János látomása Patmosz szigetén
"Én János, a ki néktek atyátokfia is vagyok, társatok is a Jézus Krisztus szenvedésében és királyságában és tűrésében, a szigeten valék, a mely Páthmósnak neveztetik, az Isten beszédéért és a Jézus Krisztus bizonyságtételéért. Lélekben valék ott az Úrnak napján, és hallék hátam megett nagy szót, mint egy trombitáét" Jelenések könyve




Az Apokalipszis lovasai
A fehér ló lovasa Isten győzelmes Igéjének (Jel. 19,11-13.), vagyis az evangéliumnak diadalmas elterjedését jelképezi az apostoli kortól a világ végéit. A tűzvörös ló lovasa a háborúnak, a fekete az éhínségnek (és járványoknak), a fakó pedig a halálnak a jelképe. Ezek a csapások Isten legsúlyosabb földi büntetései, melyek a világtörténelem folyamán gyakran megismétlődnek.




Tetramorf. "és a királyi széknél középen négy élőlény, elöl és hátul szemekkel tele. Az első élőlény oroszlánhoz, a második bikához volt hasonló, a harmadik élőlénynek olyan arca volt, mint egy embernek, a negyedik élőlény pedig repülő sashoz hasonlított. A négy élőlény, amelynek egyenként hat szárnya volt, körös-körül és belül tele volt szemekkel"
A jelenések könyve, más néven János jelenései[1] vagy Apokalipszis (Αποκάλυψη του Ιωάννη) a Biblia újszövetségi iratainak részét képező, i. sz. 68-69-ben keletkezett, görög nyelvű ókeresztény mű.[2]

A jelenések könyve címzettjei Jézus Krisztus szolgái minden keresztény, valamint az efezusi (Epheszosz), a szmirnai (İzmir), a pergamoni, a thiatirai, a szárdiszi, a filadelfiai (Alasehír), valamint a laodíceai keresztény egyházközösségek.

Keletkezésének helye és ideje

A keltezésre vonatkozóan a Kr. u. 68 (korai) és a Kr.u. 96-os (kései) dátum ismeretes. A kései dátum kizárólag Iraeneus forrására hivatkozik és állítja hogy a Titus Flavius Domitianus római császár által száműzött János apostol Patmosz szigetén látott látomásait jegyezte le Jelenések címen Kr. u. az I. században. Emiatt a szigetet gyakran keresik fel keresztény zarándokok, főleg azt a barlangot, melyben állítólag János tartózkodott a jelenések átélésekor.







"És láttam annak jobb kezében, aki a királyiszékben ül, egy könyvet , amely be volt írva belül és hátul, és le volt pecsételve hét pecséttel."




Isten báránya és a hétpecsétes könyv
1) A szerző önmagát Jánosnak nevezi (1,1.9).

2) Azt állítja, hogy az általa megörökített élményekben akkor részesült, amidőn Patmosz szigetén tartózkodott, és lélekben innét elragadtatva látta a jövőben majd bekövetkező történéseket (1,9-10).

3) A maga iratát hét kis-ázsiai gyülekezetnek címzi: "Efezusba, Szmirnába, Pergamonba, Thiatirába, Szárdiszba, Filadelfiába és Laodiceába" (1,11).

4) A szerző szót ejt hét gyertyatartóról és hét csillagról – ezek a hét gyülekezet angyalát, ill. magát a hét gyülekezetet jelentik.

5) A hét gyertyatartó között járó és a hét csillagot a jobb kezében tartó különös kinyilatkoztató mind a hét gyülekezet számára sajátos üzeneteket ad át a szerzőnek, amelyekben bizonyos tetteikért a gyülekezeteket megdicséri, más cselekedeteikért pedig büntetésekkel fenyegeti őket. Helyesli pl., hogy az efezusiak fellépnek a nikolaiták ellen. Támadja a szmirnai gyülekezet ama tagjait, akik "zsidóknak mondják magukat, pedig nem azok, hanem a sátán zsinagógája." Helyteleníti, hogy a pergamoni gyülekezetben akadnak olyanok, akik Bálám és a nikolaiták tanításait követik. A thiatirai gyülekezetnek a következő szemrehányásokat teszi: "…az a panaszom ellened, hogy eltűröd Jezábelt, azt az asszonyt, aki prófétának mondja magát és tanít, és eltántorítja szolgáimat, hogy paráználkodjanak és bálványáldozati húst egyenek…" (2. rész).

6) A szerző állítólag feljutott a mennybe, és ott látta az Istent királyi széken ülni, továbbá azt, hogy az Isten körül királyi székeken 24 vén foglalt helyet, aki dicsérte a menny urát.

