AMIRŐL CSESZNEK VÁR FALAI MESÉLNEK. Mikor a bajszos Várőr, Vajda Gyula bácsi lefordítja a szavaikat.


AMIRŐL CSESZNEK VÁR FALAI MESÉLNEK.  Mikor a bajszos Várőr, Vajda Gyula bácsi lefordítja a szavaikat.

 

 

 

 

 

 

AMIRŐL CSESZNEK VÁR FALAI MESÉLNEK.

Mikor a bajszos Várőr, Vajda Gyula bácsi lefordítja a szavaikat.

 

   Nem véletlen, hogy gyermekkoromtól kezdve a várak közel állnak a szívemhez és ennek legnagyobb oka az, hogy Szülőfalum Bakonyszentkirály tőszomszédságában magasodik a sziklák csúcsán Csesznek vára. Az sem véletlenül, hogy mindig is érdekeltek a történelmünknek azok az időszakai, amik a végvári harcokkal voltak kapcsolatban. A történelem szeretetét egyrészről Édesapámtól, mondhatnám a génjeivel együtt örököltem, másrészről pedig kitűnő Általános Iskolás történelem tanárom volt Horváth Pál személyében, akire ma is nagy szeretettel gondolok vissza. Valószínű ennek tulajdonítható, hogy később is erősségem volt a régmúlt történelmünk iránti elapadhatatlan érdeklődésem, ami a mai napig is erősen működik nálam, immár egy Alföldi téglavártól doppingolva Gyulán. Persze a különbség óriási, hiszen Csesznek egy szikla csúcsára épülve vált nehezen bevehetővé, a Gyulai pedig síkvidéken, de komoly vizesárokrendszerrel körülvéve vált el a várostól és nehezítette az elfoglalását.

    Ezt a kis bevezetőmet mindenképpen meg kellett tennem, hogy érthetővé váljon az olthatatlan érdeklődésem Csesznek várával kapcsolatosan. Mivel viszonylag közel volt hozzánk, gyermekkoromban sokat is kószáltunk, vagy kószáltam egyedül is az ódon falak között, ami akkor még nem volt biztonságtechnikailag így bebiztosítva, mint manapság, Nagy Ferenc Kapitánysága alatt. Ráadásul a fantáziámat nagymértékben megnövelte az is, hogy jó tollú Parasztköltő Édesapám Nagy Bálint egy gyönyörű versében is megörökítette ezeket az időket, amikor a török uralom alatt nyögött az országunk 150 éven keresztül. A vers így hangzik:

 

A CSESZNEKI VÁR

LEGENDÁJA

 

Nagy Bakonyerdőnek

Vad rengetegében

Meredek hegycsúcson

Sziklák tetejében,

Ahonnan az ember

Fehérvárnak ellát,

Ködök takarják el

Komárom vén tornyát,

Bánk, Réde síkjait

Hol szépen belátni,

S szépen bontakoznak

Ki Győr vonalai,

Ormos, zord kövekből

Vár épült hajdanán,

Nagy, véres időkben

Tatárjárás után.

S török, labanc hada

Hiába döngette,

Rendületlenül állt

Csesznek erőssége.

 

Most romokban pihen,

Sáncai széthányva,

Pusztuló falai

A vércsék tanyája.

Féktelen dühében

Hogy többé ne lássa,

Felégette, dúlta

Osztrákok császára.

Mikor a szabadság

Szent harcát leverték:

A császárral kötött

Cári nagy szövetség.

Mikor a magyarnak

Nem volt más megírva,

Puskagolyó, avagy

Véres akasztófa.

Hát erről a várról

Elmondok most nektek,

Egy hősi szép mondát,

Egy hős történetet.

 

Kisalföld elesett,

Pápa vára nincs már,

Mint tenger, özönlik

A pogány muzulmán.

Hírnökök hírt hoznak:

Már Bakonyban járnak,

Aranyát elvitték

A béli apátnak.

Útjokat tűz jelzi

Amerre vonulnak.

Nyomukban halál, vér,

Pusztulnak a falvak.

Dobzódik a szultán

Minden katonája,

Készül a cseszneki

„Vidám lakomára”

-Most útjokat szegik,

ám gondolnak egyet,

nem vágnak neki

az irdatlan erdőnek.

 

Az irányt Tamási

S Varsány felé veszik,

Mohó harci vággyal

Mennek Keresztúrig.

A földig égetik

Ezt a kis falucskát,

Hogy még az utódok

Romjait se lássák.

Itt tábort ütöttek

A nagy rétség felett,

Vezérük Ali bég

Nagy pihenőt rendelt.

Hű janicsárjait

Maga mellé vette

S a fenyők dombjára

Őket felvezette.

