Ismét egy 16 éves korábín írt verse Édesapámnak.
1920 JUNIUS 4.
Búgnak a harangok leng a gyászlobogó
Temetésre készül a nagy világ
Vajjon kit temetnek kire néz a mély sir
Kinek készült bitófa rőzseláng
Búgnak a harangok leng a gyászlobogó
Halotti csend valakit temetnek
Sirját rég megásták szive még dobogott
Kisértetőn suhognak a szelek
Ott áll a koporsó nincs ki elsirassa
Koszoru helyett tövist szórnak rá
Nincs csak egy is aki reá könnyet ejtne
Ki lelkének bánatát ontaná
Hantolni akarják hogy többé ne lássa
A napvilágot fényes csillagot
De im a holtnak vélt szemeit felnyitá
Sirja szélén döbbenve megállott
Velem mit akartok? élve elhantolni?
Álpróféták hamis jóbarátok
Még fénylő napotok egyre homályosul
Vigyázzatok lealkonyul rátok
Jön a végítélet népek népek ellen
Törnek bátran halálos csatába
Eljő végpercetek melyben fejeteken
Oroszlánnak tapos véres lába
Akkoron akik most rabságban sinylődnek
Előjőnek dohos börtönükből
Feltörik a börtön vasrácsos ajtaját
Lerázzák a rabláncot kezökről
Kardot fognak mennek a hazát védeni
Mennek büszkén a szent háboruba
Jelszavunk e hazát vérünkel megvédjük
Nem hagyjuk el e drága hont soha
Nem hagyjuk el: Nem Nem Soha!
Nagy Bálint
Bakonyszentkirály 1930. December 20. - án
