REJTÉLY A DEÁK NYELV KÖRÜL Avagy Dr. Lőrincze Lajos nyelvész megpróbál igazságot tenni egy vitában


REJTÉLY A DEÁK NYELV KÖRÜL  Avagy Dr. Lőrincze Lajos nyelvész megpróbál igazságot tenni egy vitában

 

 

 

 

 

 

 

 

REJTÉLY A DEÁK NYELV KÖRÜL

Avagy Dr. Lőrincze Lajos nyelvész megpróbál igazságot tenni egy vitában

 

 

      Szépreményű ifjúkoromban egy olyan vitába voltam kénytelen belebonyolódni, amelynek a végére Dr. Lőrincze Lajos nyelvész próbált pontot tenni, levelében elküldött véleményével. 1972 – ben a Mezőgép Zirci Gyáránál dolgoztam vasesztergályosként. Bakonyszentkirályról busszal már kora reggel öt óra körül beérkeztünk, ezért a műszakkezdésig bőven volt időnk beszélgetni, vitázni. Ilyenkor mindenféle téma terítékre került, irodalom, történelem, politika stb. Egy alkalommal azonban komolyra fordult a csendes beszélgetésből induló, hangossá váló vita, mert K. I. munkatársam ésszerűtlenül, makacsul ragaszkodott bizonyítottan téves álláspontjához.

      Valahogyan szóba került a „deák, diák” – nyelv, amelyről azt találtam mondani, hogy a latin nyelv régi magyar elnevezése. Jóformán még ki sem ejtettem a számon, amikor K. I. már közbe is vágott:

-Nagyot tévedsz, mert a francia nyelvet hívták régen „deák” – nyelvnek”- harsogta bőszen felém. Ekkora tévedést természetesen én sem tudtam szó nélkül elereszteni a fülem mellett, rögtön vissza is vágtam imigyen:

-Ne beszélj már bolondokat, hisz közismert dolog volt régen az írástudó emberek körében a latin nyelv ismerete. A francia és német nyelv használata csak később terjedt el hazánkban. Abban az időben biztosan tudom, hogy a latin nyelvet hívták „deák” – nyelvnek. Holnap lexikon segítségével is bebizonyítom neked, hogy nekem van igazam! Egy darabig még győzködtük egymást, de megkezdődött a műszak, mindnyájan mentünk a dolgunkra.

     Este otthon három lexikonban is meggyőződtem az igazamról, majd kijegyzeteltem egy papírra a meghatározásokat. Reggel a nyomaték kedvéért azonban táskámba tettem az Új Magyar Lexikon második kötetét és bevittem az üzembe. K. I. Barátom jóformán rá sem pillantott a bizonyítékaimra és már meg is jegyezte:

-Ez csak egy száraz adat, akkor sincs igazad! Majd én bebizonyítom neked, hogy én tudom jól. Igenis, a francia nyelvet hívták „deák” – nyelvnek. Írok egy levelet Lőrincze Lajosnak és meglátod, hogy engem fog igazolni. Fogadást ajánlok a számodra. Ha elveszítem, akkor kézen állva végigmegyek a műhelyen!

-Rendben van. Állom a fogadást. Ha én veszítek, amit kétlek, akkor én is megteszem. Hogy Tudd, mennyire komoly a részemről, nem tudok kézen állva járni!

      A munkatársaink tanúsították fogadásunkat, ezzel egyelőre zároltuk a vitánkat egy időre. Otthol elgondolkodtam K. I. ötletén és úgy döntöttem, hogy a saját fegyverét fordítom ellene bizonyítékul. Biztos voltam benne, hogy beleszalad majd ezzel a zsákutcába. Volt egy református lelkész apai nagybátyám, aki sajnos 33 évesen tüdővérzésben fiatalon elhunyt 1943 – ban. Annak idején együtt tanult Pápán a Református Kollégiumban Lőrincze Lajossal, a híres nyelvésszel. Személyesen is ismerték egymást és jó barátságban voltak. Lőrincze már akkor, fiatal gimnazistaként is nyelvészkedett és írogatott a Pápai Kollégiumi Lapokban, amelynek Gyula bátyám a szerkesztője is volt több éven keresztül.

       A vitánk eldöntésére tollat fogtam és levelet írtam a híres nyelvészprofesszornak. Két héten belül kézhez kaptam válaszát, amely igazolta az én állításomat a vitatott kérdésben. Levele így szólt:

„…Azt kérdezi, azonos vagyok – e azzal a diákkal, aki egykor ugyanezen a néven a Pápai Kollégiumi Lapokban irogatott. Igen. Nagybátyjával jó ismeretségben, barátságban voltam. Igen kiváló diák s teológus volt, nagy kár érte, hogy olyan fiatalon meghalt. A diák, deák nyelv valóban azonos a latin nyelvvel, én is így tudom. Úgy gondolja, hogy hitetlen ismerőse kettőnknek jobban hisz?

Szívélyes üdvözlettel: Dr. Lőrincze Lajos”

      Másnap sugárzó arccal vittem be a levelet és átnyújtottam vitapartneremnek a következő szavakkal:

-Kezdheted a kézenállást barátom! Itt van Lőrincze Lajos levele, amelyben nekem adott igazat!- Átvette tőlem, csendben elolvasta, majd visszaadva ezt válaszolta:

-Akkor is nekem van igazam. A francia nyelvet nevezték régen „deáknak”. Mondhat akármit Lőrincze Lajos.

    Így történt a nevezetes esemény Zircen, hogy az ország vezető nyelvésze sem tudta meggyőzni hitetlen barátomat. Néha amikor meddő vitákról hallok napjainkban, eszembe jutnak ezek az emlékeim. Néhai nagybátyám szokta mondani hasonló esetekben, Édesapám elmondása szerint: „Félig művelt emberekkel nem érdemes vitatkozni!” Azt hiszem, Gyula bátyám tudott valamit, ami manapság ugyanúgy érvényes. Természetesen ezzel nem akarom megbántani K. I. volt munkatársamat, ha véletlenül kezébe kerülne ez az írásom.

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Zirc. 1993. 05. 23

 

A levél az írással együtt megtekinthető az alábbi linkre kattintva:

 

https://www.facebook.com/balint.ifjnagy/posts/1605709969463640?pnref=story

 

 

 

 


Szerkesztés dátuma: szombat, 2017. június 10. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 294


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: