OROSZ KATONA LELÖKTE A PINCÉBE ÉDESANYÁMAT, KARJÁBAN A FÉL ÉVES BÁTYÁMMAL, GYULÁVAL.
Igaz történet Szülőfalumból, a pontos időpont egyelőre ismeretlen.
Hosszú évtizedek óta magamban hordoztam ezt a történetet, hogy egyszer majd megírjam, de úgy érzem, már 76. évemben járva nem halogathatom tovább.
Drága Szüleim sem élnek már, hogy tőlük kérdeztem volna még esetleg olyan mozzanatot, ami a hosszú évek során nálam talán már egy kicsit feledésbe is merülhettek, de ezzel elkéstem mindörökre.
Próbáltam az időpontot kideríteni, de a mai napig nem sikerült erre pontos adatot találnom, ezért csak arra hagyatkozom, ahogyan a családi szájhagyomány útján hozzám került egykor és nem felejtettem el örökre. Egyébként nem is a valós időpont a lényeg, hanem az, ami akkor történt. Édesapám is csak a II. Világháborúból hazatérve értesült az eseményről és számomra is Ő mesélte el, immár felnőtté válva, ahogyan szeretteitől akkor megtudta.
Az előzményekről is szólnék, de csak röviden, mert ez is része annak, ami akkor történt. Édesapámat idézem most a „Hol van már a paraszt?” – címmel megjelent életrajzi kötetéből:
„…Mikor megint hazajöttem, hamarjában megnősültem 1943. november 27 – én. Azt mondták, hogy a ruszki már mindenhol meg van verve.
Fenét volt megverve. Sehol sem volt megverve! 3 hónapig itthon voltam, aztán megint visszahívtak Sopronba. Nálam néhány évvel idősebb tartalékosokat hívtak be akkor, megint ott fogtak kiképzőnek…”
Az esküvő utáni 3 hónapos helyben, Szülőfalujában történt boldog, szerelmetes nászútnak meg is lett az eredménye, mert 1944. 09. 04 – én megszületett a bátyám, Gyula, akit nagyon sokáig nem is láthatott a háborús távolléte miatt.
1945 tavaszán valamikor, amit még nem sikerült kiderítenem, falunkon, Bakonyszentkirályon átvonuló orosz csapatokból valameddig ott is tartózkodott egy kisebb létszámú alakulat és elszállásolták magukat a lakosoknál. Természetesen a portákat pincétől a padlásig átkutatták és amit csak lehetett, elvittek. Nálunk is (mondom én, aki akkor még pajkos gondolat sem voltam, hiszen 1948. 03. 13 – án születtem) feltúrták a padlást és megtalálták a néhai református lelkész nagybátyám Nagy Gyula féltve őrzött hegedűjét és el akarták vinni, de Nagyanyám harciasan védekezve nem adta oda, miközben magyarul jó hangosan kiabálta azt, hogy:
-Ereszd el, te gazember, ezt nem viszed el, ez egyetlen emlék a korán meghalt fiamtól! –
A katona belátta, hogy nem megy vele semmire és tovább nem erőszakoskodott vele, így a hegedű megmaradt és máig becses emlékként én őrzöm, amelyet még Édesapám életében nekem ajándékozott. Egyébként a vonó és a hegedű nyakrésze meg is sérült a dulakodásban, mikor a katona kivette a tokjából a hangszert.
Édesanyám a karon ülő kicsike Gyulával le akart menni az istálló végében lévő pincébe a veszekedések közben, de a katonák észrevették és utána mentek, de Nagyanyám sem volt rest, megpróbált közéjük állni, mert elkezdtek huzakodni a gyermekét féltőn magához szorító Édesanyámmal.
Sajnos ennek az lett a következménye, hogy az egyik ordibáló katona belekapaszkodva Édesanyámba, egy hirtelen mozdulattal lelökte őket a pincébe. Az volt a szerencse, hogy nem volt olyan mélyen, csak pár lépcsőfok vezetett oda, ezért nem lett komolyabb sérülésük.
Közben nagy kiabálás történt az udvarban, mert valamelyik orosz tiszt megtudta, hogy a katonái erőszakoskodnak a lakosokkal és eljutott a mi portánkhoz is, ahol egy pisztollyal agyonlövéssel fenyegetve kizavarta a renitenskedő beosztottait.
Mint ahogyan már említettem, Édesanyámék szerencsésen estek le a pincébe és nem lett komoly bajuk, egy kis apró zúzódástól eltekintve.
Később aztán már nem merészkedtek visszatérni a katonák sem és sikerült átvészelniük a falun történő orosz átvonulást nagyobb veszteség nélkül. Szerencsére Bakonyszentkirályon nem történtek olyan esetek, amikről később lehetett hallani, hogy nőket erőszakoltak meg, nem kímélve még az idősebbeket sem nagy szexuális éhségükben.
Természetesen a háború után a nagy „orosz – magyar barátság” idejében sokáig a hasonló és ennél még durvább eseményekről sem szabadott nyíltan beszélni, mert nem lehetett tudni, hogy mi lett volna a következménye. Most már nyugodt a lelkiismeretem, mert megpróbáltam felidézni a fájó emléket a hosszú évtizedek távlatából. Erről az eseményről mástól nem, csak a családomtól szereztem tudomást. Amennyiben valaki esetleg pontosabb időponttal tud szolgálni a falunkon átvonuló orosz csapatokkal kapcsolatban, akkor megköszönve, utólag módosítani fogom az igaz történetet.
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Gyula. 2023. 11. 07. Kedd Délelőtt 11:35
