BOGRÁCSOS CSIRKEPÖRKÖLTET FŐZTEM GYULÁN 2023. 07. 29 – ÉN


BOGRÁCSOS CSIRKEPÖRKÖLTET  FŐZTEM GYULÁN 2023. 07. 29 – ÉN

 

 

 

 

 

 

 

 

BOGRÁCSOS CSIRKEPÖRKÖLTET

FŐZTEM GYULÁN 2023. 07. 29 – ÉN

 

   A múlt heti sikeres lecsófőzés után Tündérrózsámmal elhatároztuk, hogy ezen a hétvégi szombaton, mivel úgyis kint leszünk a kertben, ismét beindítom a bográcsot a Piknikező helyünkön.

Szokásomhoz híven, már előző nap konyhakészre előkészítettem idehaza az alapanyagokat és azok a hűtőszekrényben dobozokba zárva várták a felhasználást a pörkölthöz.

Reggel fél kilenc magasságában történt a megérkezés, ahol a konyhában elővettem a szükséges fűszereket és kivittem a bográcsozó helyen felállított kis asztalkához, majd a bogrács felállítása következett. Ezután a szintén fedett helyről kihozott tüzelőanyagot is a közelbe helyeztem, majd rövid idő alatt már lobogott is a tüzecske. Természetesen előtte a zsír is belekerült, nehogy a bogrács melegedjen csak úgy magában.

Nem fogom most részletezni a folyamatokat, hiszen aki főzőcskézni szokott, az tudja, hogy mi kell a csirkepörköltbe alapból, a többi meg már részletkérdés, hogy ki, milyen fűszereket adagol még hozzá. A lényeg az, hogy szépen, lassan, hiszen időmilliomos vagyok 76. évemben járva, megfőtt az étek és többszöri kóstolás után kijelentettem, hogy a hús puha, a hozzávalók is összeértek az illatozó szafttal, az úgynevezett só állaga is megfelelő.

   A bográcsozó hely ugyan egész idő alatt napsütötte helyen volt, de pár méterre tőle a sárgabarack fa árnyékában a hűsön ücsörögve tudtam eleitől fogva figyelemmel kísérni a főzési folyamatokat. Természetesen ezt nem csendben tettem, a Dankó rádiót is hallgattam közben. Mire megfőtt a csirkepörkölt, addigra már a tűz is éppen, hogy csak egy kis meleget adott, ezért a bogrács fedelét rajta hagyva bementem a konyhába és a köret készítésébe fogtam. Úgy döntöttünk Terikémmel, hogy most nokedli szerű, pontosabban csipetkét fogok készíteni, ami ugyan, mivel elég nagy adagot kevertem, ki a megszokottnál kicsit nagyobbakra sikeredett, de ez azt hiszem a gasztronómiai élvezetet nem befolyásolta. Tündérrózsám közben megterítette az asztalt és egy nagy adagot a pörköltből elfogyasztottunk kovászos uborkával, mellé pedig egy dobozos sört ketten megittunk.

Természetesen pár fotót most is készítettünk a folyamatokról.

Folytatása következik 1 – 2 hét múlva, amikorra egy finom kis hagyományos gulyásleves van tervbe véve.

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2023. 07. 30. Vasárnap Délelőtt 9:05


Szerkesztés dátuma: vasárnap, 2023. július 30. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 91


   







Tetszik 1 Nagy Bálint kedveli
Nagy Bálint




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: