AKI A TALPAS BOROSPOHARAT IS MEGETTE.

Robixos emlékeimből 1968 – 84 között.

   Az évek során már több, megtörtént eseményt is feldolgoztam az írásaimban, amely még nagyon régen, a Zirci ROBIX Üzemnél lévő időszakom alatt történt. Ma ismét nézegettem az archívumomban azokat a fotókat, amiket sikerült összegyűjteni az egykori munkatársaimról és mikor megláttam a három fiatalembert, mindjárt beugrott egy esemény, amire még ma is jól emlékszem. Az évszámra sajnos nem, csak arra, hogy a történet Zircen a Patkó Vendéglő kerthelyiségében játszódott le, mégpedig egy Élüzem avató ünnepség alatt.

Ilyenkor az volt a szokás, hogy a cég megvendégelte az összes dolgozóját egy kis ebéddel és természetesen valamilyen mennyiségű becsületsüllyesztő itókával is. Akinek ez nem volt elég, az már továbbiakban a saját kontójára ha úgy gondolta, leihatta magát az úgynevezett „sárga földig.”

A hivatalos ceremónia után elkezdődött az evés – ivás és természetesen a nótázások is beindultak.

   Mivel valamennyien nem fértünk be az Étterem benti helyiségeibe, a kerthelyiségbe is ki kellett menni pár embernek, akik közé magam is tartoztam. Ott aztán a részemről kicsit szolidabban emelgetve a poharamat a szám irányába a benne lévő tartalommal, az asztaltársaságom azonban nálam jobban ívó legénykékből tevődött össze. Természetesen elkezdődtek az anekdotázások is, amelyek az italok hatására bizonyára egy kicsit néha el is lettek nagyolva, mint az egyszeri pecás ember, aki a hal nagyságát próbálta bizonygatni a karjával, hogy mekkorát fogott legutóbb. A társaságom tagjai közül Bakonynána szülötte Valler Gabi Barátomról tudtam legjobban, hogy elég nagy mennyiségű itókát tud a gallérja mögé juttatni, hogy még ne látszódjék rajta a mértékkel és tartózkodással való fogyasztás ismérve, amely valahogyan így hangzik a fáma szerint:

„Mérték a vödör, tartózkodás az asztal alja.”

     Természetesen ennyi idő távlatából már nem tudom felidézni azt, hogy igazából miről szóltak a diskurzusok közöttünk, valószínű, voltak közöttük Hölgyekkel kapcsolatos kalandok is, de arra igen, hogy egyszer csak Gabi előhozakodott azzal, hogy megeszi a talpas boros üvegpoharat. Persze, gondolhatja a nyájas olvasó, hogy egyszerűen ezt nem akartuk elhinni, ezért jól ki is nevettük, mondhatnám azt is, hogy kiröhögtük, mikor ezt mondta:

-Nevessetek csak, majd meglátjátok, hogy nem a levegőbe beszélek! –

Azzal a szájához emelve, kezdte kis darabokban harapdálva, a fogaival szétmorzsolva lenyelni, közben egy – egy - egy korty sört ivott hozzá, mielőtt a műveletet tovább folytatta volna.

Természetesen mi teljesen le voltunk döbbenve a látványtól, hogy ilyet meg tudott tenni Gabi anélkül, hogy az üvegdarabokat lenyelve nem láttuk azt, hogy valami sérülés keletkezett volna nála. Ahogyan kisebb lett a pohár, addigra már sokan körbeállták az asztalunkat, mert ilyent még ők sem láttak sohasem. Senki nem sejltette, hogy ez a jó ivó legény erre is képes. Mikor már a pohárból majdnem csak a talpa maradt, egyre feszültebben figyeltük, hogy vajon most mi fog történni?

    Legnagyobb megdöbbenésünkre mikor már valóban csak a vastagabb alja maradt meg, óvatosan, de valószínű mégis nagy erővel, természetesen az eredeti fogazatával meg tudta azt is kezdeni és ugyan kicsit lassabban, most is söröcskéket kortyolgatva, kezdett azt is elfogyasztani. Mikor az utolsó falat is lement a torkán, akkor még a száját is kitátotta szélesre, hogy megláthassuk, egy pici üvegszilánk sincs ott és sérülés sem látszik sehol. Lelkesen dicsérni kezdtük, mire szerényen csak ennyit mondott Gabi:

-Köszönöm szépen, de azért ne próbáljatok meg utánozni engemet, mert baj lehet belőle. Én is sokat próbáltam, mire meg tudtam tenni sérülés nélkül. A pohár aljával igazán megszenvedtem, mert attól tartottam, beletörik a fogazatom a vagánykodásba. –

Most, hogy felidéztem ezt a sok évtizeddel ezelőtti igaz történetet elmondhatom, hogy jóval később Zircen egyszer mikor összeakadtunk, emlékeztettem erre az eseményre és megkérdeztem tőle:

-Gabi! Most is meg tudnád még ezt ismételni?

-Isten ments Bálint! Ma már hiányosak a fogaim, illetve pótlások is vannak. Erre már semmi pénzért nem vállalkoznék soha. -

   Végezetül még megjegyezném azt, hogy az ismeretségi körömben sem előtte, sem utána nem találkoztam senkivel, aki megevett volna vacsora után egy egész talpas üveg borospoharat. Gabival hosszú évek óta nem találkoztam már, nem tudom manapság mi lehet vele.

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

Gyula. 2024. 01. 06. Szombat Délután 13:45

A fotón Gabi szemből a bal szélen látható.