Szenvedő lábaim

Úgy látszik kisebb cipőt vettem a kelleténél. A lábam pontosan 45 és feles. Martinique-on választanom kellett: 45-ös vagy 46-os. A 46-os csónaknak tűnt. Túl soknak tűnt az üres hely a nagy lábamujja és a cipő orra között. A 45-ös pont jó volt. Kényelmes, és az üres tér kb. fél centit tett ki. Meg is vettem. Rossz döntés volt. Nem számoltam azzal, hogy a gyalogolástól felhevült láb megdagad. Sőt! Mivel a talpaknak kb. 100 kilogrammot kell cipelniük, elkezdenek megizmosodni. Mindenképpen nőnek. Az állandó esőzéssel kombinálva, ez a malőr rendkívül nagy gondokat okozott nekem. Soha ennyire terjedelmes és fájdalmas vízhólyagjaim nem voltak. A lábam ujjainak hegyén is idővel megjelentek. Ilyenre még nem volt példa. Nagyon remélem, hogy kezdenek a cipők szétmenni és megtalálja bennük a lábam a helyét. A rágóizmaim is megerősödtek a sok kínos kilométertől, amit összeszorított fogakkal tettem meg.

Az ijesztően csodálatos madárpókok

Érdekes téma lenne az arachnofóbia, azaz a pókoktól való rettegés. Megtalálni ez esetben az ok okozati összefüggést igazi mély lélektani kihívás lenne. Ezt én kihagyom. Az emberek többsége tart a pókoktól. Ha rám mászik, én is reflexből és undorodva söpröm le magamról. Egyszerűen csak félek a csípéstől. A fájdalomtól amit marása okoz. Azonban megfelelő távolságból egyáltalán nem félek tőlük. Egészen közel merészkedek hozzájuk, és ha tudom, hogy nem mérgezőek, akkor meg is merem "simogatni" őket. A szobámban a sarkokban mindig elfért néhány pók. Megették a szúnyogokat és ezért kifejezetten hálás voltam. Egyszer az udvarban egy keresztespókot hizlaltam. Nagyon jól ment a sora. Finomabbnál finomabb falatok pottyantak a hálójába. Tényleg meg is hízott. Addig nem is tudtam, hogy milyen szép méreteket tud elérni egy egyszerű keresztespók. Később egy németországi látogatásom alkalmával, lementem a közeli kikötőbe. Ott olyan sok, kisebb dió méretű keresztespók vert tanyát a lámpák körül, hogy még a fóbiától mentesek is beleborzongtak a látványba. Egyszer Kopáncson, nem messze a volt munkahelyemtől találkoztam egy igazi óriással. A kb. 10 cm (lábaival együtt) nagyságú szőrös póknak nagy és ijesztő csáprágói voltak. Szőrös lábai és az ugyancsak nagy szőrös potrohának köszönhetően arra kellett gondolnom, hogy egy madárpókkal futottam össze, amelyik meglógott a gazdájától. Egy kicsit ingereltem is, és ő a hátsó lábaira támaszkodva felágaskodott. Védekezett és támadott. Na, mondom, ez tuti madárpók. Utólag kiderült, hogy egy szép kifejlett Szongáriai cselőpókkal (Lycosa singoriensis) találkoztam. Magyarország legnagyobb termetű pókfaja. A Szongáriai cselőpók vagy más nevén orosz tarantula eltörpül a trópusokon élő madárpókok mellett. Itt Francia-Guyanában az egyik leghétköznapibb tarantulaféle a közönséges fán lakó madárpók (Avicularia Avicularia). Mindenhol megtalálhatók. Különösen békések és emberbarátok. Ezért előszeretettel költöznek be az emberek közé. Szinte garantált, hogy a fészer, garázs, vagy egyéb kissé csendesebb épületek körül ott ólálkodik egy-két példány, és az alagút szerű, pókhálóból készült odújukat is látni mindenfelé. Akkorára tudnak nőni, hogy szétterülve beborítják egy felnőtt férfi tenyerét. Főleg rovarokkal táplálkoznak, de néha elcsípnek egy-két apróbb gyíkot és egeret, illetve ritkán pici madarak is szerepelnek az étrendben (pl. kolibrik). Innen kapta a madárpók nevet. Tudom, a többségnek ijesztőek ezek a szőrös rémek, de az itteni emberek ismerik őket, és akinek nincs fóbiája, az szívesen megtűri háza körül ezt a szelíd szőrös egzotikumot.

