GYALOGTESÓK WorldWalk
|
Üzenőfal
hétfő, 2012. április 30. 21:48
Új fotóalbum született !
Feltöltöttem a Martinique-i albumot . Kattints : www.magyarvagyok.com/oldalak/GYALOGTESOK-WorldWalk/albumok/MARTINIQUE-98 (Módosítva: hétfő, 2012. április 30. 21:53)
szerda, 2012. május 2. 16:13
MARTINIQUE FOTÓALBUM
Kattints ! www.magyarvagyok.com/oldalak/GYALOGTESOK-WorldWalk/albumok/MARTINIQUE-98 
szerda, 2012. május 2. 16:39
Barátaink, a tűzoltók
Közép Amerikában előfordult, hogy a rendőrség udvarában vagy legalább a közelében éjszakáztunk. A katonasághoz sohasem kéredzkedtünk be. Hülyeségnek tartottuk. Még a rendőröket is csak kényszerből zaklattuk. Egyszerűen nem tűnt biztonságosnak az a környék, ahol az éjszaka ért minket. A leginkább a farmokat kedveljük. A tanyáknál mindig van elég hely a sátorozáshoz. Legtöbbször körbe vannak kerítve és van kutyájuk. Ennyi általában bőven elég a biztonságos éjszakázáshoz. Teljesen más a helyzet, amikor egy napnál tovább kell maradjunk egy városban. Voltunk már olyan helyzetben, hogy napokig kellett egy városban maradjunk és biztonságos sátorozó helyet csak a város szélében találtunk. Minden nap meg kellett tennünk 10 kilométert, hogy bejussunk és kijussunk. Kellemetlen, és ráadásul ezek a kilométerek nem számítanak. Nem lesz része a 40.000 kilométernek. Itt jön képbe a legjobb megoldás. Tűzoltók. A tűzoltó nem vöröskeresztes. Tehát ha valaki csak úgy gondol egyet, és mert nincs pénze hotelre, elmegy a tűzoltókhoz tusolásért és alvási lehetőségért, valószínűleg ki lesz rendesen penderítve onnan. Azonban a tűzoltók nagyon szeretik a "tökös" legényeket. Ők maguk is azok, mert tagadhatatlan tény, hogy sokszor valóban életveszélyes helyzetekben kell helytálljanak. Amikor a tűzoltóság kapujában állunk, már tudjuk, hogy nagyon jó a sanszunk. Valószínűleg kapunk fürdési és mosási lehetőséget, sőt remélhetjük, hogy egy rendes szobában, ágyon fogunk aludni. Előfordul, hogy a számítás nem jön be. Főleg a nagyvárosokban. Ott sokkal elfoglaltabbak a tűzoltók. A kisvárosokban szinte 100 százalék az esélyünk. Francia Guyanában az első városunk és egyben a dél amerikai szakasz kiindulópontja Saint Loraine volt. Délután már kerestük a tűzoltóságot. Messze kint a város legszélében voltak. A messze ez esetben 2 kilométert jelentett. Ez nekünk annyi, mint egyeseknek elmenni a vécére. Kicsit nyugtalanítóbb volt, hogy egy Charbonier nevű helyen kellett átmennünk. Szegények lakják és vannak, akik ott a határmenti drogkereskedésből élnek. A nevéről a carbon-ra, azaz szénre gondoltam. Valójában napközben veszélytelen. Mégis, néhányan nem tartották a legjobb ötletnek a turistás nézelődést Charbonierben, főleg új táskákkal és új cipőkkel. Mi mégis átmentünk rajta. Igaz, a "magját" nem érintettük. Érdekes, hogy a földig érő tetővel rendelkező kicsi házak piszkos feketék. Charboniier - Carbon. Velünk barátságosak voltak az ott lakók. Nem éreztünk veszélyt. Kíváncsiak. Társalogtunk velük egy ideig. A tűzoltókat