A vízmérce beosztott skála, amelynek O pontját ma "Magyarországon a nulla-pont magasságát a Balti-tenger középvízszintjéhez képest adják meg (m B.f.).
Az 1838-as pesti árvíz március 13. és március 18. között okozott súlyos pusztítást, főleg a mai Budapest pesti oldalán. Az árvíz szintjét és tetőzésének dátumát számos emléktábla jelzi több belvárosi épületen. 1030 cm volt a vízállás.
Bár tudták, hogy érkezik, március 13-án mégis váratlanul gyorsan jött a jeges ár. Előbb elöntötte a belvárost (a mai Váci utca és Deák Ferenc utca környékét), aztán a váci gát átszakadt, és észak felől is elkezdett beömleni a víz. Másnap a déli gát is átszakadt, és a Csepel-szigetnél feltorlódott jég miatt felemelkedett.
Forrás: toriblog.hu
(Ama nagy árvíz, melynek mentése során mutatott emberfeletti helytállásáért nevezi az utókor Wesselényi Miklóst 'árvízi hajósként', s melynek 'nyoma' megtalálható a Rákóczi úton árválkodó Szent Rókus templom falán, ahogy emlékezete (Wesselényi dombormű) pedig a Ferenciek terén, a Ferences templom északi falán. A témának szép irodalma van, internetes is. E blog keretében igyekszünk olyan témákkal foglalkozni, amely kevésbé tárgyaltak, vagy ha ismertebb témák merülnek fel, akkor ahhoz igyekszünk valami új megközelítést, árnyalást nyújtani. Most inkább az emlékezés ill. a figyelemráirányítás a cél. Bár pesti árvíznek hívjuk, lényegében Esztergomtól Szabadszállásig végigpusztította a Duna-völgyet, köszönhetően annak, hogy az egész szakaszon több jeges torlasz képződött, melyek különböző időkben szakadtak fel.
A Rókus-kápolna a Rákóczi úton lévő emléktábla
...........
A Wesselényi-dombormű a Ferencesek templomának északi oldalán
.......
1838. január elején, a Duna felső szakaszán a nagy mennyiségű lehullott csapadék, valamint az enyhébb időjárás következtében Buda egy része és a folyó alsó szakaszán található partközeli települések néhány napra víz alá kerültek. A nagymértékű esővel és havazással járó időszakról a Jelenkor így tudósított: „Postáinkat az iszonyú hófuvatagok egészen elakasztották. Különösen a január 13. s 14-iki bécsi posta s vele a külföldi lapjaink még ma (január 16.) sem érkeztek meg. A Dunát tulajdonképen Bécsig jég borította, amely több helyen feltorlódott.”"
Március elején Bécsnél és Pozsonynál kezdetét vette az olvadás, a folyó zajlani kezdett. A Pest és Buda közötti folyószakaszon a Duna medre meglehetősen elfajult volt. A sekély medrű, szétágazó, zátonyokkal és szigetekkel teli Dunán az árhullám és a jég csak lassan tudott levonulni. A sekélyebb részeken jégdugók alakultak ki, a jég rövid idő alatt feltorlódott és a folyót visszaduzzasztotta. Pestet az 1775-ös árvíz után védőgáttal vették körbe, ám Budán erre nem került sor. 1775 után többekben is felmerült a Duna szabályzásának gondolata, a legfőbb szószóló Vásárhelyi Pál volt, aki egy, az Athenaeumban megjelent cikksorozatban 1838 március elején egy, az 1775. évinél nagyobb árhullám levonulását jósolta meg. Legfőbb okként a rendezetlen folyómederben kialakuló jégdugókat nevezte meg.
Az árvíz első napjáról báró Wesselényi Miklós - aki a mentésben később maga is részt vett, a következőket jegyezte fel: „Március 13-án … öt órakor újra megindult (a jég) s nemsokára tornyosulni kezdett, valamint törni és forrni a jégtömegeket duzzadva emelő s újra szétzúzó hatalma a dühöngeni készülő Dunának. A víz partjain már túllépett, a bőszült folyam a váci töltést már átszakította, de a jég folyvást haladván, a nézők csoportja s majd minden azt hitte, hogy mérgét már kiöntötte. Ezen reményben színházba mentem, s még nem vala vége a darabnak, midőn híre futamodott, hogy a víz már a városban van”Először a belváros alacsonyabban fekvő területeit öntötte el a víz, a mai Váci utca és Deák Ferenc utca környékét, a váci gát átszakadása után - mely a mai Lehel tér környékén húzódott - észak felől is megindult az ár a város irányába. Március 14-én a déli soroksári gát is átszakadt. A folyó térnyerése miatt a vízszint ugyan átmenetileg csökkenni kezdett, ám a Csepel-szigetnél feltorlódott jég miatt újból megemelkedett. A Duna felső szakaszán az enyhe idő okozta olvadás miatt újabb vízszintnövekedés következett.
Wesselényi Miklós így írt az árvíz második napjáról: „Már ekkor kezdettek a házak omlani s düledezni. Ezeknek ropogása, rohanása, a vízt közt emelkedő porfellegek, a rémítő sikoltás, sírás, ordítás borzasztó képét mutatta a duló enyészetnek.”
- A mentés március 14-én indult meg, mivel a lakosság és a városvezetés a megerősített védtöltésekban bízva nem számított ilyen mértékű árvízre. A töltések magassága elérte az addigi legnagyobb, 1775-ös árvíz szintjét. A gátak azonban a nyomást nem bírván átszakadtak. József nádor árvízi királyi biztosnak Lónyai Jánost nevezte ki.Csónakokkal mentették a lakosságot, igyekeztek az erősebb házak emeleteire, padlásaira, vagy a magasabban fekvő külvárosi házakba menekíteni őket. Mintegy ötvenezer ember veszítette el hajlékát. A mai Ludovika téren álló Ludoviceum, a mai Magyar Természettudományi Múzeum, akkor új épületében tízezer menekült kapott szállást. Az erősebb szerkezetű belvárosi templomok, rendházak is hamar megteltek menekültekkel,
A Duna március 15-ei tetőzéskor a mai Nagykörút mentén volt a legmagasabb a víz, ugyanis itt húzódott a Dunának egy, a többi városrésznél alacsonyabban fekvő, kiszáradt ága. A Józsefváros, a Ferencváros és a Terézváros alacsonyabb területeit két méternyi víz borította; a legnagyobb vízmélységet, 2,6 métert, a Ferencvárosban mérték.Korabeli adatok tanúsága szerint az áradás összesen 2281 házat pusztított el a pesti oldalon, 827-et súlyosan megrongált és 1146 maradt meg épségben. A budai oldalon a kár jóval kisebb mértékű volt, ugyanis a házak túlnyomó rész magaslatra épült, így a víz nem érte el azokat. Budán összesen 204 ház omlott össze, 262 rongáldódott meg súlyosan, valamint 2023 maradt épen. Körülbelül 50-60 ezer ember vált hajléktalanná, többségükben pesti lakosok, 22 ezren pedig mindenüket elveszítették.A kereskedőknek a március 19-ei József napi vásárra felhalmozott árukészlete tönkrement, ez súlyos veszteséget jelentett számukra.A Duna magyarországi szakaszán összesen 10 ezer ház semmisült meg, körülbelül 4 ezer megsérült. Becslések szerint a kár 14 és 70 millió forint között lehetett. A 153 halálos áldozatból 151 pesti volt.
Mikor Liszt Ferenc értesült a pesti árvízről, elhatározta, hogy Bécsbe utazik és koncertet ad az árvíz károsultjai javára. Bécsben összesen nyolc koncertet adott, melyeknek a bevételeiből 25 ezer forintot utalt át az árvíz áldozatainak.
Az árhullám levonulta után a József nádor által vezetett Szépítő Bizottság úgy rendelkezett, hogy senki nem foghat bele az építkezésbe, amíg a kárt fel nem mérik, és szakmai javaslat nem készül az újjáépítésre. Célként nem csupán a jövőben előforduló árvízkárok csökkentése, hanem Bécset alapulvéve egy modern, szellősebben beépített város létrehozását tervezték a romok helyén.
Az újjáépítés a Szépítő Bizottság szigorú irányelvei szerint indult meg. Megtiltották az árvíznek ellenállni alig tudó vályog használatát, melyet ezután csupán támpillérek közötti fal kitöltésére lehetett használni, és csak a legmagasabb árvízszint fölött. Előírták a falak vastagságát, a belmagasságot, valamint a házalap mélységét is. Az árvízszintnél mélyebb udvarokat föl kellett tölteni. A rendelkezések betartása érdekében a városban szintjelző táblákat helyeztek el. Az építkezéseket ezentúl csakis hivatalosan engedélyezett tervrajz alapján lehetett elkezdeni. Az árvizet követő építkezések átformálták a város képét, ekkor születtek például Hild József legjelentősebb alkotásai.[1] Gróf Károlyi István az árvíz után kedvezményekkel ösztönözte a letelepedést a Duna melletti északi területen: 1840-ben megszületett Újpest község, amely gyorsan új városrésszé fejlődött.
Még 1838-ban helyreállították és megerősítették a védtöltéseket, azonban a Duna medrének rendezésére még évtizedeket várni kellett. A Pest Budai Duna-szakasz rendezésére kiírt pályázatra nem érkeztek megfelelő színvonalú tervek. Az 1839-40-iki országgyűlésen tárgyalták a magyarországi folyók szabályozásának ügyét, ennek köszönhetőek született törvény az ezenirányú szükséges munkálatok vizsgálatára. A különböző érdekeket képviselő csoportok között viták elhúzódtak, érdemi előrelépés 1872-ig nem történt a Lánchíd két oldalán húzódó több száz méter hosszúságú kőparton kívül.
