Fehéren még álmodó reggelem.
Ez május csak beosont,
Levél árnyak pihennek
A nyitott ablakon.
Azt mondják a völgy után a hegy,
Egyszer úgyis felfelé megy.
Hát kiálltam, kivártam,
S most gyertyafény
A vacsorában.
Az erkélyről, s a reményről süllyedtünk az éjbe,
Mint a whiskey merül a jégbe,
Hajnal hasad talpunkon,
Ugyan az a nap csorgott
Egykor arcomon
Fájó alkonyon.
Önző volnék, meglehet, de ha lehet
Elmondanám minden nyárnak,
Nem adnálak semmilyen árnynak.
De nem kérdi senki,
Mennyi az ennyi,
Mikor rám borul
A semmi.
Látod Szivem itt vagyok, lámpafény s víztorony,
S utolsó kocsma éjjel nyitva,
Koccintunk egy új holnapra.
A vég már szorítja a kezem,
Hát ne engedj el te sem.
Fehér rózsa is
Vízben eleven,
Míg hervad
a levele.
Úgy fújod rám a füstöt, mesél a léted,
Parázsban ég a szenvedélyed,
Lüktet a gyönyör, mire vársz,
Tudom, te is kívánsz,
A vég már szorítja a kezem,
Hát ne engedj el te sem.
Fehér rózsa is
Vízben eleven,
Míg hervad
A levele.
