Debreceni Zoltán - Éjjel a tóparján...  Holdfény csillan a csendes tón, Mint szívem, mely szerelmedre várón. A csillagok is suttognak, mint te meg én, Titkos nyelven, mely csak a miénk lehet. A szél halkan simítja az éji egeket, Mint te simítod arcomat a sötétben. A világ csendes, csak a szívünk dobban, Egy dallamot zeng, mely sosem hagy alábban. A szeretet, mint éjféli virág nyílik, S a lelkünkben örök tűzként kigyúlik. Te vagy nekem a napfény, a holdvilág, Minden éjszakámhoz a legszebb álomvilág.   Biharkeresztes, cigány   Debreceni Zoltán - A múltamból perceket lopok... Hideg éjszakákon elkerül az álom, bársonyos arcodra gondolok. Fáradt vagyok aludni szeretnék, de miattad aludni nem tudok. Cserépkályhában akácfa lobog, Hidegben ez ám a jó világ! A múltamból perceket lopok, álmosan is olyan jó gondolni rád. Őrzöm szép szemed szinét, bőrödnek kellemes illatát. Kergetem mindig az emléked, de hozzám még is visszajár.   Kismarja Biharkeresztes, cigány író  .  Cigány író tollából... Cigány író tollából

Debreceni Zoltán író múzsája Csajé 

    Dombóvár - Debreceni Zoltán versíró 

Debreceni Zoltán - Vers Dombóvárról... 

Dombóvár, te város a völgy mélyén,
Hol a múlt és jelen találkozik édesen.
A  sok tavaid vígan mosolyognak
A várfalak között a történelem szavakban szólalnak.

A piactéren a zöldségárusok vidáman kínálják portékájukat,
A templomok harangjai szólnak, mint régi dalok.
A kis kávézók teraszain a kávé illata terjeng,
Míg a városi parkban a fák hűs árnyékot vetnek.

Dombóvár, te csendes és barátságos hely,
Ahol az emberek mosolyognak, és a nap mindig süt.
A régi házak homlokzatán a múlt idők emlékei,
És a város szívében a szeretet mindig él.

Dombóvár, te város, amit mindig szívünkbe zárunk,
Hol a múlt és jelen összefonódik, mint a folyók.
Legyen boldog minden napod, Dombóvár,
Mert te vagy az, ahol otthon vagyok, és mindig szeretlek

Debreceni Zoltán - Őszi Szerelem ... 

Őszi szél susog a lombok között,
Sárga levelek hullnak a földre.
A nap sugarai még melegen simogatnak,
De az éjszaka hűvös, mint a tél.

A fák csendesen megpihennek,
A természet lassan álomba szenderül.
Az őszi színek festik a tájat,
Mint egy varázslatos festményt.

Emlékek szállnak a széllel,
Régi szerelmek, boldog pillanatok.
Az őszi napok halkan mesélnek,
Mint egy régi, kopott könyv lapjai.

Őszi hangulat, békesség és nosztalgia,
Mikor a múlt és a jelen találkozik.
Egy pillanatnyi csend, egy sóhaj,
Őszi szélben elrepül a gondolat.