MIKOR GYERMEK VOLTAM…

Mikor gyermek voltam egykor régen,

Játszadoztam Bakonyi vidéken.

Nem gondoltam, hogy majd őszes fejjel,

Visszasírom hulló könnyeimmel

Azokat a gondtalan éveket,

Mely soha nem múló emlékeket

Jelent és szép virágos réteket,

Aranyló búzamezőt, kerteket,

Amelyek megtermik az „Életet”.

Erdei fák a téli meleget

Adták kicsiny családi fészkünknek,

Hogy ne a didergős életünknek

Emléke maradjon meg énbennem,

Hanem csak melegség a szívemben.

Jóságos Édesanyám simogat,

Miközben megveti az ágyakat

Lefekvésre egy nehéz nap után,

Én meg segítenék olyan sután,

Ahogyan egy kicsiny gyerek tudja,

Pedig inkább csak én vagyok útba.

Petróleumlámpa fényét láttam,

Mikor még villany sem volt a házban,

De pislákoló fénye mégis szép

Emlék maradt, hisz a családi kép

Behunyt szememmel is újra látszik,

Boldog családi képünk világlik.

Drága Édesapám látom újra,

Ahogy Bibliát lapozó ujja

Mutat új Igét a Szentírásban,

Kedvét lelvén hangos olvasásban.

Mikor gyermek voltam egykor régen,

Játszadoztam Bakonyi vidéken.

Ma már megőszült hajam – szakállam,

De mégis visszahív szülőházam

Azért, hogy megidézzem a múltat

Amely engemet sohasem untat,

Mert éltemnek nagyon fontos része

Köt ide a Bakonyom szívébe.

Emlékeim Mindig Megmaradnak,

Bennem élve soha el nem kopnak.

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

Zirc. 2012. 11. 06. Kedd reggel 7:15