„VÉGRE A NAGY BÁLINT
HÁTÁN IS MEGTÖRT A JÉG…”
TSZ(Termelőszövetkezet) szervezés
Nem akartam belépni. Sajnáltam a földet. Meg tudtuk már, elég gyakran hallottunk híreket, hogy ahol már megalakult, oda mindenféle jöttment ruhagyurikat küldtek vezetőnek. Itt is próbálgatták, a párt patronálókat küldött ide mihozzánk. Bányától szoktak jönni, de el szoktuk tanácsolni innen őket. Csak menjenek oda nyugodtan vissza! Nekünk ne magyarázzon egy bányász, aki nem is látott még szántóföldet, hogy – hogy is kell szántani, búzát vetni.
Jöttek pedig elég gyakran. Ezeket a szegény veszprémi urakat minden vasárnap kirendelték agitálni. Egyszer is jöttünk a templomból, ezek ott ólálkodtak szegények – mérnökök, ügyvédek – a templom előtt és utánuk ereszkedtek a parasztoknak. Jövök én is lefelé, jön utánam egy jóvágású fiatalember és bekanyarodik hozzánk. Udvariasan bemutatkozik. Valamilyen mérnök volt. Nem mondta, hogy mit akar. „Tessék, foglaljon helyet! Volt már ebéd?” Azt mondja, még nem. „Üljön ide az asztalhoz!” Megebédeztünk. Hoztam be bort, akkor még volt borunk a Szőlőhegyről, jó kis fehérbor. Iddogáltunk, beszélgettünk. A katonaéletről is előjött a szó, azt mondja, ő is volt a Don – kanyarban meg mindenfelé. „Milyen alakulatnál?” Azt mondja: „A komáromi tüzéreknél.” „Mi volt a rendfokozata?” „Hadnagy.” „Melyik részen volt?” Azt mondja: „Uriv, Voronyezs.” „Mink is ott voltunk!” Összehaveroskodtunk. Mikor el akart menni, megkérdezte, hogy mit gondolok, miért jött ő? „Gondolom – mondom -, hogy álljak be a TSZ – be.” „Azért küldtek – azt mondja – de be ne álljon ám! Minden vasárnap mennünk kell, ki vagyunk rendelve agitálni a TSZ mellett! Társadalmi munka. Ne álljon be!”
Nem is álltam be, pedig én voltam már csak hátra. Tudtam azért, hogy soká már nem húzom, mert megfenyegettek, hogy a földemet a Sándormajornál adják majd ki, az erdő között, ahol a vadak keveregnek, és mindent megesznek. A szarvas lerág, a vaddisznó kidobál a földből mindent. Mit csináltam volna ott? Azelőtt a zsellérföldek voltak azok. A zsellérközösség idejében 40 – 45 zsellérség volt ott 30 zsellérnek, és azok vadőrt tartottak, aki őrizte a termést. De egy ember mit csinálhat ott? Sok vadkár van így is, pedig fegyveres vadőrök őrzik a földeket. De ha innen elkergeti a vadőr a vadat, megy amarra. Annak is élni kell! Szóval tudták azok, hogy mit kell mondani. Minálunk nem volt mindegy, hol adják ki a földet, mert nem volt egyforma a föld. Az út is igen messze volt, földes út vezetett oda. De a legnagyobb baj, hogy erdő között van.
Jön egyszer az iskolaigazgató meg három tanítókisasszony – akikkel jó viszonyban voltam, a szülői munkaközösségben is benn voltam – és azt mondja az igazgató: „Te Bálint, lépj be a TSZ – be, nem tudom, hova tegyelek, engem molesztálnak miattad!” A hangoshíradó két napig itt kiabált, bemondta, hogy ki állt be éppen akkor a TSZ – be, és küldték a nótát,a szívküldit. Bejöttek. „Idefigyeljenek! Nyugodtan menjenek vissza, én nem állok be. Idáig se álltam, most se állok be.” Elmentek. Egy óra múlva jöttek ám, jött egy fekete ruhás, jóvágású fiatal úr is velük. Elöl az idegen úr, utána a három tanítókisasszony, az igazgató leghátul.”Jó napot kívánok! Nagy Bálintot keresem!” „Én vagyok.” Nem mutatkozott be. Azt mondja: „Magáról igen sok jót hallottam, maga egy kultúrember, maga gyönyörű verseket ír…” „Hagyja el – mondom, mondja meg, hogy mit akar!” Tudtam már, hogy mit akar. Bejött. Iddogáltunk, beszélgettünk. Úgy összevesztünk, hogy az borzasztó. Mondta ő is, meg én is. Rettenetes soviniszta vagyok, azt mondja. Mondom:” Idefigyeljen! Ha sovinizmusról van szó, én is mondhatom magáról, hogy soviniszta! Maga már akkor soviniszta volt, mikor az én küszöbömet átlépte, mert a saját akaratát énrám akarta erőszakolni. Ez a sovinizmus! Maga ezért jött ide, de magának ez nem sikerült!” „Idefigyeljen! Volt maga katona?” „Voltam.” „Meddig?” „8 évig, 1 hónap híján.” Azt mondja: „Ez a rohadt Horthy magát igen megnevelte!” „Idefigyeljen! Nem volt az olyan rongy ember! Maguk között ennél rongyabb ember is van!” Fogta magát, kiszaladt, utána meg a szegény pedagógusok. Az egyik Szentkirályszabadin van most, az ment mellette. Az mesélte, hogy azt mondogatta lefelé: „Ez a rohadtparaszt! Majd lesz rá gondom!” Na, másnap reggel megint jön az én bandám, az igazgató a lányaival: „Te Bálint! – mondja az igazgató -, légy szíves gyere és írd alá!” „Nem írom alá!” A kezükben szorongatták a belépési nyilatkozatot. De aztán annyira könyörögtek ezek a szegény lányok, körülfogtak, húzkodtak, hogy: „írja alá Bálint bácsi!...”, hogy azt mondtam: „Jól van. Aláírom majd fönn a Tanácsnál.” Fölérünk oda a Tanácsház elébe. „Akkor se írom alá! Most már visszamegyek!” Beráncigáltak az iskolába. Ott aztán aláírtam. Átvitte a Szalóky Zsuzsa a Tanácsházhoz. Mindjárt mondta a hangoshiradóban a Buda Pisti – szentkirályi származású egyébként, a Járási Tanácstól volt kinn -, hogy „Végre a Nagy Bálint hátán is megtört a jég! Legutoljára, de belépett a termelőszövetkezetbe! Neki küldjük ezt a gyönyörű szép magyar nótát!” Elkezdték: „ A pécskai cigánysoron nagy a sírás – rívás…” Így lettem én TSZ – tag.
Nagy Bálint
