Zeneszöveg

Dulci laborum decipitur sono.
HORATIUS

Te cifra kis madár!
Miért hagyád el már
Elmét kecsegteto,
S a búban elmerült
Gyötrelmes árva szívet
Veszélyes aggódásiból
Édesdeden serkentgeto
Érzékeny éneked?
Vagyis - mivel köszönjem én neked,
Hogy bús magánosságomban meglátogatsz?
S hogy (a mit embertol szívem hiába vár!)
Vígasztalást és kedvet adsz?
Ékes szavú, szép tollú, drága kis madár!
Mivel köszönjem én meg ezt neked?

Fel-felrepülsz rostélyos ablakomra:
Bízvást elombe állsz,
S úgy kandikálsz
Majd bévasalt szuk rejtekembe,
Majd elfogyó sovány
Ábrázatomra,
S vígasztalásidért
Hálát mosolygó bánatos szemembe.

De nemsokára
Tolem megint elválsz!
S a búnak e felhokig-ért
Boldogtalan lakóhelyérol
Szárnyadra kelvén, újolag leszállsz
A vár fokára,
Vagy még tovább ama
Sebes folyónak zúgó partjain
Büszkén emelkedo bokros halomra;
S onnan, szokott örvendezésed
Kellos, verofényes hegyérol,
Onnan tekintgetsz fel homályos ablakomra.
Ott hangzik újra kedves éneked
A fenyvesek tollas polgárinak
Bút gondot elfelejteto,
S a várasokban fonnyadó kevély halandók
Szemet-csaló tündér hivságinál
Százszorta méltóbb, boldogabb, s szebb életérol!
Ott hangzik édes éneked
A halmok, erdok, völgyek, s tér mezok
Szárnyas lakossinak
Önként jövo, szünetlen változó,
Mindenkor új, mindenha víg,
S mindég örömmel teljes ünnepérol!
Ott hangzik, ott zeng éneked
Az e kerek föld birtokánál,
A széles e világ
Minden javánál
Kívánatosb, áldott szabadság
Meg nem becsülheto nagy érdemérol!

Boldog kis állat! ártatlan, szabad lakossa
Ezen magas hegyek homályinak!
Víg hirdetoje,
Szíves magasztalója
Nagy alkotód jóságinak!
Te szép, te kedves kis madár!
Édes enyhítoje,
Egyetlen egy vígasztalója
Elbágyadott lelkem fájdalminak!
Mivel, mivel köszönjem én neked
Elmémet-ébreszto gyöngy éneked?

De íme! már meg itt hagyott...
Meg visszatére
Az esti szellok gyenge szárnyain
Elobbi múlatóhelyére,
Túl a folyónak partjain
Ama bokros halomra; - s ott,
A nyári díszibol kivetkezo
Kis fának özvegy ágain,
Ott áldja, ott
Köszönti
A nyúgalomra költözo
Arany-hajú szelíd napot;
Ott önti
Gyönyörködésre kíszto mennyei
Kis torka fodros énekit,
S hangokra-olvadott szebb érzeményei
Messzére hajtanak minden bút, bánatot,
Tornyunkra felható édes lehelletit
Enyhulve szíjják bé sokat-turt szíveink,
S dobogva hajlanak le víg dombjának a völgy
Árnyékos öblibol
Felénk koválygó lágy szelloihez;
És, felfohászkodván
Megilletodött lelkeink
A szenvedok el nem feledkezo
Irgalmas atya székihez,
Keblünkbe hullanak le könyveink!...

Elhallgatott: s majd ágról ágra száll,
Majd újra nagy-büszkén megáll;
És, mintha tudná,
Hogy szíveink érzésivel
Kényére játszik,
S hogy édesen múlattató
Szép énekéért
Méltán magasztaltathatik,
Fülelve néz mindenfelé, s kérdezni látszik:
Ha tetszik-e?
S kitol miként hallgattatik?

De néma csendesség uralkodik
Már mindenütt; s hallgat, figyelmez a vidék
Körül-belol.
Csak a feleslo visszahang fondorkodik,
Csak o cseveg, s ingerli még
A messze kosziklák felol.
Bámulva bámul és álmélkodik
E táj kis Orfeussa szép szaván
Még a folyó is, - csendesebben
Hajtván bolyongó habjait
A vár alatt,
S nem oly igen sietve,
Nem oly zajogva dúlván partjait,
S a kofalat.
Zengj még tovább! zengj, ó kegyes
Kis énekes!
Enyhítsed árva szívemet,
Enyhítsed ah! s felejtesd el velem
Határt nem érheto keservemet.

És íme zeng!... De mely szokatlan,
Mely új erovel hangzik ezüst-szava?
Mint éled ah! s mely ellenállhatatlan
Vígságnak indul minden a partok körül!
Miként örül,
Miként süvít az o
Hatalmas énekének
Hegy, völgy, mezo!
Mely víg örömre gerjedének,
S miként felelgetnek mindenfelol neki
A szirtos oldalú hegyek
Láttatlanul enyelgo gyermeki!

Téged, szabadság! tégedet énekel.
Nincs szíved, ember! hogyha nem érdekel;
Ha fel nem indíthatnak édes
Hangjai zengedezo szavának -
Megbájoló kedves szavának,
Mely által új
Életet ád az egész tanyának!
Áldás reád,
Ó édes
Kis énekes!
Áldás reád!
Ne ártsanak néked soha
E vad vidéknek éhes ölyvei!
Ah! el ne érjenek téged soha
Kegyetlen üldözod vérengzo körmei!

(1795)

További zeneszámok az albumból