A madárpókról lőtt képsorozatot valahol itt találhatjátok:
www.freeforum.hu/ferncistvan/topik/44572

Beindult az "Új útlevél" misszió

Tegnap kitöltöttük az űrlapokat, meglátogattuk a fényképező automatát és megírtuk a kérvényt (nézzenek el az útlevél kiadás költségeitől). A régi útleveleinkkel együtt beleraktuk az egészet egy borítékba és eljuttattuk a postára. A postai költség, illetve a módszer egy ideig bizonytalan volt. Mint kiderült a Brazil posta nem 100 százalékosan megbízható. Legalábbis a Francia posta nem vállalja az ajánlott levelek küldését. Nem akartunk kockázatot vállalni. Ha ebbe az akcióba hiba csúszik, nekünk befellegzett, vagy egy olyan problémával találjuk magunkat szembe, melynek megoldása akár hónapokig is eltartana. Tehát, egy csomagküldő szolgálatra bíztuk a szállítást. Gyors és biztonságos. Anyagilag újabb érvágás. Ki sem tudtuk volna fizetni. Kölcsönt kaptunk rá az egyik jó barátunktól. Én sem tudom, hogy pont kinek, Zsoltnak vagy Eriknek tartozunk e, de az biztos, hogy az 55 eurós szállítási díjból, még 41-el lógunk. Egyelőre nincs nagy baj, hála Zsoltnak és Andreának. Náluk lakunk Cayenne közelében. Van tető a fejünk felett. Etetnek minket. Internetünk is van. Erről majd külön és bőségesen beszámolok. Mindenesetre ez nem mehet így túl sokáig. Reméljük majd alakulnak a dolgok és ugyan óvatosan de reménykedünk benne, hogy az a Szabadkai támogatás is megérkezik. Csakhogy egy kicsit fellélegezhessünk. A Chronopost csomagküldő szolgálattól kapott kóddal követni tudjuk a levél útját. Remélem, gyorsabban odaér Brazíliába, mint a francia posta. Így is a szállítmányokat először Franciaországba szállítják, majd onnan vissza Brazíliába (?! - Guyanát csak 4x4-essel járható földesút köti össze Brazíliával és a repülő nagyon ritkán jár ). Utána már a nagykövetségen múlik minden.

A mindent kitöltő élet

Csak tekingetek jobbra és balra. Erdők. Tömött, sűrű erdőségek. Az óriási fák koronája között sejtelmes párafelhők úsznak. Az önkényesen elnevezett bohócmadarak kacagása mellett, egyéb, hol hangos, hol csendes állathangok hirdetik az élet teljességét. Alaphangot a kabócák szolgáltatnak. Talán egy élet sem lenne elég, hogy az ember megtaláljon és megszemléljen itt mindent, ami él. Emlékszem, hogy egyszer, nagyon régen, az egyik barátommal arról filóztunk, hogy vajon mi is az élet, illetve mi az, ami élőnek tekinthető. A beszélgetést egy képzeletbeli tábortűz táplálta. A tűz azért fészkelte be magát a gondolatvilágunkba, mert egy növényhez hasonlít. A növények a gravitációtól elfele törekszenek. A nap felé nyújtózkodnak. Mintha valami erő hajtaná őket. El a nehéz és kábult földtől. Így csapdosnak a tűz lángnyelvei is az ég felé. Közben képzeletszülte tüzünket etetni kellett, különben éhen hal. Tényleg táplálkozik. Minél többet etetjük, annál nagyobbra nő. Növekszik, mint a fák. A tűzre vigyázni kell. Az élet egyik legszaporább formája. Körbe kell rakni kövekkel, különben elkezd vándorolni arra, amerre ételt talál, és ha van bőven mit elemésztenie, akkor elkezd szaporodni. Termékenyítő lángnyelvei átcsapnak egy kiszáradt bokorra és már nő is az elementáris család. Étvágya jó nagy. Szinte kielégíthetetlen. Salakot nem sokat hagy hátra, de az a kevéske tűzkaki, azaz hamu, ugyanúgy belekerülhet a kert talajába, mint bármelyik másik élőlény trágyája. Az élő tűz.

Elemi életformánkat elhagyva a fákra terelődött a figyelmünk. Talán a magban, melyből majd évek múlva ez az óriás kifejlődik, olyan információk lappanganak, melyeket majd a külső környezet hatásai "indítanak be", és mintha az információ és erő találkozása hívná életre az élő formákat. A különböző fafajták jellegzetes formáját az elágazások sűrűsége, azaz üteme, az ágak hossza-vastagsága és a szögállásuk adja meg. Mert az elágazás, az csak elágazás. Nyúlik az ág, majd abból elágazik még két ág, melyekből kinőnek a gallyak, amikből a vékonyabb vesszők hajtanak ki. Az elágazások rendszere mindenhol ott van. Egy ügyesen elkészített és átszínezett kollázson, amikor ollóval kivágott részeket rakunk össze egy képpé, a fát lecserélhetjük egy villámmal. De egy nagy folyórendszert használhatunk villámnak. A folyók olyanok, mint az erek. A dús lombkoronájú fa, lehet tüdő stb. Mintha a nyers elemi erők összetettségében már ott lapulna homályosan, tompán, a láthatatlanba burkolva, az élet. Hatalmas feszültségében az anyagot azonnal formálni kezdi. Ahogy a lehetőségek engedik.

