A Hun királyi korona


A Hun királyi korona

Négy évvel ezelőtt hallottam először Badiny Jós Ferenc professzor úr előadásában az ordoszi hun arany koronaékszerről, amelyet a Krisztus előtti első évezredből származtatnak. A kínai Nagy Faltól északra található Ordosz, az ősi hun népek szellemi központja, az Arvisúrák szerint i.e. 4040-től. A régészeti feltárások eredménye ez a csodálatos lelet, amelyet Hahoot város múzeumában őriznek. A korona két részből áll. Az alsó, arany spirális körpánt súlya 1022 gramm, a felső, arany körpajzson álló türkizfejű aranytestű turul súlya 192 gramm. A körpántot és a turult süvegre rögzítve viselte a király. A türkizből készített fejet és a farktollat úgy illesztették a turul testéhez, hogy a király fejének biccentésére a madár feje és farka is megbillent, így követte a király mozdulatát. A spirális körpánton sárkány, kos és párduc látható.

A múlt évben az egyik barátom Kínába készült, és tanácsomat kérte, hogy a sok közismert nevezetességen, régészeti helyen, leleten kívül, tudnék-e valami kevésbé ismertet, esetleg velünk is kapcsolatosat ajánlani, amit érdemes felkeresni. Egyből az ordoszi Hun Korona jutott az eszembe a hahooti múzeumból. A múzeumban kiállított korona csak másolat, az eredetit az igazgató szobájának páncélszekrényében őrzik. Barátom és felesége abban a megtiszteltetésben részesült, hogy nemcsak megláthatta, de talán először a magyarok közül kézbe is foghatta az eredeti, közel háromezer éves hatalmi szimbólumot. Ezeken a fényképeken az igazi ősi Hun Koronát láthatják.

Miért fontos ez a lelet azok számára, akik a szkíta – hun – avar – magyar népek azonosságának tudatában élnek, ennek tanulmányozásával foglalkoznak, és a bennük lévő folyamatosságot képviselik? Azért, mert az ordoszi Hun Korona is egy a bizonyítékok sorában. A koronaékszer hivatalosan az i.e.V.-III. szd-ból való. Következésképp, az akkor és ott élő hunoknak királyuk volt, vagyis királyságban éltek, nem pedig laza, primitívnek megítélt, törzsi szerveződésben. A kínai krónikák az időszámításunk előtti időkben is hun királyokról beszélnek, pl: i.e. 33-ban a Han császár a hun királynak tett béke ajánlatot. Attila hunjai ugyancsak Kínából vonultak át Európába a II. –IV. szd.-ban, vagyis a szkíta-hunok számára a királyság ismert volt, ahogy a magyarok számra is természetes államforma volt 1946-ig. Hérodotosz írja, hogy a szkíták voltak a világ egyetlen népcsoportja, amelynek királyi népe volt. A királynak, pedig koronája volt.

A korona szó felismerhető gyöke a „kor”, ugyanaz, mint a korong szavunk gyöke, ami nem más, mint a „kör” ősszó. A korona szó másik része az „ona”, a hun – magyar „ana”, „anya”. Arvisúra Anahíta volt a magyarok főistenasszonya. A korona, „köranya” a Napra és a Világegyetem egészére is utal. A szkíta-hun-magyar mágikus világképben a legfelső valóság az Egy, és a belőle megnyilvánuló Világegyetem nemcsak élő, de női természetű is. A Természet Anya maga az Egy Isten, a Boldogasszony, aki az Élő Világegyetem emberi alakban.

A kerecsen sólyom kék csőre és a Hun Koronán lévő turul közötti azonosság nyilvánvaló. Az Egyisten hitű érdeknélküli szeretet szellemmadara a király tudatát összekapcsolta a Teremtővel, beavatta a teremtői tervben való szerepébe, feladatába. A körpánton ábrázolt sárkány ősjelentése: „sár”= tüzes, izzó, kány” = kán, tehát tűzúr vagy tűzkirály. A kos égi származásunkat, a hunok a Kos világhónapban lévő központi szerepét, a kusok emberiséget egyesítő feladatát is jelképezi. A párduc, a Panthera Dei, Isten párduca, Nimród ősapánk totem jelképe, valójában népünk Káldeus – Kusita eredetére is utal. A párduc pettyes bundája az istenek és lelkek csillagpettyes hazáját is idézte. A misztikusoknál a párduc az életlehelet, a Szentlélek megfelelője. Nimród égi király az oroszlán atya, az ősatya, a nemzet magvát őrző férfi őserő, de rejtett kettősségében női tulajdonságokat is hordoz: az égi királynőt, a maga boldogasszonyi minőségével, aki a mítikus időben, mint nappárduc jött le az égből az ő népéhez. A hun szó jelentése = Egy, Első. A hun királyi koronát viselő személy a Teremtővel való egység szellemében, a lélek újbóli megtestesülése tanításának, és az ember kozmikus szerepének ismeretében uralkodott és szolgált. Ez fejeződik ki a Szent Korona Tanban is. A hun –magyar folyamatosság értelemszerű.

Ugye önök is szívesen megtekintenék az ordoszi Hun Koronát eredeti valóságában. Kínai részről, információim szerint, magyarországi bemutatásának nincs elvi akadálya és remélem magyar részről sem lesz.

 

 

Dr. Bíró Dénes


Szerkesztés dátuma: csütörtök, 2013. április 4. Szerkesztette: Barnáné Erzsébet Erzsike
Nézettség: 1,262

Forrás:
www.hun-arvisura.eoldal.hu


   








Megjegyzések

Barnáné Erzsébet Erzsike
péntek, 2014. január 31. 13:12
Kedves MAGYARVAGYOK oldal kedvelőinek!
Wass Albert - életrajz:
*
Szentegyedi és Czegei gróf - Wass Albert (Válaszút, 1908. január 08. - Astor, Florida, 1998. február 17.) Erdélyi Magyar író és költő.
*
Magyarországon csak halála után fedezték fel Wass Albertet, mint az erdélyi magyar irodalom nagy alakját. Ő a magyar irodalom ellentmondásos figurája, a hivatalos irodalomtörténet mintha tudomást sem venne róla, miközben vannak, akik a legnagyobbak között emlegetik, és masszív, politikai felhangoktól sem mentes kultusz alakult ki körülötte mind Erdélyben, mind Magyarországon.
- Egyik leghíresebb könyve a Kard és kasza, amelyben több generáción keresztül tekinti át a magyar történelmet, 1050-től egészen a jelenkorig, a saját, ősi nemzetségének történetén keresztül. Wass Albert 1944-től Németországban, majd 1952-től haláláig az Amerikai Egyesült Államokban élt.
- Nicolae Ceausescu elnökségének éveiben Romániában betiltották a könyveit, 1985 őszén pedig értesítést kapott az Interpoltól, hogy Nicolae Ceausescu Securitate-ügynököket küldött át az Amerikai Egyesült Államokba diplomataként a washingtoni nagykövetség és a clevelandi konzulátus mellé.
Az értesítés szerint ,,Ezeknek egyik feladata az, hogy engem eltegyenek láb alól" - írta Wass Albert.
*
- Műveit Magyarországon a rendszerváltás óta jelentetik meg, korábban itt szinte ismeretlen volt.
- Irodalmi munkásságának kritikai feldolgozása ma is folyik. Népszerűsége az 1990-es évek végétől az erdélyi olvasók mellett a Magyarországi olvasóközönség körében is folyamatosan növekszik. 2005-ben A Nagy Könyv című magyarországi felmérésben az egyik legkedveltebb magyar írónak bizonyult: A funtineli boszorkány című művét [4] az olvasók a legnépszerűbb 12 magyar regény közé választották, az 50 legnépszerűbb magyar regény között pedig további két műve is szerepel: az Adjátok vissza a hegyeimet! és a Kard és kasza.
*
Wass Albert Családja:
*
A Wass család eredete az Árpád-korig vezethető vissza, és egyike Erdély legrégibb nemesi családjainak.[5] A család 1744-ben, Mária Teréziától kapott grófi címet.
*
Nagyapja, Wass Béla országgyűlési képviselő majd Szolnok-Doboka vármegye főispánja volt.
*
Apja Wass Endre (1886-1975), anyja Losonczi báró Bánffy Ilona (1883-1960) unokatestvérek voltak.
*

Ifjúsága:
*
A Kolozsvár melletti Válaszúton, a Bánffy-kastélyban született 1908. január 8-án. Szülei korán elváltak, így leginkább nagyapja, Wass Béla jelentette a biztos pontot gyermekkorában.[8] Középiskolai tanulmányait Kolozsvárott a Farkas utcai Református Kollégiumban végezte. 1926-ban érettségizett.
*
Debrecenben, a Gazdasági Akadémián folytatta tanulmányait, és szerzett erdészeti diplomát. A németországi Hohenheimben és Párizsban, a Sorbonne-on tovább tanult, és újabb erdőmérnöki, és vadgazdasági diplomákat szerzett. Erdélybe apja betegsége miatt 1932-ben tért vissza, egy ideig azonban nem tudott még a családi ügyekkel foglalkozni, mert a román hadseregben a kötelező sorkatonai szolgálati idejét töltötte.
*
Első felesége unokatestvére, Wass Ilona lánya, báró Siemers Éva (1914-1991) lett.
,,Családi nyomásra 1935-ben feleségül vettem unokahúgomat, a hamburgi Siemers Évát. Így sikerült csak megóvnunk a családi birtokot a csődbejutástól."
Hat gyermek (Vid, Csaba, Huba, Miklós, Géza, Endre) apja, akik közül Csaba hároméves korában meghalt. Wass Huba jelentős karriert futott be az amerikai hadseregben. Dandártábornoki rangot ért el, és részt vett egyebek között az 1991-es Sivatagi vihar hadművelet harcászati terveinek kidolgozásában.
*
Nagyapja, Wass Béla (1853-1936) halála után átvette az egyházi tisztségét, így az erdélyi magyar református egyház kerületének főgondnoka lett.
*
A második bécsi döntés (1940. augusztus 30.) alapján Erdély északi része visszakerült Magyarországhoz. A következő év elején Wass Albertet a magyar Mezőgazdasági Minisztérium erdészfelügyelőnek nevezte ki Dés településre. Két hónappal később pedig a kolozsvári Ellenzék című lap irodalmi szerkesztője lett.
*
A háború alatt:
*
Mint tartalékos tiszthelyettes 1942 májusától három hónapos katonai kiképzésen vett részt, melynek végeztével a Magyar Királyi Lovasság zászlósi rangját kapta meg. A következő év márciusában a lap főszerkesztőjét behívták a hadseregbe, Wass megbízott helyettes lett. Wass Albert saját életrajzában meséli el, hogy alig három hónap után ,,két német a Gestapótól behatolt a szerkesztőségbe, felmutatva a parancsot, hogy a német hadsereg megbízásából - felügyelniük - kell a lapot, egyszerűen kisétáltam az irodámból, és felmentem a hegyekbe.
Két hét múlva édesapám régi barátja, Veress Lajos tábornok üzent, hogy a németek »keresnek« engem. Hogy elkerülje a kellemetlenségeket, Veress tábornok, aki az Erdélyben állomásozó magyar hadsereg parancsnoka volt, egyenruhát adott nekem, s mint alhadnagyot Ukrajnába küldött a 9. Magyar Királyi Lovassággal, ahonnan csak karácsonykor tértem vissza."
Ezt a feladatot olyan jól látta el, hogy kétszer is megkapta a vaskeresztet.
*
Wass különböző beosztásokat látott el a hadseregben, majd 1944 áprilisától Veress Lajos tábornok szárnysegédje lett. A háború vége felé közeledvén a szovjet csapatok (majd később a románok is) egyre beljebb nyomultak. 1944 decemberében mutatták volna be egy drámáját a Nemzeti Színházban, de a bemutató az ostrom miatt elmaradt.
*
A második világháború utolsó szakaszát katonatisztként élte át. Nem várta meg Észak-Erdély újbóli román elfoglalását, 1945 húsvétján lépte át a nyugati határt, az emigrációt választotta.
*
Emigrációban:
*
Először Sopronba utazott, majd 1951-ig Németországban élt, Bleichbachban, később Hamburgban. Onnan négy fiával, 1951. szeptember 21-én az amerikai hatóságok megfelelő vizsgálatainak lefolyása után (egészségügyi, illetve hatósági vizsgálatok) az Amerikai Egyesült Államokba utazott, ahol nyugdíjaztatásáig a Floridai Egyetemen a nyelvi laborban dolgozott technikai segédszemélyzetként (ő kezelte a magnószalagokat). Feleségét tüdőbaja miatt nem engedték beutazni az Államokba, ő Endre fiával Németországban maradt, később el is váltak.
*
A román Néptörvényszék 1946 tavaszán Wass Albertet távollétében halálra ítélte háborús bűnökért és gyilkosságért. Azzal vádolták, hogy 1940-ben az Észak-Erdélybe bevonuló magyar csapatoknak parancsba adta egy ortodox pap családjának és néhány románnak, a helyi zsidó kereskedőnek és családjának, valamint az ortodox román pópának és annak magyar szolgálójának a kivégzését.
*
A román hatóságok többször is kérték kiadatását, 1979-ben az USA Igazságügyi Minisztériuma többszöri átvizsgálás után, nem kellő megalapozottságára hivatkozva elutasította a kérelmet. Ez történt akkor is, amikor a Wiesenthal alapítvány tett feljelentést ellene, mivel azok között az emberek között, akiknek kivégzésére állítólag parancsot adott, két zsidó is volt. Az USA az ügy átvizsgálása után ejtette a vádakat.

