NAGYPÉNTEKI KUKORICAKÁSA

Drága Édesanyámra emlékezve.

   A mi családunk anyai és apai ágon is protestáns gyökerekkel rendelkezik. 1962 – ben én is a református egyház tanításai szerint lettem 14 évesen „igazi”, úgymond teljes értékű tagja a nagy közösségnek, amikor Konfirmálkodtam Bakonyszentkirályon a templomban. Azóta élhetek az Úri Szent Vacsora szentségével is, amit a kereszténység Jézus Krisztus utolsó vacsorájától eredeztet a Szentírás szerint. Nálunk a Húsvét előtti Nagypéntek előírásai nem ragaszkodtak szigorúan a húsmentes önmegtartóztatás betartásához. Éppen ezért az életem során fordultak elő jócskán nem kimondottan böjtbéli étkezések is.

Édesapám halála előtt (2023. június 4. – én lesz 25 éve, hogy elment közülünk) azonban már mi is igyekeztünk a szokásokat valamilyen szinten meghonosítani és azt a napot a Nagyböjt szellemében megtartani. Egyik látogatásomkor, mikor már Édesanyám egyedül élt a Családi házunkban eszembe jutott, hogy milyen jó kis falusi paraszt ételeket ettünk valamikor, ami mostanság már ott is majdnem feledésbe merül. Nálunk télen – nyáron a konyhában, a hagyományos tűzhelyben szinte egész nap égett a tűz, hisz azon lehetett csak a mindennapi ebédet megfőzni és sütni. Nem volt akkor még gáz, vagy villanytűzhely, illetve a mi tisztes szegénységünkben nem is tellett volna rá. El sem tudta Édesapám képzelni azt, hogy este pár szem krumpli ne sült volna, mert vacsorára szalonnával, sonkával, teperővel (mi úgy mondtuk, hogy töpörtyű) sűrűn ezt fogyasztottuk.

Édesanyámmal éppen ezen nosztalgiáztunk éppen, mikor hirtelen feltettem neki a kérdést:

-Tudja, mit ennék legközelebb Idesanyám ha jövök? (Gyerekkoromtól kezdve így szólítottam, ráadásul mi magáztuk a szüleinket, mert akkor nem volt még szokás tegeződni velük, mint manapság)

-Mit kisfiam?

Emlékszik még milyen sokszor készített gyerekkoromban prószát és kukoricakását? (A prósza kukoricalisztből készült süteményszerű étel, a kását pedig kukoricadarából kellet főzni) Legközelebb, ha jövök, főzzön nekem kukoricakását, mert úgy megenném.

-Jól van kisfiam, csak emlékeztess rá, mert venni kell hozzávalót. Tudod, mióta meghalt szegény Apád, a daráló ott áll a kamrában, meg kukoricát sem termelünk már régóta, amiből lehetne darálni.

Ebben maradtunk az én Drága Jó Édesanyámmal.

   Ekkor már régen Zircen laktunk a családommal és én onnan hetente jártam le hozzá, nyugdíjazásom után pedig két alkalommal.

Úgy jött ki a lépés a rá következő héten, hogy éppen 1848 emlékének áldoztunk, ezért ünnepi ebédet készített, elmaradt a kása főzése. Megbeszéltük akkor, egy kicsit elfeledkezve a nevezetes étekről, hogy legközelebb Nagypénteken reggel látogatom meg, akkor hordok még be egy kis fát a folyosóra. Húsvét első napján pedig lejövünk az unokáimmal együtt ünnepelni. Úgy is történt. Mikor reggel megérkeztem, Édesanyám feltette a kérdést:

-Kisfiam tudom, hogy nem éppen Nagypéntekre való étel, de vettem kukoricadarát, ha akarod, elkészítem ebédre egy kis tejfölös bablevessel egyetembe.

-Persze hogy jó lesz Idesanyám. Tudja, hogy én egyébként is minden főztjét szeretem. Nagyon megfelel nekem a mai napra ez a régi egyszerű étel.

Ebédhez készülődve már éreztem a finom illatokat, amik szinte átöleltek a hatalmas boltíves konyhánkban. Mélyen magamba szívtam a gőzölgő, ínycsiklandó illatokat és beindultak az ízlelőbimbóim is egyszerre. Egy jó mélytányérnyi finom levest bekanalaztam, majdnem elfeledkezve a még rám váró szépségesen aranyló kukoricakásáról. Édesanyám gyönyörködve nézte, Ő is csendesen kanalazva az ételt, ahogyan a fiacskája áhítattal telve falatozik.

Valamikor még mikor Édesapám is közöttünk volt, ő szokott zsírban pirított hagymát is szétteríteni a tetején, arra pedig egy kis réteg tejfölt is rakott még. Pirított hagyma az most nem volt, de egy kis olvasztott zsírt hozott nekem is Édesanyám. Legtöbbször kicsit édeskésre szokta főzni, éppen ezért most zsírt nem kentem szét a tetején, ellenben a hideg tejföl szinte csodálatosan harmonizálva fokozta a kása ízét amikor forgattam a számban és áhítattal telve nyeltem le.

Édesanyám mosolyogva nézte, ahogyan jóízűen falatozom. Én meg hálatelt szívvel köszöntem meg neki az egyszerű, mégis finom ételeket, amit az én kedvemért készített aznap. Nagypénteken én még ilyen jóízű ételt nem ettem az emlékezetem szerint. Talán ebbe az is belejátszott, hogy ezeket a csodálatosan finom ételeket az én Szeretett Édesanyám készítette. Később, mikor már fizikailag elég gyenge lett, a közös étkezéseinkhez én készítettem el az ebédet a tőle ellesett praktikák szerint, mert én máig szeretek főzőcskézni itt Gyulán is a Párommal együtt, avagy megosztva az ételféleségek főzését.

Sajnos mindez ma már csak emlék, mert 2012. február 21 – én visszaadta életét a Teremtőnek, de a szívembe örökre bezárva itt vannak Édesapámmal együtt.

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

Zirc. 2023. 04. 06