Valahol a világűr legfagyosabb mélységében lapulnak a legmélyebben alvó anyagi részecskék, melyek még az idő végtelen zuhatagában sem igazán mozdulnak. Az élet a véletlennek tűnő misztikus szeszély és az örökké szilárd szabályos és kiszámítható törvények elegye. Sors és szabad akarat. Rulett és matematika. A működéséhez sokaság kell. Összegyúrjuk egy gömbé a fagyott csendes anyagot. Odatoljuk egy nap elé és megpörgetjük. Az elemi erők elkezdik az összetett játékukat és az élet számára a lehetőségek kezdenek megnyílni. A bolygó forog. Egyik oldala a nap felé fordul, a másik a hideg sötétség irányába. A kínai ekkor már a jinjang-ra gondolna. A hőmérséklet különbségnek köszönhetően a bolygó felszínén beindul a mozgás. Az anyagból gázok kezdenek felszabadulni, melyek légkört alkotnak, és ezzel megindul a légköri mozgás. A bolygón az éjjel nappali felmelegedéseknek és lehűléseknek köszönhetően feszültségkülönbség keletkezik. Az egyik reggelen a nap bevilágítja az éjjel megfagyott felszínt és egy helyen megpattan. A repedés tágul és növekszik. Túl sok erő nyomja, ezért egy apró mellékrepedés keletkezik, majd egy másik, majd még néhány. Egyik másik mellékrepedésen több, egészen vékony hajszál reped tovább. A végeredmény olyan, mint egy ágacska az akácfáról. Ha elágazások sűrűségén és az ágak hosszán változtatnánk, akkor lehetne folyó, villám, erek vagy tüdő. Mintha az élet ott feszülne a háttérben. Nem tudja erejének nagy részét kibontani. Mintha csak a szignáljai és bélyegei alakítgatnák az anyagot. A bolygónk felszínén lassan por és homok keletkezik. A kivájt hasadékoknál a szellő, finom ismétlődő formákba rendezve, fekteti le a homokszőnyeget. A minták kísértetiesen hasonlítanak a mutatóujj középső percének, tenyér felé eső oldalán levő bőrmintára. A szunnyadó, csak néhány gyenge villanásban lapuló élet vár a lehetőségre, hogy felébredjen és robbanásszerű aktív állapotában formák és lények milliárdjait onthassa. Tehát, jelenlegi ismereteink szerint, a naptól megfelelő távolságban pörgő bolygónkat jól be kell öntözni vízzel. Bummm!!! Ezzel már teljes a képlet. Van anyag, van mozgás és ott a férfias tűz és a nőies víz. Ők megszülik a világra, az eddig láthatatlanban lappangó lelket. A felszínre hozzák azt, formák és lények nyüzsgő sokaságaként. Gondolkodom, hogy az élet vajon a semmiből kinőtt valami, vagy van valami, ami az életnek nevezett, aktív világban teljesíti ki magát. Olyan e, mint az emberi magzat "mikroevolúciója" a méhen belül, ahol a magzatban akkor is benne van az ember, amikor még ebihal vagy még a tojásban úszkáló kiscsibére hasonlít. Egyes kutatók azt állítják, hogy a szubatomi részecskekutatás legvégén információt fogunk találni. Mintha az egész mindenség nem fejlődne, hanem valójában kibontakozna. Erre sok-sok lehetőség és variációk végtelenje áll a rendelkezésre, melyek korlátok közé vannak szorítva. Így jelenik meg nekünk a paradox, azaz a transzcendens, amely egy olyan...valami...amelyben a két véglet, fény és sötét, nő és férfi, kicsi és nagy, tűz és jég, egységet alkotva valósítja meg a teljességet. Ezért misztérium a determinált szabadság, a sorsszerű szabad akarat és mondjuk, a jégvirág.

Néha-néha télen a volt munkahelyemen, a kertészetben különös és lenyűgöző látványban volt részem. Az üvegház üvegén jégvirágok rajzolódtak ki. Beborították az egész üvegházat. Az üveglapokat keretek választották el. Minden ablakon más-más formavilág keletkezett. Láttam én ott végtelen mezőket, itt-ott egy magányos fával. Nádasokat, benne hínáros folyókkal. Öreg tölgyfákat és apró virágú kúszónövényeket. Pedig az csak víz. Semmi más, csak víz és környezeti hatások.

Finom virágillat árad az erdőkből. A kolibrik követik ezeket a láthatatlan ösvényeket. A mimóza apró, finomszerkezetű virágai pompáznak az utak szélén. Olyanok mintha súlyos és érzékeny, rózsaszín hópelyhek megriadtak volna a becsapódástól és most ott lebegnek a talaj felett. Hatalmas jámbor lombvágó hangyák cipelik nehéz zöld terhüket. A gyíkok villámgyorsan menekülnek az ütemesen suhogó lépteink elől. Élet, amerre csak nézek. Ebből van a világ.

Feltöltöttem a Világokon Át című sorozatot. A megérzésekre hangsúlyt fektető ember, ráérez arra, hogy van valami elvarázsolt álomszerűség a létezésben. A vallásos témákban kutató felfedezi a döbbenetes analógiákat, azaz összefüggéseket. Sem én, sem öcsém, nem vagyunk elkötelezettjei egyetlen vallásnak sem. Nem vagyunk tagja semmilyen szektának vagy gyülekezetnek. Ennek ellenére, hála személyes élményeinknek és szeretett (tehát megbízható) rokonaink és barátaink beszámolóinak, a metafizikával (ha úgy tetszik: spiritualitással, ezotériával vagy vallással) komolyan foglalkozunk. A témával mostanában többet foglalkozok, mert úgy tűnik, hogy a mai ember ezzel keveset foglalkozik, vagy semennyit. Rosszabb esetben választ magának egy vallást, és abban foggal-körömmel kapaszkodik. Teljesen mindegy, hogy valaki egy vallásnak,szektának vagy gyülekezetnek lett a megtérült birkája vagy az abszolút tudománynak kikiáltott fehér köpenyes, szemüveges, laborban prédikáló papok áldozata. A fanatizmus itt is, ott is, ugyanaz. A témát teljesen nyitott ablakokkal kezeljük. Szívesen tanulmányozzuk bármely világvallás vagy ősi archaikus nézetek szent könyveit. Ugyanígy nyitottak vagyunk az ezzel foglalkozó filozófusok véleményére és kíváncsian lessük a modern tudomány kutatási eredményeit. Végső soron a kutatásnak egyetlen igazi célja van: Az egységélmény felébresztése. A sorozatot ajánlom mindenkinek, aki többet szeretne a világból felfedezni. Azoknak, akik kíváncsiak a felszínes események mögött működő metafizikára, amely inkább az intuíció számára táplálék és melynek köszönhetően a világ rideg logikája megolvad. Mert egységben éli meg az ember az egész-séges létet és az egység felfedezéséhez sem a megkövesedett vak hit, sem a periférián kapirgáló tudomány nem lesz elég. A sorozathoz kívánunk mindenkinek kellemes és hasznos időtöltést!
A nyolcadik rész kimaradt. Súlyos hibák vannak a hanganyagban. Sokszor nem hallani, illetve nem érteni mit beszélnek benne. Ennek ellenére megpróbáltam feltölteni. Érdekes, hogy a youtube által jelzett szerzői jogi problémák ellenére, 11 részt mégis hajlandó volt a youtube elfogadni, de pont ezt a hibásat a filmben hallható egyik zeneszám miatt letiltotta. Így a nyolcadik rész a hiba és youtube miatt, nem lett feltöltve.

A Világokon át 11 feltöltött részét itt találjátok:

www.youtube.com/playlist?list=PL36F31D629F360783&feature=plcp

A főváros átka

A Fracia Gyanai Fővárosból, Cayenne-ből , úgy tűnt, hogy számunkra nincs menekülés. Tudtuk mi ezt már előre, hogy gubancok lesznek. A lejáróban levő útleveleinkkel az országot nem hagyhatjuk el. Az új útlevelek beszerzése, pedig várhatóan nem csak néhány napot vesz majd igénybe. Ezekkel a nyomasztó gondolatokkal léptünk be a Francia fennhatóság alatt álló kicsike trópusi országba. Miután megtettük a nehéz, eső áztatta 280 kilométert, Saint Laurent-tól Cayenneig, bevettük magunkat a fővárosba, hogy elkezdjük a papírológia rögös ösvényének járását. Először is azzal kezdtük, hogy egy címet kerestünk, amelyre majd az új útlevelek megérkezhetnek. Négy napig "melóztunk" ezen a pofon egyszerűnek tűnő feladaton. A városházától, a katolikus szervezeteken keresztül, a különböző szociális intézményekig. Még a rendőrséget és a Nagy Britanniai konzult is felkerestük. Vagy nem akartak segíteni, vagy nem tudtak segíteni, vagy éppen szabin volt az illetékes, vagy... Már nem akartuk elhinni. Közben ellátogattunk a helyi legmenőbb napilaphoz és a Francia Guyanai televízió-rádió-hoz. A napilap és rádió fogadott minket. Riportot adtunk nekik. Abban reménykedtünk, hogy a médiás megjelenések az eddig zárt kapuk közül néhányat megnyitnak előttünk. Nem egyszer kaptam majdnem hülyét a fájdalmasan lusta és még annál is ostobább "kapuőröktől". A legtöbb hivatalban csak a titkárnőkig vagy valamiféle őrökig jutottunk el. Tudom, hogy pocsék a franciánk, de azért eléggé értelmesen el tudjuk mondani, hogy kik vagyunk, és mit akarunk. Mégis, többször akadtunk itt olyan jószágokra, akik egyszerűen nem hallgatják meg a másikat, csak mondják a magukét. Látom az arcán és a mozdulatain, hogy "nincs itt". Olyan a tekintetük, mint a nagyon részegeké. Mosolyog és bólogat, közben átnéz rajtad és a kezein látni, hogy már mondaná a magáét, miközben egy cseppet sem figyel rád. Elmondom nekik háromszor, hogy gyalog tettünk meg ennyit, hogy az annyi időbe tellett stb. Azután felhívja a felettesét, és mint valami vándor stoppos hajléktalanokat mutat be neki. Végül azután tényleg a hajléktalanoktól kaptunk segítséget. Elmondták, hogy ők hol kaptak címet, a hivatalos ügyeik intézéséhez. A szociális intézmény felvette az adatainkat és a titkárnők tudatták velünk, hogy öt nap múlva már lesz címünk. Cayenne-ben minden nagyon lassan megy. Állandóan azaz érzése az embernek, hogy a tespedt bürokraták egymásnak tologatják a dolgokat, és a legkisebb feladattól is elkezdenek lúdbőrözni. Tehát, várakozásra voltunk ítélve. A várostól 4 kilométerre laktunk sátrainkban, egy kevésbé ismert és kissé elhanyagolt sporttelepen. A város széleiben lakó bandáktól eléggé messze. Tető volt a fejünk felett, így elég volt a sátor szúnyoghálós belső részét felállítani. Az éjszaka közepén néha autók érkeztek, szerelmes párocskákkal (gondolom, néha "fizetett szerelem"), akik csalódottan vették tudomásul, hogy a kiszemelt csendes hely már foglalt. A mindennapos ki-be gyalogolás ugyan unalmas volt, de legalább kondícióba tartott minket. A kilátásaink nem voltak túl fényesek. Miután megjelent rólunk az újságcikk, az érdeklődés megnőtt és néhány ember szóba állt velünk. Sőt! Néhány igencsak érdekes és segítőkész emberrel futottunk össze, de a legsürgetőbb gondjainkon ők sem tudtak segíteni. Róluk majd írok. Tehát a fő problémánkon, a cím és pénz, amely az útlevél ügyintézéshez kellet, elsőre nem mozdított a cikk semmit sem. A táplálékunkat leredukáltuk olcsó szendvicsekre és még így is napi 8-10 euróktól kellett megszabaduljunk. Francia-Guyana a legdrágább ország, talán az egész amerikai kontinensen. Már csak 2 euró maradt a zsebünkbe. Egy eurót befizettem félóra internetre, hogy az új írásaimat és fényképeket megosszam a követőinkkel. Ekkor találtam az emailes fiókomban a következő levelet:

KEDVES ISTVAN ES FERENC;

A MAI UJSAGBAN OLVASTUNK AZ UTATOKROL ES HOGY GUYANBAN VAGYTOK.
szivesen vendegul latnank benneteket egy par napra az AUBERGE DU
MAHURYban; egy fogado a Mahury folyon.Csak csonakkal lehet idejonni.
Amennyiben idotokbe belefer es szivesen talalkoznatok velunk; emailben
vagy telefonon fel tudjatok venni velunk a kapcsolatot. Ha nem sikerul
szemelyesen talalkoznunk, sok sikert es kitartast kivanunk!

tel.0694452310

udvozlettel/
Sarkozi Zsolt es Zsurek Andrea

A napilapnál a franciául beszélő riporter félreértette az e-mailes dolgot. Megadtam neki a facebook címünket, de nem voltam benne biztos, hogy ki fognak rakni bármilyen elérhetőséget. Az e-mailt azért adtam oda neki, mert ő nem fészbúkozott. Arra kértem, hogy e-mailben jelezze, ha már tudja, hogy mikor fog a cikk megjelenni. Hála égnek, ő odaírta a cikk végére az email címünket. Mint utólag kiderült, Zsolt nem szokott újságot venni, de most valamiért mégis vett egyet. Így találtak ők meg minket, és így kerültünk mi hozzájuk. A következő bejegyzésem róluk fog szólni. Csodás segítőkészségükről és arról a fantasztikus helyről, ahol élnek és dolgoznak.

A delphoi jósda felirata: Gnóthi szeauton - Ismerd meg önmagad!

Mi vagyunk a Gyalogtesók. Ivanics Ferenc és Ivanics István. Teljesen különböző emberek vagyunk. Más érdeklődési körökkel, más hajlamokkal, más képzeletekkel. Három nap híján, fél év különbség van közöttünk. Más világokból érkeztünk. Mégis. Már 5 éve élünk egymás mellett. Megtanuljuk elfogadni egymást. Nem csak a másikban keressük a negatívat. Sőt! Elsősorban önmagunkban kutatjuk a sötét foltokat. Nagyon nehéz feladat. Lassan haladunk. Lépésről lépésre. Öt éve gyalogolunk, és már 20.000 kilométer van mögöttünk. Amerre járunk, elmondjuk, hogy senki sem szent és mindenkinek van bőven szemete, amit illene kisöpörnie, mielőtt megszólja a mások udvarát. Olyan világban élünk, ahol a másokra mutogatás, kihagyhatatlan, mindennapos tevékenységünk. Viszont, az őszinte, mélyen átélt önkritika, igazi ritkaságnak számít. Mutatóujjunkkal bökdösünk minden irányba. Ki a felelős az élet nyomorúságaiért? A szüleink! A szomszéd! A munkatárs! A rokon! A vezető hatalom, azaz politikusok!...Az Isten...Valójában hiábavaló vádolása ez a külső környezetünknek. Az igaz emberré válást önmagunkon kellene kezdeni. A felébredés és békesség felé vezető ösvény akkor nyílik meg, amikor az ember rájön arra, hogy amíg mindenkire mutatóujjával mutogatott, nem vette észre, hogy három ujja saját maga felé áll. A korrupció nem odafent vagy odakint van. Bennünk van. Hétköznapi csalások, hazugságok, átverések, hamis hízelgések, képmutatások, beképzeltségek stb. sötétítik be életünket. Családi, ismerősi, baráti körökben keverjük a mérget. Az utcán, a munkahelyen, az iskolában hizlaljuk követelődző egónkat. Minél mélyebben süllyedünk a saját mocskunkba, annál hangosabban és erőszakosabban követeljük a bűnös előállítását, megbuktatását, büntetését és felakasztását. Azonban a bűnös mindig kisiklik az ujjaink közül. Amikor már azt hittük, hogy megsemmisült, megjelenik helyette egy másik. Ezért sikertelenek a forradalmak. Csak idő kérdése, mikor fertőzi el újra a sötétség, nagy és szép terveinket. Bennünk lakozik. Tudjuk mi ezt nagyon jól. Sötét áramlatok rántanak le minket a piszkos és méltatlan tettek mezejére. Egy kis hallgatózás, indiszkréció, mások utáni leskelődés, hallgatózás, kukkolás, szennyes kíváncsiskodás. Szenzáció és leleplezés ! Mert, ugye de jó érzés, amikor rajtakapjuk a másikat, hogy bűnt követ el. Mekkora megkönnyebbülés! Nem csak én vagyok a mocsok. Nem csak nekem vannak szégyen teli és méltatlan, rosszindulatú gondolataim. Nem csak én vagyok irigy és beképzelt. Nem csak én szeretnék lopni.

Ezt a világot, egyszer egy olyan generáció fogja az embernek méltó élőhelyévé "varázsolni", amelyik bele mer majd nézni saját lelkének tükrébe, és őszintén be fogja magának vallani a saját sötét oldalát. Csak ezután lehet nekiállni a szúrós és mérgező gyomokkal körbenőtt, rémek lakta épület megtisztításához, felújításához és az égig érő tornyának felépítéséhez.

55 eurót fizettünk a szuper gyors postáért. Lebeszéltek minket a "normál" postai szolgáltatásokról, ugyanis Brazília nem a legmegbízhatóbbak között van. A csomagban a régi útleveleink és az új útlevelekhez szükséges iratok utaznak. Már tíz napja járja a világot. Szó szerint. Francia Guyana szomszédja Brazíliának, mégsincs "direkt járat". A csomagnak először meg kellett látogatnia Franciaországot, majd az USA-t. Mostmár ott van Rióban. Reméljük egy-két napon belül eléri a Magyar Nagykövetséget.
A csomag internetes követése:

lun 30/04/2012
19:12 CHRONOPOST NETWORKS - AMERICAS
Envoi en cours de livraison Lieu:RIO
lun 30/04/2012
15:07 CHRONOPOST NETWORKS - AMERICAS
Envoi entré dans le pays de destination Lieu:RIO
sam 28/04/2012
17:45 CHRONOPOST NETWORKS - AMERICAS
Envoi entré dans le pays de destination Lieu:Miami - US
ven 27/04/2012
20:14 ROISSY INTER CHRONOPOST
Envoi en transit Code chargement:LAM
Trieur:D
Statut du tri:OK
ven 27/04/2012
20:14 Chronopost France
Envoi en transit Lieu:Roissy - Paris - FR
Code chargement:LAM
Trieur:D
Statut du tri:OK
ven 27/04/2012
20:03 Chronopost France
Envoi prêt pour acheminement Lieu:Roissy - Paris - FR
Commentaire:Envoi prêt pour acheminement : départ à la prochaine liaison aérienne ou routière
ven 27/04/2012
19:31 ROISSY INTER CHRONOPOST
Envoi en cours de traitement dans l'agence export N°:XE260408614FR
jeu 26/04/2012
06:47 ROISSY INTER CHRONOPOST
Envoi dédouané Commentaire:Envoi non taxable
mer 25/04/2012
14:51 Chronopost France
Envoi prêt pour acheminement Lieu:Cayenne - GF
Commentaire:Envoi prêt pour acheminement : départ à la prochaine liaison aérienne ou routière
mer 25/04/2012
11:45 GUYANE CEI
Envoi en cours de traitement dans l'agence export N°:XE260408614FR
mar 24/04/2012
14:39 GUYANE CEI
Envoi en attente
mar 24/04/2012
14:21 GUYANE CEI
Envoi pris en charge chez l'expéditeur Identifiant collecte programmée:00043366712115
sam 21/04/2012
10:58 MATOURY
Envoi déposé par l'expéditeur
sam 21/04/2012
10:57 MATOURY
Envoi déposé au bureau de poste

Auberge du Mahury - Vendéglátóház a Mahury folyó partján

A Cayenne-i megpróbáltatásoknak a France-Guyane-ban megjelent cikk vetett véget. Illetve azok a kedves honfitársaink, akik az újságcikknek köszönhetően találtak meg minket. Az utolsó érméinkből mentem el netezni, hogy elküldjek néhány fontos dokumentumot és megnézzem jött e valakitől e-mail. Már csak egy és fél percem maradt a befizetett internet időmből, amikor belekukkantottam az e-mailes fiókomba. Kissé megrökönyödtem, amint megláttam a magyar címmel érkezett levelet. Valahogy a címzésből azonnal sejtettem, hogy itteni, Francia-Guyanai magyarokról van szó, de paralel futott a másik gondolatom: Lehet, hogy hosszú a levél, és cím, esetleg telefonszám is lehet benne és nekem alig több mint egy percem maradt az internetezésből. Ekkorra már a megnyitott levelet olvastam. Nem volt hosszú. Csak egy telefonszámot kellett volna megjegyeznem, de az hosszú volt. Rohanok az internetezőt felügyelő úrhoz, aki éppen beszélgetésben van másokkal. Teljesen erőszak mentessen, de magabiztos finomsággal, félretoltam a célszeméllyel társalgókat, majd félretéve a tapintatot, idegesen, sürgetően és ellenkezést nem tűrve, követeltem a kissé meglepett úrtól, papírt és ceruzát. 15-20 másodpercem lehetett, hogy leírjam a telefonszámot. Amikor kiléptem a netezőből, mosolygó arccal mondtam az öcsémnek, hogy egy fityingünk sincs a számlán. Meglepődött a kontraszton. Rossz hír, mosolyogva? Felvilágosítottam. Tehát, egy András nevű úr, és egy hölgy, meghívott minket néhány napra egy Auberge-be, azaz egy vendéglátóházba. A Mahury nevű folyón van. Csak csónakkal lehet odamenni. Ennyi maradt meg a fejembe. Volt egy telefonszámunk és néhány eurónk. A nyilvános "telefonáldából", ahol kaptunk egy recsegő telefont, felhívtuk a mobil számot. Majd szétrobbant az agyam a figyelemtől és koncentrációtól, hogy kiszűrjem az emberi beszédet a digitális ördög sistergő szignáljai közül. Hát, mondom öcsémnek, úgy egy harmadát, ha értettem az egésznek. Matury-ba kell mennünk. Ott egy utat kell keressünk, amely levezet a Mahury folyóhoz. Az út neve, talán valami Levi. Ott találkozunk, valószínűleg Andrással 7 órakor.

Matury-ig, ami egy falu, úgy kb. 8 kilométert kellett megtenni. Kedves, hangulatos falvacska. A telefonban úgy értettem, hogy a nagy pékségben ismerik őket. Elmentünk a pékségbe. Ott én a két hölgynek elmondtam, hogy Andrást és egy hölgyet keresünk. A folyón vannak. Azt mondták, hogy nem is hallottak még ilyen nevet, hogy András. Mondtam, hogy Auberge-ben vannak. Áááá! Auberge du Mahury! Valentin! Az Auberge meglett. Ki az a Valentin? Mindegy, a lényeg, hogy útbaigazítanak minket. A Mahury folyó, vagy öt kilométerre volt. Egy ideig a trópusi falusi környezetben sétálhattunk. A házak, az udvarral, padokkal, egy-két nagyobb fával és a tyúkokkal, (a növényzetet kivéve), nagyon ismerősnek tűnt. Sok hasonlóság van az itteni és otthoni kis falvacskákban. Az út második fele az erdőben vezetett. Már fél hét volt, mire elértük az út végét. Szó szerint elértük a végét. Egyszer csak az út belemegy a szélesen hömpölygő Mahury folyóba. Jobbról is és balról is, sűrű partmenti erdősségek, melyek hét óra után elkezdik ontani a szúnyogok milliárdjait. Na! Ilyen fura találkozónk sem volt még. Mondta a folyót bámulva, öcsém.

Hét óra körül meghallottuk a motorcsónak zúgását. A hosszú alumínium csónak kecsesen fordult egyet a folyón, majd orrával kijött a partig. Sárközi (Valentin) Zsolt és Zsurek Andrea. Az internetezős kapkodásokban, Andreából lett az én fejemben András. Ezért értetlenkedtek a pékségben. Egy kicsit mindig izgulok, ha új emberekkel kell találkozni. Nem vagyok a meglepetések szerelmese. Persze sejtettem, hogy akik a folyón laknak, ráadásul valahol a dzungelborította Amazóniában, talán nem túl merev és távolságtartó emberek. Sejtésem igazolódott. Nagyon jólesett ennek a két derűs, nyitottan barátságos embernek a közelében lenni. Ismerkedésünket laza humor szőtte át. Zsolt már 11. éve működteti a vendéglátóházat. Andrea még csak két hete van itt. Munkatársak. Együtt igyekeznek a helyet továbbfejleszteni. Persze, ahogy lenni szokott, az első percekben főleg rólunk volt szó. A távolban egy faépület kezdett kirajzolódni. Nem a folyón, hanem a parton. Ahogy közelebb értünk, már látszott, hogy nem kiskocsmáról van szó. A meglehetősen nagy, terjedelmes tetőszerkezetekkel rendelkező hely, nagyobb buliknak, esküvőknek és lokális koncerteknek is megfelel. Teljesen elvágva a világtól. Az épület eleje a halakban bővelkedő hatalmas Mahuryra néz. Az épület mögött pedig a titokzatos vadon, ahonnan az Amazóniára jellemző egzotikus hangok szólnak. Micsoda megkönnyebbülés a lélekölő főváros után. A vendégházba érve, a bárpultnál foglaltunk helyet. Két fiatalember is megjelent. Mindkettőnek szőke göndör-loknis haja van, mely majdnem a vállukig ér. Péter és Zoltán testvérek. Ahogy Zsolt, a testvérek közül Péter is az idegenlégióban szolgált. A szolgálat után itt maradt, hogy az ideköltöző öccsével közösen, új életet kezdjenek. Megszerették a trópusi környezetet és a lehetőségekben még nyitott, fejlődő országot. (ebben a pillanatban fogott az egyik vendég egy kis Boa kígyót). A vendégház mögött építik házukat, fóliájukat, és nevelik tyúkjaikat. Elképesztően kemény munkások. A bárpultnál még ott volt a belevaló, kemény humorú Corinne, Zsolt élettársa, akivel a gyér francia nyelvtudásunk miatt, még most is ritkán beszélgetünk. Eddig bármilyen gonddal álltunk elébe, mindig segítőkész volt. Ezért kedveljük. A "családhoz" közvetlenül nem tartozó vendégnek, Eriknek, magyar ősei voltak és vezetékneve Einstein. Intelligens és laza. Brazíliai és jelenleg valamilyen dokumentációkat intézget. Amíg a bürokrácia rabja, addig az idejét itt tölti a vendégházban.

