AMIKOR BÉRES FERENC NEKÜNK DALOLT

Avagy, milyen a zsíros kenyér dekorációval

        A hangulatos csopaki Víg Molnár csárdában esténként Ruha Rudi és népi zenekara szórakoztatta az oda betérő nagyérdemű közönséget. Aznap mikor vacsora után beléptünk az ajtaján, szerencsénkre még volt egy szabad asztal. Helyet foglaltunk és nem sokkal később a pincér már meg is jelent, mi pedig kértük az étlapot. Széttárta a kezét ezzel is jelezvén, hogy már leállt a konyha a főzéssel. Csalódott arcunkat látva azonban megjegyezte:

       -Nagyon éhesek?

Szinte kórusban feleltük, hogy:

       -Iigen! Pocsék volt a vacsora a szállóban, hozzon nekünk akármit, csak ehető legyen!

       - Csak zsíros kenyeret tudok hozni dekorációval! – felelte, majd kérdő tekintettel nézett ránk. Látva csodálkozó arckifejezésünket, megkérdezte: - Hozhatok belőle a hölgyeknek és uraknak?

       Fejünket összedugva azon kezdtünk morfordírozni, hogy vajon mi lehet a dekoráció a zsíros kenyéren. Nem mertük megkérdezni, de bólintva jeleztük, ujjainkkal mutattuk, hogy hozzon fejenként két veknit. Mikor a pincér eltávozott, hangosan elnevettük magunkat.

        - Gyerekek! Mi lehet az a dekoráció a zsíros deszkán?

Feleletet azonban csak akkor kaptunk, amikor megérkezett a felszolgáló egy hatalmas tálcával a kezében.

        -Parancsoljanak. Itt van a zsíros kenyér dekorációval! Fogyasszák egészséggel! Innivalót, mit hozhatok?

        -Főúr! Legyen szíves, hozzon egy üveg badacsonyi szürkebarátot! – feleltem, mivel hallgatólagos beleegyezéssel én voltam legtöbbször kis csapatunk szóvivője.

        A pincér elsietett, mi pedig szemügyre vettük és szájhoz közelítettük a nagybecsű remekművet. Kiderült, hogy a dekoráció a zsíros kenyéren zöldhagyma, zöldpaprika és paradicsom volt. Természetesen megsózva és pirospaprikázva. Javában eszegettünk, amikor a mellettünk lévő asztalhoz leült egy idősebb és egy fiatalabb úriember és borozgatva beszélgetni kezdtek egymással. Az idősebbik ismerősnek tűnt nekem. Nem sok kellett hozzá hogy beugorjon:

        -Gyerekek! Hiszen ez Béres Ferenc! – súgtam oda társaimnak a majdnem kiáltássá sikeredett felismerést.

         -Ő biztosan nem lehet. Mit keresne Csopakon ilyenkor? – mondta a másik páros hölgytagja.

         -Hidd el Ildikó, hogy Béres Ferenc a népszerű népdalénekes ül a szomszédunkban. – próbáltam a lányt meggyőzni. Közben a vitatott férfiú felállt az asztaltól és a mellékhelyiségbe távozott.

         -Kérdezzük meg a fiatalembert, hogy valóban az énekes - e az asztaltársa. – mondtam barátaimnak.

         -Menj oda és kérdezd meg, hisz úgyis te vagy a legbátrabb közöttünk! – bökött oldalba a barátnőm Jutka.

         Felálltam és odaléptem a szomszéd asztalhoz, majd udvariasan megszólítottam a fiatalembert:

         -Elnézést a zavarásért! A barátaimmal azon tanakodtunk éppen, hogy az Ön asztalszomszédja Béres Ferenc népdalénekes, akit mindannyian nagyon tisztelünk és kedvelünk?

        -Igen. Ő az. Itt van Csopakon a nyaralója. Pihenni jöttünk ide a következő fellépésig.

        -Köszönöm szépen az információt, ami engemet igazolt társaim előtt. Mondja fiatalember! Ha megkérnénk a művész urat, énekelne nekünk valamit?

        -Próbálják meg ha visszajön, mert én erre a kérdésre helyette nem tudok válaszolni.- Visszaültem a helyemre és elmondtam a többieknek is a kapott információt. Közben visszaérkezett az énekes, erre ismét felálltam és odamentem hozzájuk.

        -Tisztelt Művész Úr! Elnézést kérek Öntől a zavarásért! A szomszéd asztalnál ülő barátaimmal együtt az Ifjúsági Felelős Tanfolyam hallgatói vagyunk. Nagyon szeretjük és becsüljük a művészetét, amit eddig csak a rádióból és a televízióból tudtunk figyelemmel kísérni, illetve hallgattuk a lemezeit is. Szeretnénk ezt a véletlenszerű alkalmat megragadva arra kérni, hogy énekeljen nekünk valamit, ha lehetséges!

        Béres Ferenc felállt, kezet fogott velem, majd helyet mutatott a mellette lévő széken. Tüzetesen kikérdezte, hogy honnan jöttünk, mennyi ideje vagyunk itt, mit csinálunk, majd kicsit szabódva ugyan, de megígérte, hogy énekelni fog nekünk valamit. Felállva elbúcsúztam tőle és visszaültem a helyemre.

        Az énekes is felállt és hangosan odaszólt a cigányprímásnak:

        -Rudikám! Légy szíves gyere és kezdd el azt, hogy…

A zenész szinte rohanvást sietett oda az illusztris vendég elé és elkezdte a megadott nótát játszani.

         Az idő távlatából is emlékszem arra, hogy milyen szépen szállt bársonyos hangján a dal, hogy „Deres már a határ, Söprik a pápai utcát, Rózsa virít a domboldalon Stb.”A csárda közönsége még a beszélgetést is abbahagyta, úgy figyelte a népszerű művész rögtönzött koncertjét. Mikor végzett, felénk fordulva meghajolt és visszaült a helyére.

        -Gyerekek. Odamegyek hozzá autogramot kérni! – szóltam barátaimhoz.

         -Nekem is kérj légy szíves. – súgta a fülembe Jutka.

Nálam szerencsére mindig van toll és papír, ezért odaléptem ismét Béres Ferenchez és a dalokat megköszönve, kértem tőle autogramot. Ma is őrzöm a noteszlapra írt sorait:

Szeretettel és megemlékezésül:

               Csopak, 974. május 15.

                                          Béres Ferenc

         -Művész Úr! Legyen szíves, írjon pár sort a barátnőmnek is!

         -Hogy hívják a kislányt?

         -Jutkának.

         -Nagyon szép neve van. – szólt és neki is írt pár szavas megemlékezést. Utána még rövid ideig beszélgetve elmeséltem neki, hogy én meg verseket szoktam írogatni. Kérésére elmondtam neki a Gondolat – c. szabad verselési stílusban írt költeményemet:

Gondolat

Bennem égő tűz lobog

Mikor a végtelenség sodrán

Hánykolódó áradattal úszom.

Képzeletem tovaröppent szárnyain

Magabiztosan száguld

A Világmindenségen áthatoló

Emberi Értelem.

          Béres Ferenc figyelmesen végighallgatta, majd ellátott jó tanácsokkal, különféle verstannal foglalkozó címeket ajánlva. Fiatal korában a művész Sárospatakon tanult a híres Református Kollégiumban, ahol nagyon komoly oktatás folyt abban az időben. Végezetül még egyszer megköszöntem, hogy teljesítette a kérésünket és meleg kézfogással búcsút vettünk egymástól.

Mikor visszaültem barátaimhoz, hallottuk ismét a hangját, ahogyan ismét magához szólította a prímást:

        -Rudikám gyere ide! Játszd el azt, hogy…- azzal ismét dalra fakadt és még adott egy kis ráadást a megismerkedésünk örömére.

        Jutka hálás volt nekem azért, hogy neki is szereztem egy kis emléket az énekestől. Mindannyiunk számára azonban olyan felejthetetlen élmény maradt örökre, hogy ezen az estén Béres Ferenc nekünk dalolt. Továbbá egy életre megtanultuk azt is, hogy milyen a zsíros kenyér dekorációval a Víg Molnár csárdában Csopakon.

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

Zirc. 1975. 06. 12