már késő délután értük el. Megkerestük az éppen elérhető felelőst és előadtuk neki a történetünket. Az illető elment tudatni a kérést a feletteseivel. Néhány perc múlva már a kapitánnyal csevegtünk. Tusolás, mosás és saját légkondicionált szoba, három napra. Az extra két napra azért volt szükségünk, mert hétvégén érkeztünk és hétfőn volt lehetőségünk gyors és teljesen ingyenes, korlátlan idejű internetre. A tűzoltók egyszer megmeséltetnek és azután többé nem molesztálnak. Ha egyszer befogadtak, akkor jársz-kelsz közöttük, mintha otthon lennél. Használod a konyhájukat és nézed a tévéjüket (amit mi nem szoktunk, mert nem értjük). Elképzelésem sincs, hogy már hány tűzoltóságon jártunk. Nem tudom számon tartani. Egyszer, majd amikor hazaérünk, kirakunk egy nemzetközi tűzoltó címeres posztert a szobánkban. Észak Francia Guyanában, Saint-Loraine-ben van a legnagyobb tűzoltóság. Nekik megadtunk mindent rólunk. Ez annyit jelent, hogy a fotóalbumok és zenés diavetítések internetes elérését, valamint a francia nyelvű ATV rólunk készült riportját. A centrumot ezzel "megfertőztük" és a további kisvárosokban garantált, hogy ugyancsak segítenek a tűzoltók. Mana városban a tűzoltóságon ott volt egy tűzoltó a Saint Loraine-i kaszárnyából. Azonnal nyert ügy. Tusolás, mosás, saját légkondis szoba. Iracoubo-ban egy pillanatra meglepődtek, mert a felettesek nem voltak ott. Ám néhány perc múlva jött a felelős. Tusolás és mosás, valamint a gyűlésszoba, amely ugyan nem légkondicionált és a szúnyogok szabadon járnak be, de nekünk ez már bőven elég, ugyanis ilyenkor a sátrunk belső szúnyoghálós részében alszunk. Az esték egyáltalán nem forróak, sőt kellemesen hűsek. Tehát, a légkondi felesleges. Boldogok voltunk. Már majdnem beköltöztünk a gyűlésszobába, amikor újra megjelent a felelős. "- A kapitány szeretne önöknek egy saját légkondicionált szobát biztosítani". Az információ megtette a maga körútját a telefonon keresztül. A szobát elfogadtuk. Nem a légkondi, hanem a szúnyogmentes tér miatt. Világ tűzoltói! Tiszteletünk! Megjegyezném még, hogy a régi tapasztalat újra igazolódott. A fővárosban, Cayenne-ban, már nem tudtak a tűzoltók segíteni. Ahhoz ott túlságosan elfoglaltak. 
szerda, 2012. május 2. 16:42
Rózsa almát legelőször Venezuelában kóstolhattunk. Illetve szuszogósan püffedtre ettük magunkat belőle. A Caracas-i Magyar Ház udvarában áll egy terebélyes fa. Két fajtáját ismerik. A Caracas-i fán apróbb sötétbordó gyümölcsök ezrei értek. A gyümölcs illata annyira pontosan rózsa illat, hogy amikor először találkoztunk vele, hosszú perceken át csak szaglásztunk és hihetetlenkedtünk. A húsa fehér, állaga a földieperre emlékeztet, de a víztartalma sokkal magasabb. Mexikóban vízalmának nevezik. Ezért nem jut el hozzánk ez a trópusi különlegesség. Nehéz a szállítása és tárolni is csak rövid ideig lehet. Az apró bordó fajták édesek. Sokat meg lehet enni belőle, csak rendszeresen el kell menni pisilni, mint a görögdinnye fogyasztásnál.
Itt Francia-Guyanában egy másik fajtája terjedt el. A gyümölcsök nagyobbak. Így is rengeteget teremnek a fák. A gyümölcsök nagy része ott rohad el a fa alatt. Az intenzív rózsa illat ezekből is árad, ám a cukortartalmuk jóval alacsonyabb. Ráadásul pont akkor érik, amikor a legtöbb eső esik. A víztartalmuk így még magasabb. Szinte már áttetszően zselés a húsa. Nem annyira laktató, de a leve nagyon üdítő. Kifejezetten jólesik a nagy hőségben. Itten Szerelem Almának nevezik. Gondolom a rózsa analógiának köszönhetően. Tovabbi kepek a rozsaalmarol, valahol itt: www.freeforum.hu/ferncistvan/topik/44572,2 
szerda, 2012. május 2. 16:43
France-Guyane cikk
Egyelőre beláthatatlan ideig kell Cayenne-ba tartózkodnunk. Várhatóan holnap-holnapután kapunk egy címet, ahová az új útlevelek érkezhetnek (a postafiók pénzbe kerül, ezért ezt az opciót kihagytuk). Amikor megérkeztünk Cayenne-ba, az első az volt, hogy felkerestük a médiát. Úgy gondoltuk, hogy jól fog jönni a segítség. Tapasztalatból tudjuk, hogy a nagyvárosi túlélés egyáltalán nem könnyű kaland. A médiás szereplések ez esetben főleg arra valók, hogy "bizonyítsuk" állításaink valódiságát. A történetünk valójában annyira szélsőséges, hogy sok esetben az emberek meg sem tudják emészteni. Ráadásul az itt élő vegyes társaság mindenféle keveréknyelveket beszél. A mi pocsék franciánkat még a franciák sem értik, nemhogy a surinami-angol-holland-kreol-brazil-franciát beszélő helyiek. A médiás szereplésnek köszönhetően napról-napra többen hallanak rólunk. Így működik a pletyka is. A nyomtatott sajtó a legjobb. Azt bármikor odanyomhatjuk a szkeptikusok orra alá. A legtöbb esetben ennek van is hatása, azaz az emberek gyorsabban megnyílnak, és így jobb eséllyel számíthatunk a segítőkészségükre. A riport nem ment valami egyszerűen, mert a riporter nem igazán beszélt angolul. Szokás szerint a sok-sok leadott infóból csak egy rövidke cikk születik és sokszor pont az marad ki, amit mi fontosnak tartunk. Gondolom nem is értett sok mindent. Mint pl. a kettős állampolgárságunkat. Mindenesetre a cikk megtette a hatását, és még ha nem is borítanak be minket a segíteni akarók, azért egy-két új barátot már szereztünk. Köszönjük a riportot a Cayenne-i rádiónak és a France-Guyane napilapnak ! 
szerda, 2012. május 2. 16:44
Saint Pierre pusztulása - Gondolatok a pszichoszomatikus jelenségekről
szerda, 2012. május 2. 16:45
40 órás fogság az esőben
Amikor Martinique-ot elhagytuk, ott éppen száraz időszak volt. A trópusokon a száraz és a nedves időszak között nincs olyan nagy drámai különbség. Egyszerűen csak valamivel nagyobb az esély, hogy aznap nem fog esni, vagy csak keveset. Tehát előfordul, hogy a száraz időszak kellős közepén jön egy esős hét. Hiába, a trópusok ebben az esetben teljesen kiszámíthatatlanok. Ennek ellenére mi jobban örülünk, ha a száraz időszakban gyalogolunk. Optimistábbak vagyunk. Francia-Guyana nincs túl messze Martinique-tól, mégis, nagy meglepetésünkre, itt az esős időszak kellős közepébe pottyantunk. Az egész trópusi Amerikában az Amazónia a legnedvesebb. Itt esik a legtöbb eső. Egész nap súlyos, komor felhők terpeszkednek az égen. Úgy érzem, mintha nem lennének eléggé jól felfüggesztve. Bármikor lepottyanhatnak az égből. Vannak napok amikor félóránként esik. Lehet látni a felhőkből lelógó eső függönyöket, ahogy egymás után haladva öntözik a sűrű párában úszó erdőket. Ilyenkor villámgyorsan előkapjuk a direkt erre a célra vásárolt nejlon fóliát és táskástól bebújunk alá. Van, hogy csak egy percig esik és van, hogy fél óráig veri a nagyszemű áldás a hátunkat a nejlonon keresztül. A fólia már itt-ott kiritkult, úgyhogy nagyobb zuhé esetén utólag a pólónkból is ki kell csavarni a vizet. 20-30 kilométerrel Kourou előtt egy különösen szürke napra ébredtünk. Utoljára ilyet, talán az Osztrákoknál láttunk. Teljesen kiszámíthatatlan volt. Hülyét kaptunk az állandó kényszerpihenőktől, ha egyáltalán pihenésnek lehet nevezni a nejlon alatti összegörnyedt ücsörgést. Délután felállítottuk a sátrakat az út szélétől nem messze, egy sáros magaslaton. Az eső egészen estig esett. Az éjszaka beköszöntével az eső leállt. A francba! Este, az aktív kígyók és az állítólagosan éjszaka közlekedő, nem túl kedves, illegális aranybányászok és bevándorlók miatt, mi nem gyalogolunk. Különben is, este nem lehet látni semmit sem. A napközben felázott iszapnak köszönhetően a sátorban feküdni olyan volt, mint egy vízágyon. Alighogy elkezdett hajnalodni, az eső újra belekezdett a monoton munkájába. Egész nap csak esett, esett és esett. Nem akartuk elhinni. A sátrak 99 százalékban vízállóak. Itt-ott a varrások mentén már kezdett becsöpögni, de ekkora esőben ez még mindig tökéletesen vízállónak számított. Reggel még mindig esett. Egész délelőtt esett, majd egész délután folytatta. Nem tudtunk kijönni a sátrakból. Néha-néha, amikor egy kicsit enyhült, kijöttünk, hogy kicsit nyújtózkodjunk. Szerencsénkre a rendőrök Iracoubo-ban felszereltek minket egy rakat élelmiszerrel. Különben még éhezhettünk is volna. Az elkövetkező éjszaka is még esett. Én már majdnem elolvastam A nevető embert, Victor Hugo-tól. Öcsém is már a regénye vége felé haladt. Ő Jaroslav Hašek-tól a Švejk-et olvasta. Reggelre az idő megenyhült. Már nem esett, de a szürke homogén égbolt még nem szakadozott. Kourou-ig már csak néhányszor állított meg minket egy két szelídebb, de sűrű "mikrozápor". Azt mondják Júniusig még esni fog, de a legrosszabb az április. Majd csak túlleszünk rajta. 
szerda, 2012. május 2. 16:47
Az északi dzsungeltúra (La Précheur - Grand Riviere) Martinique
szerda, 2012. május 2. 16:48
A lajhár és egy-két állati gondolat
Lajhárral már találkoztunk közép Amerikában. Nehezen észrevehetők. Nagyon csendben vannak és a sűrű lombú fák koronájában rejtőzködnek. A mostani példány a sűrű bambuszosban falatozgatott és csak a megérzésnek köszönhettük, hogy véletlenül észrevettük. Tényleg lassú. Nem menekül. Egy bot segítségével le lehetne "akasztani" a fáról és át lehetne helyezni egy másik fára. Állítólag lassú, de nagyon erős karjai és éles körmei miatt nem érdemes puszta kézzel fogdosni. Vizsgáltam a fejét és közben arra gondoltam, hogy vajon van e valami lajhárszerű a nagyon lusta ember ábrázatán. Egyes metafizikai elképzelések szerint az ember magában hordozza az egész növényi és állati hierarhia esszenciáit. Semmi sincs tökéletes egyensúlyban. Ezért van akiben több a róka, a nyuszi, a bagoly stb. Tényleg van valami a róka szeme csillanásából a ravasz emberben? A félénk tekintete sejtet valamit a megriadt rágcsálóból? Az erős és bátor tartásában felsejlik az oroszlán? Egyes parlementekben tényleg sok disznó ülésezik? Amikor az anyaméhben a metamorfózison átesünk tényleg bejárjuk az állatvilágot. Ezt előszeretettel mutogatja az evolúciós elmélet. Azonban az állati lélek elementáris tulajdonságait nem tudjuk hozzáigazítani az emberhez. A biblia pl. szinte semmit sem foglalkozik az állattal. Ezért is tekintünk úgy rájuk, mint valami nagyszerűen komplikált gépekre, akik az élet matematikájában tökéletes programokként hajtják végre funkcióikat. Akinek van kutyája, az tudja, hogy messze többről van szó. Lélektan terén talán az indiaiak foglalkoztak többet az állatokkal. Ők a kiteljesedés útján járó, különböző mértékben éber, de még öntudatlan testvéreiknek tartják az állatokat. Ezért is tapasztalható náluk nagyobb megbecsülés és tisztelet az állat iránt. Mindenesetre nagyon lehangoló, amikor az emberek úgy bánnak velük, mint egy zsák krumplival. Mindig összszorul a szívem, amikor meglátom a sebes, csontsovány blökit, a félméteres láncon. Az állat áldozat. Öntudata nincs, de szenvedni azt tud. Nem vagyok vegetariánus. Szép életet és gyors halált kívánok a jószágoknak. Legelgetnek, játszadoznak, párzanak és biztonságban élnek, a természetes ellenségeik nélkül. Aztán egy napon...nyissz...A természetben állandóan keresniük, küzdeniük és rettegniük kell. A természetben a véső pillanatok sem túl szépek. A farkas negyedóráig fojtogatja az őzikét, miközben falkatársai már a lábát rágják. Tiszteletem azok előtt, akik már meg tudnak lenni a hús nélkül. A húst fogyasztók (akik ezt megtehetik) pedig kerüljék az intenzív tenyésztésekből származó megkínzott állatokat (a hús minősége is roszabb). Ennyit megtehetünk értük. Ha már kezünk által kell elpusztuljanak, legalább az életük legyen szép.  |