Hová Csesznek vára

Oly gyönyörűn néz át, -

Király feje nem hord

Ilyen szép koronát.

 

-Allah szerelmére

Esküdjünk meg szépen,

Hogy a felséges vár

Lesz török kezekben.

Kiszórjuk onnan azt

A sok magyar kutyát,

Szentgyörgy haván rája

Félhold vesse árnyát.

Széles e világon

Segítségük nincsen,

Hunyadi rég halott,

Kinizsi is földben.

Utunkból elhányjuk,

Csesznek pereputtyát,

Európa félje

A szultán hatalmát.

Feljutott a vészhír

Csesznek vén várába:

Ozmánnal van tele

Keresztúr síksága.

 

A kiserdő felett

Szőlőárkon végig

Harc előőrseik

Szentkirályt kémlelik.

Már volt egykis csata

A „nagyberki” dombnál,

Hol György s Kováts vitéz

Véres karddal őrt áll.

Ezek szentkirályi

Falura vigyáznak,

A fejét levágták

Már három pogánynak.

/ A lelkem szárnyat ölt,

úgy elfog az öröm,

ez a Kováts nevű

vitéz az én ősöm. /

Trombiták harsognak,

Peregnek a dobok,

A vár parancsnoka

Riadót fuvatott.

 

Védelmi parancsát

Kiadta a népnek,

Sáncra követ hordtak

A vári vitézek.

Száz fontos köveket

Hordtak össze bőven,

Több tán nem is maradt

A „kőmosó” völgyben.

Damaszkusz kardjuk

Oly élesre fenték,

Bármily borotvának

Is oda illenék.

Aztán visszavonult

Ki – ki a helyére,

Volt ki elenyelgett

Lágy hárfa zenére,

Mit a várispánnak

Szép lánya pengetett,

Mitől vigadoztak

A vári vitézek.

 

Mikor a kelő Hold

Rávetette árnyát

S ezüsttel vonta be

A vár öreg falát.

Keresztúrnak síkján

A török sürög – forog,

Készülődnek nagyban

Az ágyúvontatók.

Minden janicsárja

Mint a vad, úgy ordít,

A félholdas zászló

A magasba szökik.

-S elindulnak lassan –

Mint a tenger árja -

Elvész irgalmatlan

Ki akad útjába.

Szentkirály, már lángol,

Menekül, fut a nép,

Rablás, fosztogatás

Veszi a kezdetét.

 

Az a néhány vitéz

Ki szentkirályt védte,

Csesznek felé vonult

Sok pogányt megölve.

Özönlik a tenger –

Csesznek alá értek,

Lesz cifra mulatság

A várbéli népnek.

A „seregkút” körül

Verték le sátrukat,

„Tarachegyre” vitték

Nehéz ágyúikat.

Két kezük nehezül

Karddal és paizzsal –

Ki birkózik meg íly

Félelmetes haddal!

Félholdas zászlajuk

Oly magasra vonták,

Szinte alig látni

Rajta a lófarkát.

Ali bég feltekint

A komor, vén várra:

Porrá lövetem szét

Húsvét hajnalára.

Útilaput küldök

Várbeli kutyáknak,

Lábaik, ha bírják

Köszegig futhatnak.

Vagy rabláncra fűzöm

Őket mind egy szálig,

Még meg se állhatnak

Konstantinápolyig.

Hánykódó tengeren

Már várják a gályák,

Vesszen a tengerbe

Lelje mind halálát.

Bánki várparancsnok

Táborgyűlést rendel

S hogy mindenki lássa

A nagy sáncra lép fel.

 

Hatalmas buzogányt

Emel a magasba –

Nyakunkon a veszély!

Mennydörög a szava:

Kezünkből a fegyver

Addig ki ne hulljon,

Míg rést nem szakítunk

Török koponyákon.

Várbéli vitézek,

Értsétek a rendet,

Az Isten mindenkit

Szabadnak teremtett.

Egy nemzet se léphet

A másik nyakára,

A vére follyon el

Aki azt kívánja.

Takarodjon haza

Az idegen ozmán,

Mindenki legyen úr

A saját portáján!

 

Minden nép a sorsát

Akként igazítsa,

Hogy hasznára váljék,

Ahogy jónak látja.

Ne támadjon egyik

A másikra haddal,

A gyengébb is éljen,

Ne vesszen el karddal!

Hogy ozmán csőcselék

Hazánk felégette,

Nem mi gyengeségünk,

A világ szégyene.

Láncra verve hajtja

A vén Európát _

Itt mi megszakítjuk

A szultán hatalmát!

Fel a küzdelemre

Hősök unokái,

Legyenek megszállva

A várnak sáncai.

 

A vitézek végig

Állják a falakat

S állja erős őrség

A külső kapukat.

Istenre esküszöm

Teszünk ma nagy csodát,

Itt robbantjuk szét az

Erőszak hatalmát.

Induljunk el minden,

Vár apraja, nagyja,

Utánam hős sereg

Fel hát a sáncokra!

Kőgolyók hullanak,

Nagy dörgést hallani,

Hajnal óta döngnek

A pogány ágyúi.

Amint kivehető

A tűz összpontosult,

Szakadatlan lövik

Keletről a kaput.

 

„Allah” ordításra

Megmozdul a sereg,

A vár egész övét

Körben támadják meg.

Állják a rohamot

A vári vitézek,

Karddal vágnak pogányt,

Szórják a köveket.

Egy helyütt a sáncon

Két török megjelent

S fejüket fent hagyva

Küldik vissza őket.

Lám, amott mi történt,

Ott egy keskeny odún

Bújnak a törökök,

A leszakadt kapun.

Ott terem a szörnyű

Erejű kapitány

S életét vesztve hull

Halomra a pogány.

 

-Csodálatos egy nép!

Miként tud csatázni

Ha a szabadságát

Akarják elásni.

Roham rohamra jön

Hajnaltól estélig,

Lent a sánc tövénél,

Pogányvér patakzik.

Egy végső rohamot

Maga a bég vezet,

Ordít a janicsár,

Hogy tán magyart rettent.

-S kardot hány hirtelen,

Összefut a pogány,

A bég fejét ketté

Vágta egy buzogány.

Az ostromnak vége,

Fut, aki merre lát,

A vár környékén már

Alig látni pogányt.

 

Ki másnak akarta

A sírját megásni,

Most ott a sánc alatt

Nyugosznak csontjai.

Csesznek vén váráról

Ez volt a történet,

Lantom elnémítom

Eddig szólt az ének.

 

Nagy Bálint

 

   Egyszóval volt bőven inspirációm arra, hogy nagyon megszeressem a várat és környékét. Abban az időben, ha jól emlékszem a Megyei Idegenforgalmi Hivatal volt a vár gazdája és ebbéli minőségében alkalmazott Cseszneken egy jóságos bácsikát, Vajda Gyulát, aki vigyázott a várra a turista szezonban és ellátta Várőri minőségében az ezzel kapcsolatos teendőket. Kackiás bajsza volt és állandóan egy tányérsapkával a fején, ha jól emlékszem, „Várőr” felirattal és még egy botja is volt, fém emblémákkal kirakva. Készségesen eligazította a hozzá fordulókat és mesélt a vár történetéről, bárki is kérdezte, hiszen gazdájának érezte a várat akkor, mikor gyakorolta ebbéli hivatását.

   Tőle hallottam először Wathay Ferenc végvári vitézről, aki egy időben szolgált is a várban kapitányként és az Édesapja Wathay Lőrinc kapitányként szintén itt szolgált előtte, sajnos egy véletlen balesetben életét vesztette. Az Ő történetét én is feldolgoztam a fia visszaemlékezéseinek felhasználásával:

 

http://www.magyarvagyok.hu/kultura/naplo//9353-AMIROL-CSESZNEK-VAR-FALAI-MESELNEK-I-HALAL-A-VAR-FOKAN.html

 

    Gyula bácsi türelmeses volt, mikor mi ifjú emberek is elárasztottuk a kérdéseinkkel és természetesen fáradhatatlanul mesélt, órákon át el tudtuk volna hallgatni, ha nem lett volna más dolga, mint velünk foglalkozzon. Biztos vagyok abban, hogy nagyban befolyásolta az Ő lebilincselő egyénisége azt, hogy később felnőtt fejjel kezdjem kutatni a vár és ezzel kapcsolatosan a Wathayak történetét is és terveim között szerepel majd egy velük kapcsolatos könyvmegírása.

Most, hogy róla emlékezem, eszembe jutnak azok a régi szép idők, amikor még fiatal gyerkőcként lemertem menni azokon a sziklákon, amely ma már nem járható szabadon, hiszen életveszélyes enne, de akkor ezzel senki nem törődött.

 

DRÁGA GYULA BÁCSI!

 

Bárcsak vissza lehetne fogatni egy kicsit az idő kerekét és hallgathatnám szájtátva a történeteit, amiket sokszor hevesen gesztikulálva, néha hamiskásan mosolyogva, a bajszát megpödörintve adott elő.

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2017. 10. 10. Kedd Délelőtt 10:00

 

 

 

 


Szerkesztés dátuma: kedd, 2017. október 10. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 730


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: