TÓTH ÁGNES
LEPKE-VERS
ne mozdulj
e ragyogás
hímporunk veszte
csapda
éj ablakán
utolsó szárnyalás
perzselő fagyba

MIÉRT

Miért fáj a ragyogás emlékeim arcán
Ifjúság varázsa miért lengi körül
Mitől szemükben a nefelejcs kék ragyogása
Visszasóvárgás jelen időbe
Hol gondjaim rögös utakon járnak
S elégett kazalnyi vágyak füstje gyötör

KÉRDÉS

Jobbra-e vagy balra?
Előre vagy inkább hátra?
Talpon vagy fejen állva?
Belelógva a térbe, a képbe,
Egymás képébe képtelenül?
Keresztvason, vaskereszten?
Ellazulva, megfeszülve?
Üvöltve, mosolyogva?
És végül is
Rácsok előtt vagy mögött?

TÓTH ÁGNES
VERSEK FESTMÉNYEK ALÁ

ÁLOM ABRONCSBAN
(Rob Ibolya képei elé.)

Négyzetekbe zárt madarak szállnak
Fésűfogas szárnyukat átszövik az árnyak
Kék-piros fehér-acél színű fények
Álom-abroncsban reggelek henyélnek

Egy széttört vasárnap darabjai között
Megleled a reményt, mely kékbe öltözött
Félszáz éves emlék ringatja el estéd
Dombok-völgyek borítják bronzvörös testét

Hó tiszta lepedőn ágak árnya alszik
Összegyűrt álmuk mélykéken haragszik
Nagyított vízcseppet faggatsz a holnapról
Mielőtt szólhatna, legördül a lapról.

2012.01.20.Nagyvárad.

LÉLEKCSOBBANÁS

(Trifán László festményeihez)

Barna, vörös, zöld és lila fények
Tobzódó színek közt álmodom, hogy élek
Őrült szívverés, őssejt robbanás
Magzatvíz mélyében lélekcsobbanás
Bőrömön áttűnik húrok fonala
Lelkemben felzúg egy öreg orgona
Napcsillag kél, dereng a hajnal
Táncoló angyalok szövik angyalhajjal
Megmártóznak a négyszögletű tóban
Szárítkoznak égő csipkebokorban
Forró lobogás, fények és árnyak
A vágy kapujában mintha csak rám várnak
De testem beteg, fogoly és árva
Ódon falak közé bástyába van zárva
Csak a lelkem száguldhat szabadon
Uram, hogyan segítsek magamon
Szálljak az angyalok bűvös körébe
Vagy hulljak térdre a kereszt tövébe. . .

ÖNARCKÉP
(Urszinyi Mária festménye elé)

Homlokodon térdel a gond
Ecseted vad, bohém, bolond
színek masszájába téved
„Most azért is megfestelek téged”
Boszorkányosan lép vásznadra az arc
Szemében a gúnyos kegyetlen harc
vak mécsvilágként lobban
s rád szól a képről:
„Ismertelek, de honnan?”

TÓTH ÁGNES
MARGARÉT-DAL

Blúzomba nyúl, csikland a szél,
hűs bőrömön matat, zenél,
leltárt készít és számba vesz,
két halmocskám, hogy s mint rügyez.
Talpam alatt a csacska rét
mosolya csupa margarét.
Táncolok bomlok részegen,
átkarolom és élvezem
a fű neszét, a föld szagát,
s tenyerében az éjszakát
oly önfeledten alszom át,
csak sejtem tücskök nászdalát.
És irigykedve néz az ég,
földi csillag sok margarét
Hol tiszta arcuk nem ragyog,
ott sötét foltként én vagyok.

TÓTH ÁGNES
TAVASZ

Százszorszép szirmokat ölel a rét
Felette tengerként úszik az ég
A tavasz a dombot most festi át
Fákra hint rózsaszín-fehér ruhát

Suhog a fű selyme, zöld kacagás
Föld rögök buggyannak valaki ás
Fekete bársonyban szorgos bolond
Ránk hunyorog egy vaksi vakond

Fél szemmel figyel a pici madár
Trillázó dalától zeng a határ
Fűbe szórt csillag a pitypang virág
Apró kalácsok az alvó csigák

Sás között vadruca fészke lapul
Tóban a Napsugár úszni tanul
Kergetik pajkosan kicsi kacsák
Gólyahír selymétől arany a láp

Szívünkben szerelem rügye fakad
Öleljük egymást a nyárfák alatt
Köröttünk méhek és kis katicák
Szerelmes tücsköktől zeng a világ
Beborít mézszagú illatözön
Intünk a Tavasznak s Ő visszaköszön