|
|
|
N
| |
| |
(Debreceni Zoltán gondolata)
Az írás és a költészet szívem ügye,
mert minden ember lelkét az irodalom táplálja.
És az ember élethez nélkülözhetetlen.
|
|
Lakóhelye: Kisvejke Rákóczi u. 29.sz.
Élete és pálya futása
Nehéz gyermekkora volt héten voltak testvérek nagy szegénységben nevelkedett, de még a származása miatt is sokat bántották ugyan is zsidó-cigány volt.
De Ő cigánynak vallotta magát, mert édesanyja cigány volt.
Pocsaj faluban gyerekeskedett a Téglavetőben.
Majd Kismarjába, Sándoros-tanyára, Konyári-Sóstó tanyára, Hosszúpályiba, Derecskére, Nagykerekibe, Biharkeresztesre, Hajdúbagosra,
Kisvejkére költöztek. Jelenleg Dombóváron él.
Szinte tanyán nevelkedett 5-6km-ről járt iskolába hóban, fagyban, esőben nagyon gyenge ruházatban nagykabát nélkül.
Nagyon szerették a tanárjai.
Felsőbb iskolába Berettyóújfaluba, Debrecenbe, Budapestre járt.
Édesanyja fiatalon rákbetegségben meghalt 15-éves öcsse és édesapja követte édesanyját a halálba.
Így az apró testvéreinek a nevelése rámaradt, emiatt a felsőbb iskoláit nem tudta befejezni.
Mire a testvérei nagyobbak lettek, Ő is megbetegedett rosszindulatú daganat miatt a féloldali tüdejét teljesen kikellett operálni.
Tehetségére egy irodalom kutató történész figyelt fel így az életrajza és művei könyv formában 2016 nyarán megjelent.
Magyar Ifjúságban 1973-ban jelent meg az első verse
ami nagy vihart kavart,
ezt követően jelent meg verse a Képes újságba és több napilapba.
Anyagi nehézségei miatt könyvet nem tudott megjelentetni.
A katonaságnál folytatta egy ideig a pályafutását határőr volt.
Majd a Magyar Állam Vasúthoz került, mint vezető jegyvizsgáló,
ezt követően vonatvezetőként dolgozott.
Súlyos tüdőműtét miatt nagyon fiatalon lett rokkant
Feleségét 2006- ban egy ingbe és nadrágban hagyta ott a nyugalma érdekében 100%-os rokkantan féltüdővel, nulláról kezdte élete.
Debreceni Zoltán háza az alföldön
Debreceni ZOLTÁN Dombóvár VI U. 21
|
|
Debreceni Zoltán - ó, mennyire szeretlek...
Ó, mennyire szeretlek
elmondani nem tudom neked.
A gyülöletet megölném
ha szembeszállna veled
Szeress te is engem.
áldjon meg az élet.
Nem kérem sokáig,
csak addig amíg élek.
|
|
Debreceni Zoltán életrajza és művei
Művei itt olvashatók:
Debrecen Zoltán - Alázat...
Jelen pillanatban még az egész világon rengeteg ember van aki alszik.
Azt hiszik akkor alszanak mikor lefekszenek este aludni és fogalmuk sincs róla hogy ez az egész egy álom..
Jelenleg engem is csak ilyen emberek vesznek körül
Arra jöttem rá hogy ha én elkezdeném nekik mondani Ki vagyok mi vagyok.
Azzal csak falakban ütköznék, lenne aki félne tőlem esetleg, azt hinné, hogy különleges ember vagyok.
Aztán rájöttem nyomot hagyok minden ember szivében.
Példát mutatok ítélkezés nélkül, az emberek sokkal jobban felfigyelnek arra aki példát mutat, és nem híreszteli saját magát.
Az emberek akkor kezdenek majd el felébredni a környezetünkben ha példát mutatunk,
a másik, kevesen hisznek bennem itt ahol élek, és gondolom veletek is elő fordult már.. Lényegtelen hányan hisznek benned.
Legyen hitted saját magadba
és mindenkinek le fog esni az álla mikor eléred az álmaidat, nélkülük példamutatással.
Példamutatással tanitunk,
ehez pedig alázat kell.
| |
Debreceni Zoltán - A vén tanya...
A régi tanyánk ablaka törött,
ajtajával játszik a téli szél.
Hullik róla a vakolat,
málik róla már a mész.
Anyám nem vár az ajtóba
meghalt régen már szegény.
A Bodri is rég elpusztult
már az sem szalad én elém.
Karácsony és új év körül mindig
meglátogatom a vén tanyát.
Ahol finomakat főzött - sütött
nekem a drága jó édesanyám.
Sóhaját mindig hallom
ahogy fújja a szél a havat.
Szegény anyámnak a lelke,
Örökre a vén tanyába itt maradt.
Debreceni Zoltán - Bolyongok az őszben...
Egyedül bolyongok a megsárgult tájon.
Sűrű eső mossa rajtam a kabátom.
A szép emlékek mind hozzám szegődnek.
A sűrű esőben rólad de sokat mesélnek.
Kihalt itt minden
csak a megsárgult fák látnak.
Az esőcseppekkel a könnyeim mind
sárrá válik.
Debreceni Zoltán
Debreceni Zoltán - A múltamból perceket lopok...
Téli éjszakákon elkerül az álom,
bársonyos arcodra gondolok.
Fáradt vagyok aludni szeretnék,
de miattad aludni nem tudok.
Kályhámban akácfa lobog,
télen ez ám a jó világ!
A múltamból perceket lopok,
álmosan is olyan jó gondolni rád.
Őrzöm szép szemed szinét,
bőrödnek kellemes illatát.
Kergetem magamtól az emléked,
de hozzám mégis visszájár.
Híres emberek... Debreceni Zoltán
Debreceni Zoltán - Tiszaparti szerelem...
Szegeden nagyon régen,
hogy megtörtént azt nem tudom.
A Tisza partján az erdő szélén,
egy barna fiú és egy szőke kis lány
együtt ültek egy padon.
Felettük a sötét égen,
láttak fényleni két csillagot.
A szerelemtől a két szemük,
mint a csillag úgy ragyogot.
egymás szemébe néztek.
Lássuk csak meg közelebbről,
milyen furcsa az élet.
Csodálták az erdő csendjét,
meg a vadvirágok illatát.
Mind kettőjük egész testét,
a nagy szerelem járta át.
Nem csak egymás derekát fogták.
Történt az erdőben más egyéb.
Ha valaki ott járt volna,
hallotta volna a fák lélegzetét.
A meleg nyár után hűvös ősz jött,
Érezte a szőke lány, hogy az erdőben
nem csak a hideg járta át a derekát
Szép karcsú szőke lányból lassan
pocakos gyönyörű menyecske lett.
Tél után az új tavaszra,
a gólyával egy kis csomag érkezett.
Mind ketten boldogan szemlélték
a csomag tartalmát.
Egymásra néztek kacsintottak,
hogy milyen szép ajándékot küldött a múlt nyár.
Csodálkozva nézegették
a pici szempár, hogy ragyog.
Megcsillanni látták benne
a Tisza partján látott,
ragyogó két csillagot.
A szőke lány úgy hallatszik orvos lett.
Egy szép nagy kórházban,
belgyógyászként dolgozik.
A csillag szemű szép kislánnyal
boldogan éli az életét.
A barna fiú megjárta a poklok-poklát,
beteg lett és kioperálták a féltüdejét.
(Debreceni Zoltán múzsája)
Debreceni Zoltán
Debreceni Zoltán Hajdúbagos Sinai u.1.sz 2006-2015
Debreceni Zoltán - Hahdúbagosi rónaság...
Hajdúbagos gyönyörű szép tája
Mintha szülőföldem lenne,
én úgy tekintek rája.
Bólingatva köszöntenek itt ,
a virágok és a nyárfák messziről engemet,
Ha közéjük a rétre
és az erdőbe kimegyek.
Pedig Pocsajban szült a jó anyám engemet.
Ott dédelgetett.
És ott is ruházta rám a becses nevemet.
Hideg novemberben jöttem erre a világra.
Fiatalon jutottam az árvák sorsára.
Édesanyámat elrabolta tőlem a rák.
Nem engedte, hogy szeressen,
neveljen engemet,
beleegyezésem nélkül a temetőbe vitte.
Apám anyámat szívből szerette,
halála után,
mindjárt a mély sírba is követte.
Hosszúpályiban lettem,
teljesen igazán árva.
Itt zárta mind a kettőt,
a hideg sír magába.
Ezután az égről,
rám még nap is halványabban ragyogott.
Sokszor alig fénylett.
Mindig könnyes volt a szeme,
amikor rám nézett.
Beteg és rákos lettem.
A testvéreimtől és hazámtól,
nagyon messzire estem.
Mint a falevelet,
elsodort távolra az élet.
De mindig velem jöttek,
a régi szomorú
és gyönyörű emlékek.
Mikor elmegyek Pocsajba,
a szülő kis faluba,
Mosolyogva néz le rám,
a nap is a magas égről.
A piros alkonyatban.
Debreceni Zoltán
Debereceni Zoltán Hajdúbagos rólad beszél...
Hajdúbagoson a pusztaságon jártam.
A homokos utakat egyenként bejártam.
A dombunkon is voltam a távolba néztem,
Majd könnyezve mélyen elmerengtem.
Köddé vált minden a messzeségbe.
Nem láttam sehol akit úgy szerettem.
Az emlékek mind hozzám szegődtek.
A régi múltunkról de sokat meséltek..
Majd elhessegettem az emlékeket messze.
A régi házamat vettem én szemügyre.
A gazdáját elvitte régen a halál.
