|
|
Szép emberek Debreceni Zoltán író, versíró - Tavaszi Reggel...
|
Cigány irodalom és kúltúra ,Debreceni Zoltán versíró alkotásaimat..
Debreceni Zoltán író, versíró
Debreceni Zoltán író, versíró múzsája Csajé
Debreceni Zoltán - Tavaszi Reggel...
A nap sugarai átölelik a mezőt, Virágok nyílnak, mint gyémántok a fűben. A madarak dalolnak, a szél susog, Tavasz reggelén minden életre kel.
A patak vize csobogva kanyarog, a fák lombja zölden hullámzik a szélben. A természet mosolyogva boldogan ébred, Tavasz reggelén minden életre kel.
Debreceni Zoltán - Csillagok és álmok...
Csillagok ragyognak a sötét égen, Mint szívünkben a vágy, a tűz, a fény. Álmodunk, repülünk, mint madarak, Szerelmünk szárnyán, messze, magasban.
Nézz fel, kedvesem, a csillagos égre, Ott vagyok én is, a Te nevedben. A csillagok között, a végtelenben, Szeretetünk örök, mint az idő.
És ha egyszer eljön a hajnal fénye, Ébredj fel, és nézz rám, mint a reggelre. Mert mindig itt leszek, melletted állva, Csillagok és álmok között, boldogan
Debreceni Zoltán író - Éjjel a tóparján.
Biharkeresztes, Cigány író
Debreceni Zoltán - Éjjel a tóparján...
Holdfény csillan a csendes tón, Mint szívem, mely szerelmedre várón. A csillagok is suttognak, mint te meg én, Titkos nyelven, mely csak a miénk lehet.
A szél halkan simítja az éji egeket, Mint te simítod arcomat a sötétben. A világ csendes, csak a szívünk dobban, Egy dallamot zeng, mely sosem hagy alábban.
A szeretet, mint éjféli virág nyílik, S a lelkünkben örök tűzként kigyúlik. Te vagy nekem a napfény, a holdvilág, Minden éjszakámhoz a legszebb álom világ.
Dombóvár - Debreceni Zoltán versíró
Debreceni Zoltán - Vers Dombóvárról...
Dombóvár, te város a völgy mélyén, Hol a múlt és jelen találkozik édesen. A sok tavaid vígan mosolyognak A várfalak között a történelem szavakban szólalnak.
A piactéren a zöldségárusok vidáman kínálják portékájukat, A templomok harangjai szólnak, mint régi dalok. A kis kávézók teraszain a kávé illata terjeng, Míg a városi parkban a fák hűs árnyékot vetnek.
Dombóvár, te csendes és barátságos hely, Ahol az emberek mosolyognak, és a nap mindig süt. A régi házak homlokzatán a múlt idők emlékei, És a város szívében a szeretet mindig él.
Dombóvár, te város, amit mindig szívünkbe zárunk, Hol a múlt és jelen összefonódik, mint a folyók. Legyen boldog minden napod, Dombóvár, Mert te vagy az, ahol otthon vagyok, és mindig szeretlek
|
A magas hegyek közt az almafák mellett a köhögéstől meg-meg állva fulladva sétálok. A fák alatt bólingatva köszöntenek az apró színes szép vadvirágok.
A madarak az égen szabadon szállnak, le-le ejtenek a fejemre egy könnycseppet, aztán suhanva tovább is repülnek.
A virágos bodzabokrokon a méhecskék vígan döngicsélnek, az apró méhecskéknek gyűjtik télire a mézet.
Csodálkozva vetetem szemem a csörgedezőpatak habjára. Amelynek zavarosan kavarog siet előre az árja. Szalad-rohan mintha zavarná a madarak árnyékát. Akik a híd fölött éppen most szálltak át.
A szívemben is éppen így kergetőznek a vágyak. A hegyekből a rónára, a kis falumba vágynak.
Cikkhez csatolt fotók módosítása
|