*
Wass Albert többször is azt állította, hogy a román kommunista állam titkosrendőrsége, a Securitate merényletek sorozatával igyekezett őt megölni - ezt azonban nem sikerült bizonyítania.
*
*

Wass Albert 1952-ben újranősült, a skót származású Elisabeth McClaint (1906-1987) vette feleségül.
*
Az Egyesült Államokban töltött emigrációja során a Floridai-félsziget közepén elhelyezkedő Ocala Nemzeti Park területén lakott haláláig (egyes híradások szerint öngyilkos lett).
- A magyar sajtóban elterjedt elmélet szerint saját vadászpuskájával végzett magával: szájába vette a puska csövét (a puska olyan méretű volt, amelyet egy kilencvenéves ember aligha bír el), s elsütötte a fegyvert.
- Astorban (Florida) halt meg 1998-ban. Nehéz anyagi helyzetbe került, mert szélhámosok kiforgatták a vagyonából (ami leginkább temérdek könyvének szerzői joga volt).
*
- Bár valószínűbb, hogy 1998. február 17-én Wass Albert nem öngyilkos, hanem gyilkosság áldozata lett. Ceausescu emberei időről időre megjelentek az Egyesült Államokban.
Volt olyan eset, hogy Wass Albertnek egy "véletlen" autóbalesetben a lába sérült meg, volt, amikor szálláshelyére bombát helyeztek el. A Securitate embereire még az FBI is felfigyelt, olyannyira, hogy ők figyelmeztették az írót, az életére törnek.
*
- Wass Albert egy 1986 januárjában keltezett levelében a következőképpen számol be egy ellene tervezett gyilkossági kísérletről Szeleczky Zitának:
"Egy rendszám nélküli teherkocsi elütött kora este a közeli szupermarket előtt, ahogy a boltból kijövet igyekeztem vissza a kocsimhoz. A teherkocsit két nappal később meglelték egy Fort lauderdale-i javítóműhelyben, ahol a jobboldali sárhányóját javították, pontosan azt a helyet, ahol a térdemet érte a sárhányó ütése. A teherkocsin diplomáciai rendszám volt: a román követséghez tartozott..."
- A 80-as évek végén az író floridai nyaralójának kertjében dolgozott, amikor ismét megpróbálták lelőni, de a golyó célt tévesztett. A két merénylőt elkapták, de diplomáciai mentességük révén csupán kiutasították őket az országból. Máig nem került nyilvánosságra, hogy valójában kik voltak, és kinek a megbízásából dolgoztak.
- Az újabb és újabb merényleteket az tette szükségessé a román állam szemében, hogy az író ebben az időszakban volt a legaktívabb, hiszen politikai kapcsolatai révén folyamatosan látta el az egyetemeket a magyarságról szóló dokumentumokkal, sőt politikusként Kossuth Duna-föderációs elvét is felvetette. Végső kívánsága teljesült azzal, hogy hamvai Erdélyben, a Marosvécsi (az egykori Kemény-) kastély kertjében, Kemény János mellett nyugszanak.
*
Magyar állampolgársága:
*
A magyar sajtóban évekig tartotta magát az a vélekedés, hogy Wass Albert magyar állampolgárságát, többszöri kérvényezése ellenére, haláláig sem kapta vissza, s állampolgársági kérelmét a magyar állam rendre elutasította, arra hivatkozva, hogy a párizsi békeszerződés szerint újra automatikusan román állampolgár lett.
2007-ben Simicskó István KDNP-s és Babák Mihály fideszes képviselő arra kérte Sólyom László köztársasági elnököt, hogy adjon posztumusz állampolgárságot Wass Albertnek. Az elnöktől azt a választ kapták, hogy ez több okból nem lehetséges, amelyek közül a legfontosabb, hogy Wass 1997-ben már megkapta a magyar állampolgárságot - az író magyar állampolgárként halt meg. Ugyanakkor az állampolgárságot igazoló okirat csupán egy éves időtartamra szólt, amit az író sérelmesnek tartott, s nem is élt vele.
*
Irodalmi munkássága:
*
A fiatal gróf számára az irodalmi sikert az 1934-ben megjelent A farkasverem című regénye hozta meg, aminek köszönhetően Baumgarten-díjban részesült (ezt a díjat 1940-ben is megkapta) és több irodalmi társaság is tagjává fogadta. Molter Károly az 1941-ben megjelent Erdélyi elbeszélők című antológiában így méltatta:
*
,,Természetérzéke, tájmegidéző képessége csodálatos. Művei szélesen hömpölygő, robbanó erejű, nagyvonalú alkotások. A fiatal erdélyi prózaírók közül kiválik egyéni hangjával, látásmódjával; izgalmas történetei úgy áradnak belénk, mint egy forró vérhullám."
*



Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: