48 videó
A középkori eredetű Esterházy-család egyike volt a művészetek pártolásában élen járó legjelentősebb magyar arisztokrata családoknak. A család minden ágában találunk a zeneművészet iránt érdeklődő személyiségeket, a leghosszabb ideig fennálló, kiemelkedően magas színvonalú kulturális élet azonban a hercegi ág kismartoni birtokához kötődik. Az udvar első fénykorát Esterházy Pál (1635–1713) uralkodása alatt élte, aki 17 évesen lett a család feje. Az igen tehetséges és sokoldalúan képzett ifjú a nagyszombati jezsuita iskolában tanult, ahol a bölcsészeti, jogi és katonai tanulmányok mellett részt vett az iskolai színjátszásban is. Fiatalon lett Sopron megye főispánja, majd magas katonai ranggal részt vett a török elleni harcokban. 1681-ben Magyarország nádora lett, 1687-ben megkapta a birodalmi hercegi címet. 1688-89-ben átfogó tervet készített az ország közigazgatási, pénzügyi és gazdasági újjászervezésére, ezt azonban a bécsi udvar nem fogadta el. Esterházy ezután visszavonult a közélettől, s bár formálisan az ország katonai vezetője maradt, az 1690-es évektől elsősorban családi birtokaival, és a művészetekkel foglalkozott. Számos képzőművészeti alkotást rendelt, maga pedig magyar és latin nyelvű imádságokat, prédikációkat, verseket írt. 1706-ban kibővítette udvari zenekarát, 1711-ben pedig kiadta –1699-ben kéziratos formában már meglévő – zenei gyűjteményét, a Harmonia caelestist. Korábban úgy tartották, hogy az 55 egyházi éneket maga a herceg komponálta, mai ismereteink szerint Esterházy Pál az anyag összeállítójának tekinthető.