CSAK ÁLLT ÉS FIGYELT

Magányos ló a városszélen

Város szélén magányosan állt a karámban,

Bánatosan nézett olyan árván magában.

Szerettem volna most belátni a fejébe,

Mi csilloghat a tétova tekintetébe?

Mikor észrevett, fejét felém fordította,

Mintha hallani véltem volna, ezt nyihogja:

„Na, mit bámulsz rám hékám, nem láttál még lovat?

Ne fotózz, mert kapsz pofádra patanyomokat!”

Barna szőre úgy csillogott a Napsütésben,

Büszke dacot láttam most a tekintetében.

Aztán nyerített még búcsúzóul egy nagyot,

Sarkon fordult és visszafelé elballagott.

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

Zirc. 2007. 01. 17