EMLÉK A HEGYTETŐN

Ide jöttem újra emlékezni,

Szeretnék lágy fuvalmán izenni,

Virággal borongó lombos ágnak.

Úgy szeretnék újra énekelni,

Éjjel teleholdnál menni… menni…

Szívni illatát a gyöngyvirágnak.

Ahogy felzúg az erdő – rengeteg,

Megdobban halkan a szívem – s remeg.

Itt… itt ültünk egyszer, nagyon régen…

Boldogságról de sokat beszéltünk,

Egymásra hullva csókkal merengtünk,

Este, mikor csillag gyúlt az égen.

-Aztán mentünk vadregényes úton,

Szellő lágyan sírt az éji lombbon.

Kísértetek jöttek… szelíd árnyak…

Minden lépésnél halkan megálltunk.

Minden szép volt – és mindent csodáltunk…

Hangja sírt az éjjeli madárnak.

Ide jöttem, itt szép minden nekem.

Valakinek most elküldöm szívem,

Valahol a szép Rába partjára.

Megkérdezem, jut – e még eszébe

Boldog idők boldogabb emléke,

Ezt a kéklő hegyet ha meglátja.

Nagy Bálint

Zörög – hegy, 1959. IV. 12.