„SZÉP KIS BICSKA. MINDEN ÖLŐ?” Egy picurka zsebkés igaz története


„SZÉP KIS BICSKA. MINDEN ÖLŐ?”  Egy picurka zsebkés igaz története

 

 

 

 

 

 „SZÉP KIS BICSKA. MINDEN ÖLŐ?”

Egy picurka zsebkés igaz története.

 

  Sok írásom témája ma már, hogy a Bakony szülötte vagyok és 2022 december 21 – én váltottam a hegyes – dombos vidékről az Alföld síkvidékére, annak gyöngyszemébe, Gyulára költözve.

Előre szeretném bocsátani, hogy a cím alapján senki ne gondoljon valami vérengzős történetre, mert egyébként is távol áll tőlem minden erőszakos cselekedet.

A Bakony említése sem a bakonyi bicskás elnevezésre való utalás, hiszen főleg manapság már nagyon kevesen hordanak valamiféle bicsakot a zsebükben, hacsak nem azzal a céllal, hogy evéshez való segédeszköz legyen, főleg, ha figyelembe vesszük a vendéglői életlen lévő vágóeszközöket, amikkel csak nyiszakolni lehet a húsféleségeket.

  Egyszóval, ahogy az egyszeri ember mondaná, „egyik szavamat a másikba ne öltsem”, hajdanában már szörnyű régen, eléggé zsenge ifjúkoromban, mikor a kezemen, lábamon megnövekedtek a körmök, Édesapám kiszuperált zsilettpengéit használtam manikűrözési céllal.

Mondanom sem kell, hogy Édesanyám mikor ezt meglátta, szörnyülködni kezdett, a haja majdnem égnek állva, aggódva figyelte, nehogy az „elevenbe” szaladjon bele a penge a művelet közben. Jövő hónapban, ha „a libák el nem tipornak”, a régi szóhasználattal élve, betöltöm a 75. életévemet. A hosszú évtizedek során nagyon kevés alkalommal történt meg, hogy egy picurkát belevágtam volna a körömágyba.

   Mikor jóval később Édesanyám Kórházba került és ott volt 7 hónapon keresztül, miután megtért a Teremtőhöz, én láttam el nála is a manikűrözési műveleteket. Azt azonban gyorsan leszögezem, hogy nála kisollóval csináltam, hiszen Őt nem tehettem ki annak, hogy megvágjam az ujjait véletlenül. Egy kicsit talán előre szaladtam az időben, mert még jócskán előtte történt, hogy évtizedekkel ezelőtt találtuk valahol elveszített állapotában azt a kis bicskát, amelyről valóban szól ez a kis történetem. Kitűnő éle volt, csak egy kicsit meg kellett a békebeli kaszakővel, fenni, amely még nem olyan szemcsés akármiből készült, mint a későbbiek az idők során. Ezzel próbáltam azután a már említett, saját kezeim és lábaim körmeit kezelgetni mikor úgy éreztem, hogy már kezdenek nagyon megnövekedni. Azóta is bárhova megyek, megyünk, a nadrágom, vagy zakóm, dzsekim zsebében ott lapul, hátha másra is szükség adódik, nem csak manikűrözésre.

   Sokszor bebizonyosodott, hogy kisegített a bajból, ha valami fát is meg kellett farigcsálni, vagy madzagot, vékony ágakat levágni és még hosszan sorolhatnám. Nem beszélve arról, amit már említettem, hogy jó szolgálatot tett vendéglői étkezésez, vagy bárhol, ahol vágni kellett valami ennivalót és vagy nem volt ott semmi, vagy pedig majdnem olyan volt a kés éle, mint a hátulja, egyszóval használhatatlan.

Egyszóval megszolgálta már az árát mondhatnám, ha nem úgy találtatott volna valamikor, valaki által elveszített szomorú állapotában.

Társaságban szoktam is poénkodni azzal, hogy „nézzétek, milyen bakonyi bicskás gyerek vagyok én”, és zsebemből felmutatva, majd megszakadtak a nevetőstől, uram bocsá, a röhögéstől, mikor megpillantották a kicsinyke vágó, szúró alkalmatosságot, mert ez valóban nem hatott valami rémísztő fenyegető fegyverzetnek még első ránézésre sem.

   Nem is olyan régen, egy pár éve készült visszaemlékező írásomhoz ezt a bicskát tettem fel mellékletként, amely a következő linkre kattintva megnézhető:

 

https://www.facebook.com/balint.ifjnagy/posts/pfbid0efxZC2ZbGa1cV4aXy1VxvSzncsNwsNoyGZD67FZY6g1UZrXRSaXH9qnSNep6tYaPl

 

Az egyik hozzászóló, fiatalkori cimborám nem bírta megállni, hogy ne fűzzön hozzá megjegyzést, ami így szólt:” Szép kis bicska. Minden ölő?”

Vettem a célzást és persze a hozzáillő választ is mindjárt megadtam:

„Józsikám a méretéből adódóan szerinted???”

    Most már láthatja a nyájas olvasó, hogy szerény írásomnak miért éppen ezt a címet adtam, amely nem éppen arra vonatkozik, hogy én olyan bakonyi betyáros, gyilkolászós fazon lennék.

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2023. 02. 14. Kedd Délután 13:25


Szerkesztés dátuma: kedd, 2023. február 14. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 154


   







Tetszik 1 Nagy Bálint kedveli
Nagy Bálint




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: