ÉDESANYÁM SZÓTLAN, NÉMA SZEMEI…
Lassan elmenőben tőlünk messzire
Édesanyám szótlan, néma szemei néznek,
Ajkai egyre kevésbé, már nem beszélnek.
Infúzió egyedül, ami még élteti,
Összekulcsolt kiszáradt gyönyörű kezei
Imához próbálnak fohászkodni Istenhez,
De az ereje már nagyon véges mindehhez.
Nézem Őt legördülő bánatos könnyekkel,
Hevesen dobogó és vérező szívemmel.
Látom, ahogy egyre jobban fogy az ereje,
Látom, ahogyan búcsúzni készül a Lelke.
Mi lesz, ha Apám után Őt is elveszítem?
Mi lesz velem ezután, Mondd édes Istenem?
Édesanyám szótlan, néma szemei néznek,
Ajkai egyre kevésbé, már nem beszélnek.
Tekintetében kimondatlan szomorúság,
Az én lelkemben pedig kiégett pusztaság
Virít ha könnyezve belegondolok abba,
Hogy Drága Édesanyám készül már az útra
Honnan már soha többé visszatérés nincsen,
Nem fog lógni Boldogság koszorú kilincsen.
Nem ülünk többé együtt a konyha asztalnál,
Nem lesz kezünkben többé a leveses kanál.
Mi lesz, ha Apám után Őt is elveszítem?
Mi lesz velem ezután, Mondd édes Istenem?
Édesanyám szótlan, néma szemei néznek,
Ajkai egyre kevésbé, már nem beszélnek.
Ma már csak lassú lélegzését tudtam nézni,
Ma már nem tudtam vele egy szót sem beszélni.
Ma már a szívem majdnem darabokra szakadt,
Kisírt szemeimben már egy csepp könny sem maradt.
Beszéltem hozzá szép homlokát simogatva,
Ahogy küzdött életért levegőt kapkodva,
De csak lehunyt szemekkel nézett a semmibe,
Mint aki végleg búcsúzni készül messzire.
Mi lesz, ha Apám után Őt is elveszítem?
Mi lesz velem ezután, Mondd édes Istenem?
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Zirc. 2012. 02. 16. Csütörtök délután 15:22
A fotón itt még derűsen a családi házunkban 2010. 12. 13 - án
