NEM TUDJA SENKI? AKKOR MAJD NAGY BÁLINT
TÖRTÉNÉSZ BARÁTUNK MEGMONDJA,
Avagy soha nem felejthető emlékeim Gimesi István Igazgató Úrról.
Az évek során már több írásomban is szóltam arról, hogy 1974 – 78 között Veszprémben az akkori nevén Dolgozók Önálló Középiskola levelező tagozatára járva tettem érettségi vizsgát 30 évesen. A régi tervek, ma már inkább így mondanám álmaim között volt az, hogy egykor bölcsész lehessek, de aztán a családalapítás, a munka, később a gyermekek nevelése során az álomból annyi maradt, hogy azért le tudtam érettségizni. Ma már nem bánkódom miatta, mert a mi lett volna, ha kérdés történelmietlen csupán és két hónap híján 76 évesen így is beteljesedett az életem. Az irodalom gyermekkoromtól kezdve megkülönböztetett figyelemmel érdekelt és a történelemmel együtt a tanulásnál ezekre több időt is fordítottam, mint az általam nem kedvelt reál tárgyakra. Sokat köszönhetek az Általános Iskolában egykor tanító Horváth Pál Tanár Úrnak, akire máig jó emlékekkel gondolok vissza, hiszen nagy szerepe volt abban, hogy ezeket a tantárgyakat megszerettem. Nem szabad elfeledkeznem Áldott Emlékű Édesapámról sem, aki Parasztköltőként egyengette a gyermeki világom irodalom és történelem szeretetét és bontakozó költői vénámban is támogatott.
A felsorolt kedvenc tantárgyaimra a középiskolában is különös figyelmet fordítottam, kiváltképpen akkor, mikor ezeket az Intézmény Igazgatója, Gimesi István tanította. Egyik alkalommal éppen az 1948 – 49 – es Forradalom és szabadságharcról emlékeztünk és volt egy német nyelvű, szállóigévé nemesült mondás, amit meg többek között meg kellett tanulnunk.
A mondás így szólt:
Pannonia Vergiss Deine Toten Nicht, Als Klagen Leben Sie!
Pannónia, ne felejtsd halottaidat, mint vádlód élnek ők!
A mondat azért is különleges, mert a német szavak kezdőbetűi az aradi vértanúk kezdőbetűit rejtik. Azon az ominózus órán az Igazgató Úr feltette a kérdést, hogy ki tudja felidézni a szállóigét, de csak lehajtott fejekkel találkozott és senki nem nagyon nyújtózkodott az osztálytársaim közül, hogy válaszoljon.
Egy kis idő eltelte után már nem várt tovább, hanem így szólt:
-Nem tudj senki? – majd felém fordulva így folytatta-
Akkor majd Nagy Bálint történész barátunk megmondja!
Mit lehetett erre tenni, felálltam a padból és hibátlanul elmondtam, az otthon jól begyakorolt szöveget. Mertem volna nem tudni, hiszen több alkalommal is megdicsért az Igazgató Úr a jó felkészülésemért magyar és történelem órán egyaránt. Most is így tett mikor a következőket mondta:
-Látják, így kell minden órára készülni, mint Nagy Bálint és akkor nem lesz gondjuk a vizsgákon sem.
Persze ezt megelőzően mikor megtudta, hogy Szülőfalumban Bakonyszentkirályon szoktam kutakodni helytörténeti vonatkozású adatok, tárgyak után, egyszer behívott beszélgetésre az irodájába. Szóba került az is, hogy Édesapám jó tollú parasztköltő, akinek már 1935 – ben jelentek meg versei a „Tavaszi szántás” – című paraszt írók antológiájában. Elmeséltem azt is, hogy apai nagybátyám Nagy Gyula református lelkész volt, aki Pápán tanult a Református Kollégiumban, csak sajnos 33 évesen meghalt 1943 – ban. Több nyelven beszélt, verseket írt és műveket fordított angolból és még hosszan sorolhatnám, miben volt tehetséges. Igazgató Úr erre megjegyezte, hogy nem véletlen, hogy én is irodalom és történelem vonalon jól teljesítek a tanulmányaim során. Megtiszteltetésnek vettem, hogy még az osztálytársaim előtt többször is megdicsért, amiért rendesen felkészültem az órákra és a vizsgákon is jól szerepeltem.
Befejezésül még egy kis epizódot elmesélek és ne vegye senki dicsekvésnek, mert most sem azzal a célzattal teszem, de ez valóban megtörtént. Akik akkor bent voltak a vizsgateremben év közbeni megmérettetésen az osztálytársaim közül, tanúsítani tudnák, hogy nem kitaláció a történetem. Mivel akkor mindkét tantárgy, amit tanított, a vizsga is együtt történt. Mikor sorra kerültem, kihúztam a tételeket és a felkészülési idő alatt rövid jegyzetben próbáltam összefoglalni azt, amit el szerettem volna mondani. Röviden így zajlott le az esemény. Az évtizedek távlatából arra már nem emlékszem, hogy melyik tantárggyal kapcsolatban feleltem először, de nem is ez a lényeg. Nem szólt közbe, csak bólogatott és amikor úgy éreztem, hogy befejeztem, akkor így szóltam:
-Igazgató Úr, akkor mondanám is a másik tételre a választ. -Legnagyobb megdöbbenésemre így szólt-
-Nem kell, mert úgy gondolom, hogy maga azt is tudja. – ezzel magyarból és történelemből is beírta az ötös osztályzatot.
Mikor kimentem a teremből, a többiek kérdezték, hogy milyen tételeket húztam és hányast kaptam a feleletekért?
Szinte nem is akarták elhinni, hogy csak az egyiket kellett elmondanom, mert a másikra is megadta a jó jegyet.
Ilyen ember volt Gimesi István Igazgató Úr, aki látszólag kivételezett velem és még voltak rajtam kívül is akikkel ezt megtette, de ennek is megvolt az ára. Rendszeresen fel kellett készülni az óráira és meg kellett mutatni, hogy megtanultuk az aktuális leckét. Ma is jó érzéssel gondolok rá, mert kitűnő és emberséges tanár volt.
Nem tudom, hogy él – e még, ha igen, akkor jó egészséget kívánok számára, mert soha nem felejtem el. Amennyiben már Örökre elment közülünk, akkor Nyugodjon Békében.
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Gyula. 2024. 01. 30. Kedd Délután 13:25
U.I. Röviddel ezelőtt hallottam a szomorú hírt, hogy sajnos Igazgató Úr már évekkel ezelőtt meghalt.
2024. 01. 30. Kedd Délután 14:45
