„CÉL, A CÉLTÁBLA ALSÓ SZÉLE KÖZEPE”, Azaz géppisztolylövészet az Ugodi lőtéren…


„CÉL, A CÉLTÁBLA ALSÓ SZÉLE KÖZEPE”,  Azaz géppisztolylövészet az Ugodi lőtéren…

 

 

 

 

 

 

 

 

„CÉL, A CÉLTÁBLA ALSÓ SZÉLE KÖZEPE”,

Azaz géppisztolylövészet az Ugodi lőtéren…

 

   Nem is katona a katona, ha nincs a kezében fegyver. Természetesen nem olyan sűrűn vettük kézbe a nálunk rendszeresített dobtáras PPS géppisztolyt abból a célból, hogy lőjünk vele, de annál többször azért, hogy egy kicsit megtisztítsuk. Természetesen még behunyt szemmel is kellett tudni szétszedni és összerakni, de a hangsúly azon volt, hogy mindenképpen tiszta legyen. Kiképzőink, később mikor én is az lettem egy év után, megkövetelték, követeltük a rendszeres karbantartást. A mondás az volt:

 „A fegyver sohasem tiszta, csak tisztított.”

Ezt kellett minden alkalommal észben tartani. Erről a típusról annyit kellett tudni, hogy amikor az elméleti kiképzés során bemagoltuk, hogy miképpen kell csapott célgömbbel célozni, mert ide tartozott a géppisztolyunk is. Még ennyi idő után sem felejtettem el, hiszen újoncként meg kellett tanulni, kiképzőként pedig nekem is kellett oktatni:

   „Csapott célgömbbel úgy célzunk, hogy a nézőke alsó széle közepébe helyezzük a célgömböt úgy, hogy az a vízszintes irányéllel elvágólag legyen, és ezt ráültetjük a céltábla alsó széle közepére.”

Aki ezt nem tudta, annak szabadidejében a jegyzeteiből a legrövidebb időn belül be kellett vágni, mert különben jaj, lett volna, ha nem tudja. Aki ismeri ezt a típust a volt katonák közül, tisztában van vele, hogy nem nevezhető úgynevezett pontlövő fegyvernek. A benne lévő súlyzár illesztése nem éppen pontos, mondhatnám, lötyög a géppisztolyban. Ha jól tudom, a szovjet hadiipar terméke volt annak a II. Világháború közben és mivel közelharcra tervezték, arra kiválóan megfelelt, nem számított egy kis lötyögés. A mendemonda szerint egyszer egy mocsaras területen roham közben kiesett a katona kezéből, aki kibányászta onnan és sorozta vele tovább az ellenfeleit. Mi igaz ebből nem tudom, de nekünk abból kellett főznünk, amink volt és ez a fegyverre is vonatkozott. A legelső lövészetre azután került sor, mikor már mindenki fejben tudta mindazt, aminek alapján majd az Ugodi lőtéren teljesíteni tudja az előírt feladatot. Ugod viszonylag nem messze van Pápától, ahova a mi alakulatunk is többek között ki szokott menni lőgyakorlatra. Gyalog persze eléggé körülményes, messze lett volna, éppen ezért maradt a jó öreg Csepel teherautó, ami busszá változott át ilyenkor.

   Odaérve aztán lemálháztunk és elfoglaltuk a lőállásokat, illetve a megadott távolságra a céltáblák is kikerültek. A lövészetvezető, legtöbbször Fribék Gyula Őrmester Szolgálatvezető (magunk között csak Gyula bácsi) aztán kiadta a parancsot a fekvő katonáknak, miután betárazták a megkapott lőszereket:

„Cél, a céltábla alsó széle közepe, tűz!”

Utána elkezdődött a lövöldözés. Nálunk akkora volt a takarékosság lőszerügyileg, hogy a géppisztolyból kivágódó hüvelyeket volt, mikor órákon keresztül kerestük, mert el kellett számolni vele darabra. Gondolhatja a nyájas olvasó, hogy a füves területen nem is volt ez olyan egyszerű dolog. Szájhagyomány útján terjedő tudósításból hallottuk, hogy az orosz katonák ilyen aprósággal nem nagyon foglalkoztak, volt skuló (lőszer) bőven és még éles lőszer is gyakran maradt utánuk a lőtéren, mikor levonultak. A magyar az spórolós fajta ezen a téren is.  Egyszóval dörögtek a fegyverek és kismillió luk volt már a céltáblákon, de mindenki kiválón teljesítette a gyakorlatot, pedig szabad szemmel is látszott, hogy rengeteg golyó a földsáncba fúródott bele, még csak közel sem került a rendeltetési helyéhez.

   A gyakorlat végén újra kocsira szálltunk és visszaindultunk Pápára a repülőtéren lévő körletünkbe. Aki most azt gondolja, hogy a fegyverszobába leadva a géppisztolyokat, aztán mehettünk ejtőzni, az bizony óriásit téved. Először alaposan meg kellett tisztítani, majd, mikor a parancsnok már elég tisztítottnak elfogadta, kerülhetett fel a tartó állányra. Ezt követően aztán mehettünk a hidegvízes fürdőhelyiségbe a vályúhoz mosakodni. Nem véletlenül hívom vályúnak, mert valóban az volt, valami műkőből öntve, vagy ki tudja milyen technológiával készítve. Felette húzódott a csőrendszer a csapokkal, amiben akkoriban csak a hidegebbik fajtából csörgedezett, mert nem volt meleg vízrendszer. Egy héten egyszer mehettünk csapatostól egy távolabbi Fürdőépületbe, ahol le tudtunk zuhanyozni meleg vízzel, de volt olyan is, mire mi odaértünk már bizony eléggé langyossá vált a hőmérséklete.

   A csapott célgömbbel való célzásra még ma is emlékszem, pedig hol vannak már az olyan típusú géppisztolyok, mint amivel mi lőttünk? Igaz, hogy leszerelés előtt még megkaptuk az ívtáras fegyvereket, ha jól emlékszem AMD, szürke műanyagtusás kivitelben, de mi már nem lőttünk vele, csak az utánunk következő korosztály.

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2019. 04. 24. Szerda Délután 13:40

 

Lövészeteinkről nem készült felvétel, de valahogyan így nézhettünk ki mi is, csak nem ilyen csábosan

 

 

 

 


Szerkesztés dátuma: szerda, 2019. április 24. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 114


   







Tetszik 1 Nagy Bálint kedveli
Nagy Bálint




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: