A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a kormány 5-10 százalék közötti javaslattal élhet a reklámadó mértékének módosításakor. Lázár János ezt kedden az Országházban - több médium, köztük az ATV és a HírTV beszámolója szerint - a gazdasági bizottság ülését követően mondta újságíróknak.
Ismét elérhető az ekáer-rendszer, amely kedd este néhány órán keresztül nem működött - derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján közzétett rendkívüli közleményből.
Csak március 15-e után fogadja el az Országgyűlés a vasárnapi duplabérről szóló törvényt, igaz, a legújabb verzió szerint az inkább adventi bérpótlékról szól majd. A Liga szövetség az Alkotmánybírósághoz fordul majd a bérpótlék ügyében, szerinte ugyanis a tervezett rendelkezés is diszkriminatív lesz.
A Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (ASF) közleménye szerint a tízből öt biztosítótársaság, ami a kötelezőbiztosítási piac 52%-át jelenti, árcsökkentéssel reagál a fiatalok problémájára.
Ismét elérhető az ekáer-rendszer, amely kedd este néhány órán keresztül nem működött - derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján kedd éjszaka közzétett rendkívüli közleményből.
Vagyona apadását nézhette végig tavaly a kelet-európai régió több milliárdosa is a Forbes-lista tanúsága szerint. A leggazdagabb cseh ma már messze lehagyja a leggazdagabb ukránt.
A Szerbiai Pénzügyi Tanács értékelése szerint az államnak januárban szokatlanul mértékű többletbevételt sikerült megvalósítania, mintegy 16,6 milliárd dinárt. A kiváló eredményt mégsem tartják meglepőnek a tanácsban, mivel ahogy ők fogalmaztak, ez összhangban van a 2015-ös tervezett pénzügyi kerettel. A tanács januári jelentésében részletezi, hogy a többletbevétel nagyrészt a Telekom 7,6 milliárd dinár értékű osztalékai befizetésének köszönhető. 2015-ben a költségvetés számára nagy mennyiségű, nem az adóból származó bevételre számítanak. A pénzügyi tanács szerint a sikeresen végrehajtott pénzügyi konszolidáció során, amely a közszférában a fizetések és a nyugdíjak csökkentésének köszönhető, mintegy 6 milliárd dinárt takarítottak meg az államkasszának.
A pénzügyi tanács emlékeztetett arra is, hogy az ország közadóssága januárban 23,7 milliárd eurót tett ki, vagyis az év eleje óta 450 millió euróval növekedett. Ez az összeg immár a GDP 75,2 százalékat teszi ki.
Egyre több gazda keres új lehetőségeket a tejtermelés mellett. A tejkvóta eltörlése lehetetlen helyzetbe hozza a kisebb termelőket, de a nagyok is megérzik a változást – vélik sokan.
Július 1-jétől a könyvviteli, könyvvizsgálati és adótanács-adási szolgáltatóknak új szabályokat kell alkalmazniuk a folyamatos elszámolással kapcsolatban. Ehhez nyújtunk gyakorlati tanácsokat.
Moraru azt állította, hogy lemondásának nincs köze "a nagyon korrekt" megbeszéléshez, amit a miniszterrel folytatott, és a cruceai uránbánya vájárainak a tiltakozó akcióihoz sem.
Mindent megtesz Ukrajna annak érdekében, hogy megkapja a túléléshez szükséges IMF-hitelt. A jegybank radikális lépésekre szánta rá magát, a lakosság pedig elbúcsúzhat az olcsó gáztól
Februárban már nem jelent meg a Helyi Téma című ingyenes hetilap. A jobboldali újság kiadója szerepel az adóhatóság végrehajtási listáján is, és felszámolást is kértek már ellene
Ismét elérhető az ekáer, amely kedd este néhány órán keresztül nem működött - derül ki a Nemzeti Adó- és VámhivaIsmét elérhető az ekáer-rendszer, amely kedd este néhány órán keresztül nem működött - derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján kedd éjszaka közzétett rendkívüli közleményből.
Újabb felkészítő tanfolyamot szervez a Romániai Kis- és Közepes Vállalkozások Országos Tanácsának aradi fiókja az Európai Fogyasztói Központ Országos Tanácsának együttműködésével márciusban.
Ambrus László, az áramszolgáltató vállalat csíkszeredai kirendeltségének értékesítési igazgatója elmondta, a számlák kibocsátásának késése nem helyi jellegű probléma.
További 3 résztávra már aláírták a kivitelezési szerződéseket, a Marosvásárhely-Nyárádtő szakaszra pedig lejárt a fellebbezési idő, így arra is aláírható a tervezési és kivitelezési szerződés.
Kiváló és váratlan eredményekkel dicsekedhet Szerbia államháztartása, és ha továbbra is ilyen ütemben töltődik a büdzsé, hamarosan költségvetés-módosítás várható – jelentette be Aleksandar Vučić kormányfő kedden délelőtt Kopaonikon a 22. Kopaoniki Bizniszfórum megnyitóján.