SZOMORÚ TRAGÉDIA 1965 – BEN A „PÓKAVETŐNÉL”.
A Bakonyszentkirályi Zsargó Mihály TSZ traktoros emlékének adózva.
Hosszú évek óta valamilyen szinten olvasmányos formában próbálom feldolgozni Szülőfalum, a Veszprém megyei Bakonyszentkirály történetét, eseményit. Beleértve a történelmi vonatkozású dolgokat, akár vidám, vagy éppen szomorú dolgokról van szó, ami ma már mindenképpen a szűkebb történelmünk része. Amiről ebben az írásomban szólni fogok, az nem éppen a falunkban történt, hanem a már címben említett „Pókavetőnek” nevezett területen, de az elszenvedője ott született és élt, dolgozott. Az elnevezést és helyszínt is azok tudják csupán, akik már nem éppen a fiatalabb korosztályhoz tartoznak, vagy esetleg a szülők, nagyszülőktől hallottak róla valamikor valamit.
Hogy valamilyen szinten képben legyenek azok, akik majd elolvassák az írásomat, megpróbálom egy kicsit körbe írni a területet:
Veszprém megyében (még mindig ragaszkodom ehhez az elnevezéshez az urizáló vármegye helyett) a 82. számú fő közlekedési úton haladva Győr irányába, Bakonyszentkirály faluszélén elhaladva, leérünk a „Keresztúrnak” elnevezett sík területre, amelynek a végén beérünk az erdőbe. Ez a terület akkor még Veszprém megyéhez tartozott, de ma már jó ideje a Győr – Moson – Sopron megye részét képezi. Az erdőben lévő úton tovább haladva odaérünk egy kis dombhoz, ami előtt akkoriban baloldalt még az Erdészetnek a „Csemetekertje” – létezett. Egyszóval, ezt a dombos emelkedő részt nevezték, és legjobb tudomásom szerint ma is „Pókavetőnek” – hívják.
1962 – 66 között Győrben éltem. Először 3 évig a MÜM 400 sz. Iparitanuló Intézetben kitanultam a vasesztergályos szakmát, utána 1966. november 24 – i katonai bevonulásomig a Szerszámgépipari Művek Győri Célgépgyárában dolgoztam. Általában 2 – 3 hetente jártam haza, ezen az úton áthaladva oda – vissza egyaránt, ezért ma is előttem van a „Pókavető” képe. Ma már decemberben lesz 11 éve, hogy Gyulán van az otthonom és már nem is emlékszem, hogy utoljára mikor voltam rokonlátogatóba Édesanyám Szülőfalujában Veszprémvarsányban, amely csak pár kilométerre van a történetem helyszínétől. Ezen a területen meg főleg csak átutazóban busszal jártam csupán.
Mindennap, ha valami régi esemény az eszembe jut, van egy erre rendszeresített füzetem, ahova gyorsan be is írom a megírandó témák közé, hogy amikor éppen ilyen indíttatásom van, akkor csak fellapozom és az agyam rejtekéből próbálok előbányászni valamit, továbbá, ha lehetséges, dokumentum szerű adatokat is összegyűjteni hozzá. Így voltam most ezzel is, hogy a „Pókavetőnél” történteket próbáljam úgy felidézni, hogy a lehető leghitelesebb legyen, nehogy valaki bele tudjon majd kötni. Kiegészíteni természetesen lehet, ha valaki pontosabb, hitelesebb információval rendelkezik az eseményekről, ilyenkor megköszönve a segítséget, utólag módosítani szoktam.
1965. január 8 - a, ahogyan az öröknaptárban megnéztem, éppen Pénteki napra esett, mikor ismét haza buszoztam Győrből Szeretett Szüleimhez Bakonyszentkirályra.
Másnap, 9 – én szombaton napközben futótűzként terjedt el a faluban, hogy szörnyű traktoros baleset történt Bakonyszentkirály és Veszprémvarsány között az ismert szakaszon a „Pókavető” középső szakaszán felfelé menet.
Zsargó Mihály, (az akkori koromhoz képest Miska bácsi) az Általános Iskolás barátom Édesapja, aki pótkocsis traktorjával árut szállított valahova Veszprémvarsányba. A TSZ, (Termelőszövetkezet) dolgozója volt és már több éve vezetett balesetmentesen, vele történt meg a szörnyű tragédia.
Mezőgazdasági munkás (paraszt) volt ugyanúgy, mint Édesapám és vele együtt kellett a földjeit beadni a „közösbe” 1959 – ben a falunkban történt TSZ szervezéskor. Egyébként Nagy Sándorral, Apai Nagybátyámmal együtt végezték el a traktoros tanfolyamot annak idején és mindketten rendszeresen fuvarozták a szövetkezet dolgait.
A pótkocsis rakományon tartózkodó rakodók utólagos elmondása alapján azt észlelték, hogy a traktor valahogyan megcsúszott és ki tudja milyen módon keresztbe fordulva az úttesten felborult velük együtt, de Ők sértetlenül repültek le a rakományról és megpróbáltak Miska bácsin segíteni, de sajnos a kormánykerék a mellére dőlt és a helyszínen meghalt. Akkor még nem volt mobil telefon, hogy mentőt tudjanak hívni és mire Varsányból orvost hívtak egy arra jövő személykocsist megkérve, az is csak a beállt halálát tudta megállapítani.
Miska bácsi korai halála, hiszen talán hasonló korúak lehettek Édesapámmal, aki 1965 – ben 51 éves volt, az egész falu lakosságát megrendítette. Árván maradtak gyermekei, Misi az idősebb, egy idős volt velem, aki 1948 – ban születtem, kishúga Katinka, aki pár évvel fiatalabb volt nála. Számukra és felesége Katica néni számára a korai halála pótolhatatlan veszteséget jelentett akkor és később is, mert nélküle kellett felnőniük és megállni helyüket a társadalomban.
Most, mikor ezt a visszaemlékezést írtam jutott eszembe, hogy egy szülő elveszítése viszonylag fiatalon, mennyire fájó a család számára, de még annál is szívbe markolóbb, mikor gyermekét veszíti el valaki fiatalon. Sajnos volt benne részem nekem is, Mónika lányom korai halálával, mikor 33 évesen Örökre távozott közülünk. Most, hogy közeledünk a Mindenszentek és Halottak napjához, még jobban felerősödik mindannyiunkban ez a fájdalom.
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Gyula. 2023. 10. 17. Kedd Délelőtt 10:45
A fénykép csak illusztráció a történetemhez.
