Reggelbe elnyúló végtelen este,
Éjjeli madarat csinált belőlem,
Fehérlő erdőben fekete testek,
Vonalak hevernek szertelen előttem.

Sorok közt kóborló gondolat szemcsék,
Járják a maguk kis magányos táncait,
Szavakká egyesült vízszintes egység,
Betűkkel kövezik verseim utcáit.

Épül a költemény, tessék csak, tessék!
Ámulják, bámulják, lessék csak, lessék!
Vágják az arcokat, nyessék csak, nyessék!
Vélemény? Kritika? Merjék csak, merjék!

Elnyúzott melodráma emberi élet,
Tudásunk javából meghozott döntések.
Vívódás bajokkal, ádáz vad küzdelem?
Reánk mért főszerep, kéretlen győzelem!

Újdonságot, különöset, nem mondtam el,
Csupán, egy rímtornyot tákoltam fel,
Hat emelet hű lakóit becsalogattam,
Ébrenlétemmel, jól elbajlódhattam.

Irományaimat, tessék csak, tessék.
Igazságaimat, lessék csak, lessék.
Mondandóimat, nyessék csak, nyessék.
Ítéleteiket, merjék csak, merjék!

2012.02.06.