ott szorongott a görbe ágon, az ág fekete volt a hangyáktól, amikor az elefánt az ág alá ért, egy utolsó - Utánam! - bíztatással, Samu leugrott. Az elefánt fejére landolt, közvetlenül a füle mellé. Ott jól megfogózott és kezdte gyakorolni az egyensúlyozást. A többiek meghőköltek attól, hogy mekkora az elefánt és nem mertek leugrani. De aztán felocsúdtak a meglepetésből és egyikük elkezdet kiabálni, mire az egész csapat tele torokból ordította:

   - Üssed, Samu! Szabjad, Samu! Üssed, Samu! Folytsd meg, Samu!

   Mi hányszor ígértük meg Samunak, hogy a csapathoz tartozunk, és amikor szükség lesz ránk, akkor helyt fogunk állni?

Bíró Ernő – Kolozsvár – 2013. április 29.