7) Az író szerint az "Úr" széke előtt "hét lámpás égett lobogó lánggal: az Isten hét lelke. A királyi szék előtt üvegtenger volt, kristályhoz hasonló, és a királyi széknél középen négy élőlény, elöl és hátul szemekkel tele. Az első élőlény oroszlánhoz, a második bikához volt hasonló, a harmadik élőlénynek olyan arca volt, mint egy embernek, a negyedik élőlény pedig repülő sashoz hasonlított. A négy élőlény, amelynek egyenként hat szárnya volt, körös-körül és belül tele volt szemekkel, és szünet nélkül, éjjel és nappal ezt mondta: »Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, / aki volt, és aki van, és aki eljövendő!«"

8) A szerző azt is írja, hogy az Isten jobb kezében látott egy könyvet, amely kívül és belül tele volt írva, s hét pecséttel volt lezárva, s amelyet csak a Dávid családjából származott "Bárány" nyithatott fel. Az első négy pecsét feltörésekor megjelenik az Apokalipszis négy lovasa: az első fehér, a második tűzvörös, a harmadik fekete, a negyedik pedig hullaszínű lovon ült. Az ötödik pecsét felnyitásakor láthatóvá lett azoknak a lelke, "akiket az Isten igéjéért öltek meg". A hatodik pecsét feltörésekor rettenetes természeti katasztrófákra került sor. Majd pedig ezeket követően Izráel minden törzséből a homlokán megpecsételtek 12-12 ezer embert, az Isten szolgáit, hogy e jel révén megmeneküljenek a pusztulástól. A hetedik pecsét megnyitásakor – trombitával a kezében – hét angyal jelent meg, és amidőn megfújták eszközüket, szörnyű tragédiák érték a világot: tűz és jégeső pusztított a földön; rengeteg teremtmény ment tönkre a tengerben; az égből lehullt csillag megkeserítette sok folyónak és forrásnak a vizét; nagy csapás érte a Nap, a Hold és a csillagok egyharmadát; szörnyű lények jöttek fel az alvilágból, és rettenetes öldöklést végeztek a földön; négy angyal megölte az emberek egyharmadát. És végül – a hetedik trombitaszó elhangzása után – következtek a legszörnyűbb történések: pusztít a földön az égből alávetett "sárkány", az ördög harcot vív különféle angyalokkal; egy tízszarvú, hétfejű tengeri fenevad keríti uralma alá a földet; később pedig egy kétszarvú fenevad jön elő a mélyből, és hajtja uralma alá a földet.

9) Mindezek után a "Bárány" ítéletet tart, miközben kíséretében van az a 144 000 megpecsételt férfi, aki asszonnyal nem szennyezte be magát, mert szűz.

10) Végül arról beszél a Jelenések szerzője, hogy a régi ég, a régi föld elmúlása után új ég, új föld keletkezik, és a mennyből a földre leereszkedett Jeruzsálemben megvalósul a Krisztus-alak ezeréves országlása.

Értelmezésének irányzatai

A jelenések könyve speciális, szimbolikus nyelvezetet használ, ezért értelmezése alapelvi szinten is jelentősen eltér a különféle teológiai irányzatokban. Ha csoportosítjuk A jelenések könyve értelmezéseit, a következő négy értelmezési irányzatot különböztethetjük meg:
Preterista értelmezési irányzat: Preterista értelmezésnek megfelelően A jelenések könyvében leírt történések a múlt eseményeire János korában és főként a Római Birodalomra vonatkoznak. Értelmezésük szerint A jelenések könyvében leírt események már a múlt. Az ott leírt események János korában lejátszódtak a keresztény egyház életében, a Római Birodalomban.
Futurista értelmezési irányzat: Az első három fejezetet kivéve értelmezésük szerint: A jelenések könyve próféciái még nem teljesedtek be, azokat a jövőben várjuk. János Krisztus visszajövetele előtti rövid időszakról írt ebben a könyvben.
Történelmi értelmezési irányzat: A történelmi értelmezés szerint: A jelenések könyve az emberiség egész történelmének fő irányvonalát átfogja János napjaitól Krisztus visszajöveteléig. A hetednapi adventista értelmezés ebbe az irányvonalba tartozik.
Ezoterikus értelmezési irányzat
Spirituális vagy idealista értelmezési irányzat: Az idealista értelmezés szerint a könyv alapvetően a jó és a gonosz küzdelmét írja le, nem kapcsolható kizárólagosan az emberiség bizonyos történelmi eseményeihez. Az ott leírt események alkalmazhatóak sok, a kereszténység és az emberiség életében lejátszódott és lejátszódó eseményre.
Pszichedelikus értelmezési irányzat: János valamely hallucinogén növény hatása alatt állt (pl. Datura stramonium), a Jelenések nem más, mint az ezen az utazáson átélt élményeinek összefoglalója.

hu.wikipedia.org/wiki/A_jelen%C3%A9sek_k%C3%B6nyve