A házam mosolygott úgy nézett reám.
A szomszédok vidáman fogadtak.
Rájuk mosolyogtam tobább is ballagtam.
A templom messziről meg ismert,
szép ruhát kapott.
Nem büszkélkedett benne,
könnyezve lócával fogadott.
Leültem mellé egy barna színü padra.
Könny hullott szeméből a sok panaszomra.
Sokat beszélgettük majd búcsút vettem tőle.
Kisétáltam onnét a zöldellő mezôre.
A Rókás tó is ott áll ahol régen állott.
Szorosan átölelt nem tétovázott.
Egy madár többször mondta el a kakukk éneket.
De lehet nem is dalolt csak tégedet kérdezett.
| |
|
Debreceni Zoltán
Debreceni Zoltán - Szeretni volna jó...
Szeretni volna jó, sétálni a vadvirágos nyárba.
Inni a csókborát, nem szenvedni az unalmas ágyba.
Csüngni az ajkadon mint ahogy cseresznye csüng a fán.
Kebledre hajtani a megőszült fejemet,
puszilgatni a gyönyörű bimbóját.
Egymásba karolva boldogan járni a vadvirágos tájat.
Ahol még a madarak is párosan dalolva járnak .
A zöldellő füágyon szorosan egymás mellé bújni.
Elfeledni egy kicsit, hogy nekünk is megkell halni.
Debreceni Zoltán
Debreceni Zoltán Derecske Erkel F. U. 2.sz.
Debreceni Zoltán - Azt sem tudom kivagyok...
Nem szült engem anyám palatetős házba.
Egy rozzant vityillóba jöttem erre a villágra.
Cigányként nőtem fel mint a legszegényebb árva.
Az isten vigyázott rám sokszor fel vett a vállára.
Pedig a biolgiai szülőm magyar volt
a faluban Ő volt a leggazdagabb ember.
Iskolába öt kilóméterre jártam télen szembe széllel.
Orvos volt a nagybátyám tanár a gyermeke.
Én meg szenvedtem éhen a mezőn az erdőbe.
Tanyán nőtem fel az iskolához távol.
A hideg széltől az arcom mint a tűz úgy lángolt.
Megáldott a sors mamámért engemet.
Helyes és szép lettem mindenki szeretett.
Apám pásztor volt egy kulák embernek a fattya.
Áldja meg az Isten őtet a sírjába.
Nehéz cseléd sorsba nevelkedett a szerencsétlen pára.
Pedig értelmiségi ember volt minden ivadéka.
Az nem mondhatom, hogy apámat eldobták..
Hiszen a halál torkából egyszer kiszakították..
Az apja szerette fiának szólitotta,
mosolygot rá amikor meglátta.
Hogy a fia a faluba biztosan minden ember tudta.
Mert annyira hasonlitott apám az apjára.
De nevét a kulák neki soha sem adta
az is lehet szegény apám sem akarta.
|
|
Debreceni Zoltán
Debreceni Zoltán - Szűz hó roppan
A téli erdő sűrűjében lépkedek.
Már egyedül megyek,
nem fogod a kezem.
Lábam alatt szűz hó roppan,
de sokat jártam itt veled.
A zimankót lassan a kikelet váltja,
majd meleg nyár borul újra
a Biharkeresztesi tájra.
Aztán ősz,
színes, esős.
Sírnak az eső lepte fák,
épp úgy, mint mikor megismertelek.
A fáról az eső,
mint a könnycseppek úgy hullanak reám.
Most olyan nehéz a szívem...
A természet templomában vigaszt lelek,
kedvesem rád emlékeznek.
|
|
Híres emberek... Debreceni Zoltán
Debreceni Zoltán - Egyedül ballagok..
Gyönyörű arcodat, hej de sokat látom.
Képzeletben az úton, ahol veled jártam.
Itt sétáltam veled valamikor régen.
Hozzám csalnak a gyönyörű emlékek.
Mennyire szerettelek csak az Isten a tudója.
Most egyedül ballagok hajamat az őszi szél fújja.
Megállok egy fánál a magas eget nézem.
A könnyeim hullanak az arcomon érzem.
Debreceni Zoltán - Már nem akarok...
Már nem akarok nagy ember lenni,
csak szerényen boldog élni.
Letérdelni némán egy szép asszony elébe.
Megcsókolni a kezét és belenézni a gyönyörű szemébe...
|
Debreceni Zoltán
Debreceni Zoltán- Betegen...
Gyötör a betegség a gyönyörű szép nyárba.
Belekényszerít a betegségtől kifeküdt ágyba.
Egyszerűen élek nincs nekem palotám.
Az Orvosom és az Istenem
|
| Szerkesztés dátuma: csütörtök, 2022. szeptember 8. |
Szerkesztette: Debreceni Zoltán Író
|
| Nézettség: 78 |
Cikkhez csatolt fotók módosítása
|
