MEGINT EGY

 SZÉP EMLÉK.

Megint egy szép emlék,

Megint egy drága kép:

Nap aranyozta az

Erdőség levelét.

A vár tájékát is,

Omladó ősfalát,

Bucsuzó napkezek

Fényesre bevonták.

A szép tájt bámultam,

Szívemmel szabadon-

Egy lányka hangja szólt:

Álmait zavarom.

A horizont felől

Édesen jött felém,

Mint lélekhurokon

Zenélő költemény.

S amint a nyugvó nap

Hegyek mögé esett,

Csókkal az ajkunkon

Imádtuk a csendet.

Nagy Bálint

Csesznek, 1955