FÁRADT VADÁSZ, KUTYÁJÁVAL…

Kovrig Miklós szép festményében gyönyörködve.

Fáradt vadász, kutyájával az erdőben megáll,

Figyeli a neszeket, és úgy koncentrál,

Hogy az is nagyon elcsodálkozik rajta,

Hiszen már gazdáját nem elejtés hajtja.

Számára erdő inkább Béke Szigete,

Nem pedig az, hogy a vadakat lelője.

Elmúlt már a régi szenvedély világa,

Éltének napjai nem voltak számlálva,

Mikor az erdő olyan kincsesbánya volt,

Ahol minden fán énekes madár dalolt.

Jöttek újak, kiknek öröm a pusztítás,

Minél többet lelőni kéjjel, semmi más.

Fáradt vadász, kutyájával az erdőben megáll,

Figyeli a neszeket, és úgy koncentrál.

Felettük elszáll egy énekes madárka

De tudja, nem irányul a puska rája,

Hiszen ma már a megöregedett vadász

Éppen hűséges kutyájának magyaráz

A régi letűnt, szép erdei világról,

Ami a jelen, mostani pusztításról.

„Látod én hűséges, régi jó barátom,

Ma már helyemet erdőben sem találom.

Ami maradt számomra, régi emlékek,

Mik véled együtt a szívembe vésődtek.”  

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

Gyula. 2018. 03. 10. Szombat Reggel 7:30