Az elmúlt tizenegy év Zsoltot sem kímélte, ami a "papírológiát" illeti. Mára elérte azt, hogy ő bérli a helyet és egyben fizeti a részleteket, melyből az következik, hogy idővel ő lesz a vendégház tulajdonosa. Egy vendégház felújítása és a modern ember számára lakhatóvá tétele, idekint a vadonban, nagyon nagy feladat. Nem csak anyagiakról van szó, hanem ötletekről és kivitelezésekről a szokatlan helyen. Itt jön képbe a kedves Andrea. Andrea már járt itt-ott a világban. Ázsiában és Afrikában is élt. Ismeri a trópusokat, így az nem annyira idegen neki. Itt dolgozik és él a vendégházban. Zsolttal közösen terveken agyalnak. Magyarországot vették célba. Szeretnének utakat szervezni. Azokat az embereket szeretnék idevonzani, akik már kezdenek megcsömörleni a nagyvárosi élettől és a steril iroda zártságától. Vadont, kikapcsolódást, kalandot és ismereteket nyújtanának. Különleges Amazóniai élményekkel gazdagítanák a természethez menekülő embereket. Túrák a folyón és dzsungelben, vízesés, sátorozás az éjjel elvarázsolt erdőkben, soha nem érzett ízélmények, a Pillangósziget, az állatkert és ha már Fracia Guyanában vannak: űrközpont látogatás. Szerintem a vendégházat könnyű lesz megszeretni. Tényleg távol és elzártan a városi zaj nyomorító zakatolásától. Andreának külön köszönet, amiért foglalkozik velünk és bármilyen kéréssel vagy kérdéssel hozzáfordulhatunk. Kívánjuk neki, hogy jól menjen a teljes beilleszkedés az új otthonába. Ha az itteni "család" jól csinálja, akkor ez a vendégház folyamatosan fejlődni fog, és így sohasem lesz unalmas az ittlét. A két munkással, Francois-val és Nalton-nal nem sokat beszélgetünk. Egyrészt, mivel idevalósiak, a nyelvi korlátok még erősebbek. Másrészt, amikor itt vannak, dolgoznak. Francois nem is annyira beszédes. Nalton pedig tizennyolc éves. Éli a lángoló, még szétszórt, bulis életét.

Jelenleg 48 napelem és 12 darab nagy spéci akkumulátor látja el a helyet elektromossággal. A legközelebbi faluban egy magas antenna sugározza a világhálót, így csodák-csodája, még internet is van. A fürdővizet és mosóvizet esővíz gyűjtésből nyerik. Az ivóvíz palackozott. Tehát, a hely több mint élhető. Valójában, ez nekünk szinte már luxus. Zsolt és Andrea néhány napra hívott meg minket. Az útlevél ügyintézésünk és valamekkora támogatás összegyűjtése, lehet, hogy akár két-három hétig is eltarthat. Kizárt, hogy néhány nap után kiraknának minket, vissza a fővárosba. Itt maradhatunk, amíg az ideiglenes útlevelek megérkeznek. Van tetőnk, ételünk, italunk, áramunk, internetünk, tisztálkodási lehetőségünk és moshatunk. Mindezt magyaroknál élvezhetjük, akikkel végre beszélgethetünk.

Egy kevéskét segítünk nekik. Öcsém most is szobát fest. Én néha kertészkedem. Valójában nem beszélhetünk igazságos arányokról. Ők kihúztak minket a pácból és idehelyeztek minket. Nagyon mennénk már, és minden itt töltött nap fáj, ha az útra gondolunk. Azonban, ha a Cayenne-i tartózkodásra gondolunk, és arra, hogy még mindig ott lehetnénk...Akkor mi megfogtuk az Isten lábát. Köszönjük szépen nektek! A büdös életben nem fogjuk tudni meghálálni!

hol vagytok fiúk?