NEM KIÁLTHATOK

Miért szomorú mindig az arcom,

A lelkemen mért fáj a nagy titok?

Hogy elvesztettük a drága hazát,

Hangom lefojtva, nem kiálthatok.

Nem mondhatom el sehol senkinek,

Mitől égnek, fájnak e nagy sebek.

Nincsen életem, amit vihetnék

A sír felé remegve, boldogan.

Ha jön egy kis fény az ablakomra,

Mire beérne elvész, elsuhan.

Hangja oly szép a halálmadárnak,

Feketén ül kéményén a háznak.

Tudnék én most csak szívet cserélni.

Tudnék csak elhordani kőszívet,

Hogy ne jönne mindig zokogással

Siratni drága hazát, nemzetet.

Mi lesz velünk véreim, magyarok?

Hangom lefojtva, nem kiálthatok.

Nagy Bálint

Bakonyszentkirály, 1953. Május 28 – án.